Harminckilenc hivatalos engedély után futkosott egy debreceni vállalkozó ahhoz, hogy zöldmezős beruházása megkezdőd-hessen. Egy évig járta a hivatalokat, s tavasszal már úgy tűnt, a dolgok végére ér, amikor kiderült, új jogszabályok léptek életbe, s további két hivatal “pecsétjét” is be kell szereznie. Megadóan vette tudomásul, hogy az engedélyeztetés már csak ilyen. 
“A bürokrácia önmagát építi” – mondja a Figyelőnek Wekler Ferenc SZDSZ-es honatya, aki pártját képviselte abban a háromtagú szakmai bizottságban, amely a jövő évi adócsökkentés fedezetét próbálja feltérképezni. Wekler nem árulta el, hogy az SZDSZ mennyire kapott azon az üzleti szférából érkező ajánlaton, amely szerint a közterhek mérséklését a kiadási oldal lefaragásával, azon belül is az államapparátus létszámának csökkentésével lehetne a legegyszerűbben megoldani. Elvégre a Medgyessy-kormány takarékos államot ígért. Nem véletlenül figyelmeztetett erre, darázsfészekbe nyúlva, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, amikor hetekkel ezelőtt felvetette, hogy az ország versenyképessé-gének helyreállítása érdekében radikálisan csökkenteni kell az állami apparátust. Úgy vélte, a rendszerváltás utáni kormányok túl gyávák voltak ahhoz, hogy hozzáfogjanak a közszféra érdeksérelmekkel járó átalakításához, ezt egyedül Bokros Lajos merte vállalni.
UTOLSÓ CSEPP. Demján szavait felháborodással fogadták a közszféra érdekvédelmi szervezeteinek vezetői. Az utolsó csepp a pohárban a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vezetői számára Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének javaslata volt, aki számszerűsítette is a karcsúsítás lehetséges mértékét. Megítélése szerint 50-70 ezer embert kellene leépíteni, ami éves szinten több százmilliárd forintos megtakarítással járna. A jelenleg mintegy 800 ezres közfoglalkoztatotti tábort képviselő SZEF elnöke, Szabó Endre, valamint a két alelnök, Cser Ágnes és Fehér József egy emberként utasították vissza az “ötletet”. Olyan populista megnyilvánulásnak minősítették, amely csak a rövid távon gondolkodó emberek körében lehet átmenetileg népszerű, hoszszabb távon azonban károsnak bizonyul a gazdaság és az állampolgárok számára.
Növekedésre kódolva
A közszféra megreformálásnak csak az egyik lehetséges útja a Kormánymegbízotti Hivatal kon-cepciója, de korántsem biztos, hogy a “bölcsek kövét hordozza” – vélik a Figyelő által megkérde-zett közigazgatási szakemberek. Mint egy vidéki közigazgatási hivatal vezetője fogalmazott, a rendszer arra van kódolva, hogy növekedjék. Logikájának lényege, hogy minél nagyobb létszámú egy hivatal, minél több titkárnővel, minél kiterjedtebb technikai apparátussal dolgozik, annál nagyobb a tekintélye. Ezért nem járt és nem is járhat ered-ménnyel az adminisztratív, felül-ről elhatározott, kampányszerű leépítés. A Bokros Lajos vezény-letével végrehajtott 5600 fős lefaragás is három-négy éven belül “eltűnt”, újra feltöltődött az állomány. Nemzetközi kutatások világviszonylatban is azt igazolj-ák, hogy még a legfegyelme-zettebben gazdálkodó államok-ban is 10-15 évenként megduplázódik a létszám.
Megoldást – vallják egyes szakértők – a menedzser-szemlélet elterjedése hozhatna, amelyre jó példával szolgálnak a skandináv államok. A helyi állami szerv vezetőivel menedzserszer-ződést kötnek, amelyben meg-határozzák a feladatokat, s hozzárendelik a pénzt, amellyel szabadon gazdálkodhatnak, s ha megtakarítás képződik, azt nem vonják el utólag. A vezető abban érdekelt, hogy minél kisebb szervezettel, minél hatéko-nyabban produkálja az eredményeket, ezért ő maga fogja a létszámot optimális szintre beállítani.
Ezzel szemben ha Magyaror-szágon bárhol üres státusz keletkezik, azt rögtön betöltik, függetlenül a feladatok nagy-ságától – különben központilag megszüntetik az álláshelyet. Ugyanígy, amennyiben pénzma-radvány mutatkozik, azt nem okosan, a szükségletekhez mérten használják fel, hanem rögtön vásárolnak két számító-gépet vagy faxot, mert a rend-szer nem díjazza a takarékos gazdálkodást, központilag, mintegy büntetésképpen vonják el a pluszpénzt.
Kissé más megvilágításba helyezi azonban a közszféra pillanatnyi előnyét az a tény, hogy míg a 800 ezres köztisztviselői-közalkalmazotti tábor 70 százaléka szellemi foglalkozású, addig a versenyszférában fordított ez az arány. Márpedig nyilvánvaló, hogy a kvalifikált munkaerőt mindenütt jobban fizetik. Tovább árnyalja a képet, hogy míg a költségvetésből származó bérek minden eleme nyílt, világos, adózó módon jelenik meg, addig a versenyszférában sokakat minimálbérre jelentenek be, s a valóságos jövedelem egy része közvetlenül a zsebekbe vándorol. Torzítanak tehát a statisztikák. 
HANGULATKELTÉS. A létszámemelkedés miatti kritikákat egyébként nemcsak a szakszervezeti vezetők, hanem a kormánypártok képviselői sem osztják. Simon Gábor országgyűlési képviselő (MSZP) a Figyelőnek úgy nyilatkozott, hogy pártja nem a rosszul értelmezett “olcsó állam” elméletével nyerte meg a választásokat, hanem azzal, hogy hatékony, racionális, szervezett, takarékos, esélyteremtő állammodellt ígért, aminek megvalósításán éppen dolgozik. Mint hangsúlyozta, az MSZP nem ért egyet semmiféle fűnyíróelv-szerű létszámcsökkentéssel, de ehhez egyébként az SZDSZ sem adja a nevét. Az egy év alatti 27 ezres létszám-emelkedés jelentős része egyébként “technikai” jellegű: a 2001-ben a központi és a helyi közigazgatási intézményekből kiszervezett 10 ezer fős ügykezelői tábor (adminisztratív munkát végző irodai alkalmazottak) 2003 júliusától visszakerült a köztisztviselői törvény hatálya alá. A fennmaradó 17,2 ezer új munkavállaló azonban valóban gyarapította a közszférát, de nem a köztisztviselőkét, azaz nem az államigazgatási szektort, hanem a közalkalmazotti kört. “A múlt szeptemberi 50 százalékos béremelést követően ápolónőkkel, tanárokkal, orvosokkal, könyvtárosokkal, szociális munkásokkal töltötték fel az elmúlt években megüresedett állásokat, ami nagyon helyes, mert a be nem töltött státuszok kárt okoznak a közszolgáltatásnak” – szögezte le Vadász János, a Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hiavatalának vezetője. Ő maga is úgy véli, hiba lenne a létszámot önmagában elemezni, bár szerinte a teljes, 3,9 milliós foglalkoztatotti körhöz képest a 800 ezres létszám, azaz hozzávetőleg 20 százalékos arány, nemzetközi viszonylatban nem nevezhető túlzottnak. Kormányzati hivatkozások szerint az unióban 22-28 százalék a közszféra aránya, bár az OECD adatai ettől némileg eltérő képet mutatnak (lásd a grafikont).
KISZERVEZÉS. Közigazgatási szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy a számok önmagukban alkalmatlanok mélyebb következtetések levonására, merthogy államonként mást és mást jelent a köztisztviselői és a közalkalmazotti kategória. Bizonyos országokban a postai és a tömegközlekedési dolgozók is a közszférába tartoznak, míg másutt az állami telefontársaságok, a vasút, a rendőrség vagy más fegyveres testületek tagjait is idesorolják. S persze a mindenkori költségvetéstől is függ, hogy az állam éppen milyen feladatokat kíván ellátni, vagy szervez ki költségtakarékossági szempontból non-profit vagy nagyon is profitorientált szervezetekhez. Nagy-Britanniában a korábban privatizált egészségügyet épp most szervezik vissza állami és főleg önkormányzati közszolgálatokká, mert privatizált módon drágábban és rosszabbul működött. 
Gazdagodó, változó tartalommal van tehát jelen az uniós jogértelmezésben a közszféra. Vadász János szerint kifejezetten a gazdasági érdekek ellen hat, ha kampányszerűen nyirbálnák meg a közszolgáltatásokat nyújtó intézményeket, mivel a versenyszféra fejlődésének nélkülözhetetlen kelléke a vállalkozásbarát közszolgálat: vagyis az, hogy mindenki kiszámítható jogi és szolgáltatói környezetben intézhesse az ügyeit, s a hivatalok részéről gyors, szakszerű, korrekt, pártatlan, méltányos szolgáltatásban részesüljön. “Azzal a gondolkodással, amely a közszolgálatot nagyon komoly nemzetgazdasági termelőeszköznek tekinti, szemben áll az a ma már korszerűtlen, régi típusú megközelítés, amelyet egynémely nagyvállalkozó hangoztat, hogy a közszférából, mint improduktív szektorból kell kivonni az erőforrásokat, s átcsoportosítani a piaci szféra javára” – fogalmaz a kormánymegbízott.
ELLENÉRVEK. Vadász Jánosnak egyébként egyes szakértők szerint a reform végigvitele érdekében nem is az ellenzékkel kell majd a legnagyobb csatát vívnia, hanem inkább a kormánypártokhoz közelálló pénzügyi, gazdasági lobbi-csoportokkal, amelyek szintén nagy örömmel látnák a költségvetési kiadások azonnali “megkurtítását”. A kormány elé kerülő közszolgálati reform ugyanis pénzt igényel, hosszú távon több százmilliárdot. Ehhez első lépcsőben politikai akarat, s 2006-ig legkevesebb 350 milliárd forint szükségeltetik. A lapunk által megkérdezett független szakértők vitatják, hogy az egységes törvény orvosolná a közszféra minden baját: a bürokráciát, a pazarlást, a tehetetlenséget, a túlméretezettséget. Meglátásuk szerint hiba egyetlen törvénybe “passzírozni” a köz szolgálatában dolgozó valamennyi ágazatot és szakmát (az éjszakás nővértől a minisztériumi főtisztviselő jogállásáig,) nem véletlen tehát, hogy jelenleg 5 törvény és több mint 100 végrehajtási rendelet szabályozza a területet, figyelemmel a szakma-specifikusságokra. Az uniós országokban sincs sehol átfogó közszolgálati törvény.
Vadász János. A reform végigvitele érdekében a kormányhoz közel álló pénzügyi lobbicsoportokkal kell megvívnia.
A kormánymegbízott szerint viszont épphogy “rendet kell vágni” a jogszabályi dzsungelben. Aki ezzel szemben érvel, az saját hatalmát és indokolatlan előnyeit félti, s a káosz fenntartásában érdekelt kis, reformellenes tábort képviseli. Vadász szerint Európában is tapasztalhatók az egységesülés irányába mutató jelek, ezért is lenne nagy jelentőségű, ha éppen Magyarországon születne meg elsőként az egységes közszolgálati törvény. “Másfelől azért is elodázhatatlan a reform, mert meg kell szüntetni azt a hamis rangsort, ami az elmúlt évtizedben kialakult, hogy tudniillik a minisztériumi főosztályvezető értékesebb az önkormányzati vezetőnél, az orvos a pedagógusnál, a könyvtáros a rendőrnél” – érvel. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bérek nem differenciálódnának a szakmai-ágazati pótlékoktól és az egyéni teljesítményektől függően.
A reform egyik fő eleme – az európai színvonalú közszolgáltatások biztosításán és az ágazatban dolgozók érdekeinek védelmén túl – az lenne, hogy 6-8 év távlatában az uniós átlagbérek alsó határához (azaz a portugál bérekhez) igazítsák a közszféra átlagkeresetét. Egyes szakértők éppen ez utóbbi terv pénzügyi kivitelezhetőséget tartják az elgondolás leggyengébb láncszemének, merthogy 800 ezer ember egzisztenciális “menedzselése” elviselhetetlen terhet ró a költségvetésre. A kormánymegbízott szerint ez sem igaz. “Előbb azt kell kiszámolni, hogy a hatékony, versenyképes közszolgálat hiánya milyen nemzetgazdasági kárt okoz, majd azt, hogy a racionalizált, teljesítményorientált közszféra működtetése mennyibe kerül, s mennyi nyereséget hoz” – húzza alá.
FORGATÓKÖNYV. A koncepció szeptemberben kerül a kabinet asztalára, s ha zöld utat kap, akkor kezdődik el az igazi munka. Első lépésként átvilágítják a teljes közszférát, s a feladatokhoz szabják a létszámot. A rendszer minden egyes eleme kontroll alatt fog működni. Szakmák és érdekvédelmi szervezetek bevonásával rögzítik, hogy milyen célra mennyi pénzt, milyen határok között használhat fel az adott intézmény. Az átvilágítás – a hivatal reményei szerint – a költségvetésben és a létszámban is megtakarításokat eredményez. Ami a reform további forgatókönyvét illeti, jövő tavaszra készül el a törvény normaszövege, legkésőbb ősszel tárgyalhatja a parlament, s 2005 januárjától lépne életbe. Ezzel egy időben – ha a kormány jóváhagyja – 2005-ben 10 százalékos, majd újabb egy év múlva további 10 százalékos átlagos keresetemelésben részesülnének a közszférában foglalkoztatottak, ami ebben a ciklusban összesen 350 milliárd forint többletkiadást feltételez a büdzsében.
