Jóllehet, a “Nagy 2003-as Áram-szünet” elég nagy káoszt okozott az Egyesült Államokban – és Kanadában -, a vita arról, hogy miként kellene biztonságosabbá tenni a villamos hálózatot, még mindig riasztóan alacsony feszültségen folyik. Szellemi áramkimaradásról tanúskodó állításokat tesznek olyan emberek is, akiknek pedig érteniük kellene a dologhoz.
| Hatalmi energia |
A Nagy 2003-as Áramszünet az amerikai politikai élet számos szegmensében “kiverte a bizto-sítékot”. Íme a legjelentősebb várható következmények.
2004-ES VÁLASZTÁSOK. Az áramszünet földrajzi szempontból lidérces volt a republikánusok számára. A sötétben maradt államok között négy olyan is van, ahol Bushra szoros küzdelem vár a jövő évi elnökválasztáson: Michigan, Ohio, Pennsylvania és New Jersey. A demokraták természetesen azonnal bírálták őt, amiért elmulasztotta a villamos hálózat fejlesztését. Következmény: a választók valószínűleg nem fogják megbüntetni az elnököt, de egy – vagy több – újabb áramszünet megingathatja a pozícióját.
REGIONÁLIS VERSENGÉS. A villamos-ipari gondok megoldását nemcsak a pártok ellentétei nehezítik, hanem a regionális nézetkülönbségek is, amelyek tükrözik az ágazat megosztottsá-gát. Néhány washingtoni politikus – főleg északkeletről és kö-zép-nyugatról – az országos hálózat kialakítása mellett van, a délkeleti és északnyugati törvényhozók viszont a helyi szabá-lyozást preferálják. Következmény: még több pénz megy el lobbicélokra.
PÁRTOK CSATÁJA. A demok-raták szerint az energetikai tör-vény – és benne az áramterme-lésre és -továbbításra vonatkozó ösztönzők – elfogadása amiatt a republikánus követelés miatt késik, hogy tegyék lehetővé az olajkitermelést a környezeti szempontból érzékeny Alaszká-ban. Republikánus vezetők ezzel szemben azt állítják, hogy a demokraták a szélsőséges környezetvédelmi csoportok kiszolgálói. Következmény: politikai patthelyzet, hacsak a Fehér Ház vissza nem vonja alaszkai kezdeményezését. |
|
Íme néhány ilyen kijelentés: “Az Egyesült Államok nagyfeszültségű rendszere a harmadik világéval van egy szinten.” Tévedés. “A megoldás elsősorban az lenne, ha több vezetéket építenének ki az áram továbbítására az ország különböző részei között.” Tévedés. “A hálózat korszerűsí-tése nagyon sokba fog kerülni.” Tévedés.
Az igazság a következő: Az Egyesült Államok nagyfeszültségű hálózata, jóllehet nem tökéletes, a legmegbízhatóbbak közé tartozik a világon. Persze az augusztus közepi áramszünet ijesztő volt, mi több, olyan sérülékenységeket hozott a felszínre, amelyeket nem értünk egészen. Bizonyos események szokatlan összejátszása esetén azonban még egy kifogástalan rendszer is csütörtököt mondhat. Nem árt továbbá történelmi távlatban nézni a dolgokat. A mostanit méretében megközelítő áramszünet utoljára 1965-ben fordult elő, amikor a Fehér Házban lakó texasit még Lyndon B. Johnsonnak hívták.
Új beruházásokra kétségkívül szükség van, de nem azzal a céllal, hogy a hálózat szomszédos szektorai között szorosabbá váljék az összeköttetés, és így több áramot lehessen továbbítani nagy távolságokra. Ez ugyanis csak növelné a dominóelv-szerű összeomlások kockázatát. “Ha a nagy viharban az egyik hegymászó megcsúszik, a többieket mind magával rántja” – fogalmaz Jim Letzelter, a Platts Research & Consulting, a McGraw-Hill csoporthoz tartozó, energetikai ügyekre szakosodott cég ügyvezető igazgatója.
Ami a hármas számú tévhitet illeti, a nagyfeszültségű hálózat megerősítése nem okvetlenül kerülne sokba. Míg az Electric Power Research Institute villamos ipari kutatóintézet szerint egy teljes körű modernizáció 50-100 milliárd dollárt emésztene fel az elkövetkező 5-10 évben, addig Thomas R. Kuhn, az Edison Electric Institute elnöke úgy véli, már azzal is nagyon sokat el lehetne érni, ha a hálózatra fordított beruházások éves összege a jelenlegi 3 milliárd dollárról 5 milliárdra nőne. Az összeg igen csekély ahhoz képest, hogy csupán az elmúlt három évben több mint 100 milliárd dollárért létesültek új erőművek. A villanyszámlán belül az áramtovábbítás költsége ma mindössze 7 százalék körüli tétel. A történtek után alighanem mindenki egyetértene azzal, hogy jobban megéri egy kicsivel többet fizetni, mint a sötétben izzadni – vagy legközelebb esetleg fagyoskodni.
| Választók a sötétben |
Amikor augusztus 14-én Detroit-tól New Yorkig kialudtak a fé-nyek, a washingtoni Capitoliumtól George W. Bush elnök kampány-csapatának főhadiszállásáig azonnal megszólaltak a vész-csengők. Ám nem az áramkima-radásra figyelmeztettek, hanem arra, hogy a villamosenergia-politika hihetetlenül érzékeny terület.
Kétségkívül az elnök elindított valamit, midőn átfogó energetikai tervén belül támogatni kezdte a közüzemi modernizációhoz kapcsolódó adókedvezményeket és az új nagyfeszültségű vezetékek építésére vonatkozó jogszabályi változtatásokat. Ám egy dolog az, amit az általa a FERC élére kinevezett Pat Wood el akar érni, és egy másik az, amit a regionális érdekeket védő nagyhatalmú szenátorok enged-nek. A szembenállás bonyolítja az egész energiatörvény elfogadását, holott Bushnak ez igazán szívügye. Így az elnök abba a furcsa helyzetbe került, hogy hivatalosan távolságot kell tartania saját kinevezettjétől.
Délkeleti és északnyugati politikusok – élükön Richard C. Shelby alabamai republikánus szenátorral -, valamint republi-kánus kormányzók arra kérték a Fehér Házat, hogy halassza el vagy akadályozza meg annak a programnak a megvalósítását, amellyel Wood át akarja alakítani a villamos ipar szabályozását, és a vállalatokat be akarja kény-szeríteni a regionális hálózatok-ba. A nyugatiak nem szeretnék, hogy a FERC új jogosítványok birtokában elrendelhesse a magántulajdonú földeken is keresztülhaladó nagyfeszültségű vezetékek megépítését. A déliek szerint a Wood-féle terv drágíta-ná az áramot, megnyirbálná az államok szabályozási kompeten-ciáját, és kitenné őket az északi hálózat kiszámíthatatlanságának. “Délkeleten az áramtársaságok több milliárd dollárt fordítanak az idén a hálózat korszerűsítésére. Nem hiszem, hogy nekünk kellene áldozatokat hoznunk északkelet javára” – mondja Shelby egyik tanácsadója.
Wood politikai harapófogóba került. Nem akar nyílt konfliktust főnökével, viszont ragaszkodik az országos hálózat regionális felosztásához. “A régiószintű tervezés abszolúte szükségszerű. De amíg tart ez a viszálykodás a szövetség és az államok között, addig az emberek nem fognak befektetni, mert nem tudják, mikor látják viszont a pénzüket” – nyilatkozta a BusinessWeeknek.
Enyhítendő a feszültségeket, Bush időről időre támogatásáról biztosítja a regionális hálózati hatóságok felállításáról szóló tervet, másrészt jelzi, hogy esetleg elfogadná az annak hároméves halasztására vonat-kozó szenátusi kérést. Hogy miért kell lavíroznia? Azért, mert az augusztusi áramszünet politikai földrajza jókora ideges-séget okozott republikánus körökben. Az áram nélkül maradt államok között négy olyan is van, amely fontos választási csata-térnek ígérkezik. Ohióban Bush csak csekély többséggel győzött 2000-ben, Michiganben, Penn-sylvaniában és New Jerseyben pedig kikapott Al Gore-tól, ám jövőre e három államban is nyerni akar. Ráadásul az áram-szünet nem használ Bush pozíci-ójának a gazdaságilag gyengél-kedő közép-nyugaton sem, mert “megkérdőjelezi a hálózat szövetségi irányítását. Lehetővé teszi a demokraták számára, hogy újra elővegyék a Busht az energiaiparhoz fűző kapcsolatok ügyét” – mutat rá a Dél-kalifor-niai Egyetemen politológiát oktató Sherry Bebitch Jeffe.
Persze egy ilyen játszmában is lehetnek zűrök. A demokraták korábban azzal vádolták Busht, hogy az energiatörvénnyel az Alaszkában olajat kitermelni akaró vállalatok érdekeit szolgálja ki. Most azt kockáztat-ják, hogy ők kapnak a fejükre olyan vádat, amely szerint zöld szervezetek igényeinek meg-felelve akadályozzák a reformokat.
“Ennek a dolognak nem a pártok szembenállásáról kellene szólnia, hanem arról, hogy égjenek a lámpák” – mondja a texasi republikánus Tom DeLay, a képviselőházi többség vezetője. Csakhogy a megoldást semmi-képp sem lehet függetlenné tenni a politikától. A Fehér Ház szeret-ne kedvében járni a választási szempontból bizonytalan álla-moknak, másfelől pontosan tudja, hogy rossz vége lehet annak, ha magára haragítja a Shelby-féle koalíciót. A FERC tervét ellenző szövetségi államok között ott van Washington és Oregon, amelyekben 2000-ben Bush veszített, jövőre viszont nyerni akar. Úgyszintén az államok e csoportjához tartozik Arkansas, Florida és Louisiana, ahol három éve csak szoros versenyben tudott győzni.Ha az elnök a választások utánra halasztja a kényes kérdéseket, ráállhat az olyan, mindkét párt által támogatott ügyekre, mint a kötelező megbízhatósági szabvá-nyok bevezetése vagy a hálóza-tfejlesztési beruházások adóked-vezményekkel való ösztönzése. Ez esetben az energetikai fejlődés élharcosának szerepét élvezhetné – hacsak nem jön még egy áramszünet. A sötétben maradó szavazók alighanem meggondolnák, Bush kezében maradjon-e a főkapcsoló. |
|
POLITIKAI ZAVAR. Tény, hogy a hálózat korszerűsítésre szorul. Ennek azonban nem anyagi vagy műszaki akadályai vannak. Nem is az ötletek hiánya a gond. A fő probléma a politika. Miután a kongresszus nem hozott új törvényt, a villamos hálózat áldatlan csapdahelyzetben van a múlt vertikálisan integrált ágazata és a jövő horizontálisan integrált ágazata között. Az eredmény – mi más is lehetne – zavar. Senkinek nincs meg egyszerre az a felelőssége és az a támadhatatlan autoritása, amivel fel tudna lépni azért, hogy hálózat megbízhatóan működjék. A befektetőknek pedig nemigen akaródzik több pénzt áldozniuk a hálózatra, mert nem tudják, mi lesz a kimenetele az új szabályozás körül kialakult washingtoni patthelyzetnek.
Pedig létezik egy terv, amely részint nagyban segíthetne tisztázni a kompetenciákat a hálózat üzemeltetése terén, részint világos ösztönzőket teremtene a befektetésekhez. Ez a terv Pat Wood nevéhez fűződik, akit Bush elnök nevezett ki az országos energetikai szabályozó hatóság (FERC) élére. Wood tisztában van vele, hogy a nagyfeszültségű hálózat fő problémája abban rejlik, amit közgazdászok “a közvagyon tragédiájának” neveznek. Akár egy legelőt vagy horgásztavat, a hálózatot is “túlhasználják”, ha nincsenek hatékony eszközök, amelyekkel díjat lehetni szedni használatáért, vagy egyeseket ki lehetne zárni abból.
TERV. A FERC-terv értelmében 7 vagy 8 regionális szervezet jönne létre az áramtovábbítás irányítására, és ezek megkérdőjelezhetetlen jogkörrel rendelkeznének annak eldöntésére, hogy a körzetükön belül ki és mikor használhatja a hálózatot. További változtatásként az áramtársaságok vertikálisan kettéválasztanák magukat, elkülönítve az áramtovábbítást a termeléstől, aztán horizontálisan növekednének, akár új vezetékeket, akár új erőműveket létesítve. Ennek eredményeként javulna a hatékonyság, ami az energetikai minisztérium számításai szerint országos átlagban valamivel csökkentené a villamos áram fogyasztói árát. De ami ennél fontosabb, a változtatások mérsékelnék az olyan áramkimaradások kockázatát, amelyeket a befektetések elégtelen szintje, a rossz kommunikáció, a hozzá nem értés vagy az Enron-féle piacmanipuláció okozhat.
A közvagyon tragédiája jócskán felerősödött 1996 óta. Akkor ugyanis a FERC robbanást idézett elő a villamosáram-nagykereskedelemben azzal a rendeletével, amely szerint a közművek bizonyos díj fejében kötelesek lehetővé tenni, hogy a hálózatukon más társaságok is szállíthassanak áramot. Ezáltal megnőtt a rendelkezésre álló legolcsóbb erőművek kihasználása, ami levitte az áramköltségeket. Másrészt azonban bonyolultabbá vált a hálózat üzemeltetése. A termelés és a fogyasztás egyensúlyban tartása érdekében az egyes körzetek irányítóközpontjainak folyamatosan tárgyalniuk kell egymással, továbbá arra kell kérniük a szolgáltatókat, hogy növeljék vagy csökkentsék egyes erőműveik kapacitását, sőt, olykor arra is, hogy átmenetileg szüneteltessék bizonyos fogyasztók ellátását. Az amerikai hálózat azonban mintegy 120 irányítási körzetből áll, ráadásul ezek legtöbbjében az operátorok csak kérhetik a szolgáltatókat az ellátás módosítására, ilyen utasítást adni nincs joguk.
A FERC által javasolt, nonprofit alapon működő regionális szervezetek feladata az lenne, hogy a hálózat hozzájuk tartozó részét működtessék, miközben nem volnának annak tulajdonosai. A régiók drasztikus megnövelése és számuk leapasztása nyomán az egyes operátorok szélesebb körben láthatnák át intézkedéseik következményeit, s nem volna szükség annyi egyeztetésre a különböző körzetek között. Emellett a regionális operátorok teljes jogosítványt kapnának a területükön működő erőművek szabályozására, ideértve azt is, hogy szükség esetén elrendelhetnék új vezetékek létesítését. A FERC engedélyt akar a kongreszszustól arra is, hogy kijelölhesse az új vezetékek nyomvonalát, akár az érintett államok tiltakozása ellenére, visszaszorítva ily módon “az én kertemben ne legyen villanypózna” jelszóval fellépő lobbistákat.
TISZTA HELYZET. A bizottság terve nem teljesen parancsuralmi. Ahol lehetséges, ott engedi érvényesülni a piaci erőket. Mézesmadzagként van egy olyan eleme – és ez már a gyakorlatban is érvényesül -, hogy a szükséges új vezetékek építői többet számolhatnak fel az áramtovábbításért, mint amennyivel a szokásos megtérülési ráta elérhető. Megakadályozandó a rendszer túlhasználatát – és ezáltal az esetleges áramkimaradásokat -, a fogyasztóknak külön díjat kellene fizetniük, ha már túlterhelt vezetékeket használnak. A szisztéma előnye az, hogy kristálytiszta költségjelzéseket küld: ha bizonyos fogyasztóknak nagyon sokba kerül az, hogy túlterhelt vezetékeken keresztül szerzik be az áramot, akkor nyilvánvalóan új vezeték vagy új erőmű építése válik szükségessé a körzetben.
 |
| Közlekedési káosz New Yorkban. Nappali sötétség. |
Kérdés, miért nem megy át a kong-resszuson a FERC terve, ha egyszer értelmes megoldásokat kínál. Legfő-képpen azért nem, mert a megvalósí-tásának ugyanúgy volnának veszte-sei is, mint nyertesei. Az atlantai központú – bőkezű politikai adomá-nyozóként is ismert – Southern közüzemi holding vehemensen küzd a FERC ellen. Azzal érvel, hogy a reformok nyomán kimenne a régióból az olcsó áram, amivel fogyasztói rosszul járnának. A szkeptikusok szerint viszont a Southern fő aggálya az, hogy semmilyen módon nem szabályozott áramtermelő üzletága megszenvedné az olcsóbb középnyugati áram importját. “A verseny megjelenése nem kedvez egy olyan közműnek, amelynek 100 százalékos piaci részesedése van, mert a 100 százaléktól csak egy irányban lehet elmozdulni” – mondja egy szövetségi energetikai tisztviselő.
