Vasárnap „választásokat” tartottak a háború dúlta Csecsenföldön. A 425 szavazóhelyiséget 16 ezer rendőr biztosította. Már az előzmények ismeretében is indokoltnak látszott idézőjel használata, s a Moszkva által kiszemelt jelölt hétfőn bejelentett győzelme (és annak körülményei) utólag csak megerősítették a kétkedés megalapozottságát.
„VIETNAM-SZINDRÓMA”. A Kaukázus hegycsúcsai között rejtőzködő, alig egymilliós, hagyományosan oroszellenes, törzsi tagoltságú mohamedán köztársaság a szovjet birodalmi összeomlás óta el akar szakadni az Oroszországi Föderációtól. A Jelcin-korszakban, 1994 és 1996 között Moszkva egy büntető expedíciónak szánt rohammal akarta letörni a szakadárokat, de eredménytelenül. A megaláztatás az oroszok számára az amerikaiak Vietnam-szindrómájához hasonlítható sokkot jelentett. A csecsenek pedig terrorista akciókkal orosz területre „exportálták” a háborút; 1997 után két évig ezeket az akciókat – és az egész, de facto független köztársaságot – Aszlan Maszhadov gerillavezér irányította.
Putyin, aki akkor még miniszterelnök volt, válaszként a csecsen merényletekre 1999 végén újra megindította az inváziót és a csecsen rebellió megfékezésének ígérete komoly szerepet játszott abban, hogy elnökké választották. Csecsenföld azóta romhalmazzá vált, a terroristának nyilvánított Maszhadov rejtekhelyéről rajtaütésekkel kísérletezik. Putyin azt elérte, hogy a városokban nappal az orosz hadsereg 80 ezer katonája és a hevenyészetten megszervezett rendőrség az úr. Ez lehetőséget adott az orosz elnök embereinek arra, hogy idén márciusban megszervezzenek egy (ugyancsak idézőjelbe kívánkozó) népszavazást. Ekkor szemelték ki bizalmi emberüket és egyben mai elnökjelöltjüket, az 52 éves Ahmed Kadirovot. Jelcin idejében az új kegyenc maga is gerilla harcos volt és csak 1999-ben állt át Moszkva oldalára. A márciusi népszavazás megadta a vasárnapi elnökválasztás politikai platformját: a csecsen köztársaság a föderáció tagja marad és ezen belül kap – ismeretlen mértékű – autonómiát.
A választások előkészítése során Moszkva gondoskodott arról, hogy eltüntesse Kadirov riválisait. A két legesélyesebb közül az egyiket Moszkvába rendelte tanácsadónak, a másikat előzékeny bíróság fosztotta meg az indulás lehetőségétől. Így olyan erőviszonyokat kreált, hogy a gyakorlatban csak Kadirovra, az egyetlen „hivatalosan garantált” jelöltre lehetett fizikai kockázat nélkül voksolni. Így születhetett meg Kadirov 80 százalék körüli többsége és a 81 százaléknyi részvételi arány. Ez a bolsevik illatú manipuláció arra int, hogy illúziók nélkül kell figyelni a birodalom utáni Oroszország politikai rendszerének fejlődési perspektíváit. Az óvatosság azért is indokolt, mert e ritka történelmi pillanatban Moszkva és Washington sok szempontból azonos nehézségekkel küzd.
HASONLÓ CSAPDÁBAN. Az Egyesült Államok a könnyű sikernek indult, de kínosan elhúzódó iraki háború csapdájából akar szabadulni, Oroszország pedig a Csecsenföld elleni befejezhetetlen hadjárata kudarcából. A világ figyelmét hónapok óta Irak köti le. Ezért a látszat sokszor az, hogy Moszkva és személyesen Putyin elnök valamiféle morális magaslatról bírálhatná a „megelőző háború” doktrínáját kidolgozó és azt a gyakorlatban alkalmazó Bush kormány viselkedését. Ezt a lehetőséget az orosz diplomácia nagy taktikai ügyességgel ki is használja.
A helyzetnek van egy másik, fontos és újszerű következménye is. Az iraki és a csecsen háború egyidejű létezése – kapcsolataik történetében először – sajátos érdekszövetséget teremt a két, egymást hagyományos gyanakvással figyelő hatalom között. Ez a magyarázata annak, hogy az iraki ügy nemzetközi vitájában az oroszok lágyabb hangszerelést használnak a Bush-csapattal szemben, mint Washington német, vagy francia szövetségesei. A Fehér Ház ezt a gesztust viszonozza. Irak előtt Washington mindig szabadságharcosoknak tekintette a csecsen szeparatistákat. Azóta arra kényszerül – mint legutóbb Bush a Putyin-látogatás alkalmából -, hogy terroristáknak minősítse őket.
Itt tartunk e pillanatban. Záróakkordként annyit, hogy a csecsen választás része volt annak a tervnek, amelynek biztosítania kell Putyin sikerét a decemberi parlamenti, majd a jövő tavaszi elnökválasztáson. Ebben az értelemben csak részeredménynek tekinthető. De olyannak, amelytől Putyin jövője függhet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
