Kinek a szabadsága?

A tudományos-technikai vívmányok tömkelege behatol az emberek háztartásába, és átalakítja mindennapi életünket. Mi több: felmérhetetlen hatást gyakorol a gazdaságra, a hírközlésre, a szórakozásra, a politikára. A jog feladata ezen új jelenségeket a saját eszközeivel szabályozni, különös tekintettel arra, hogy ez az emberiség számára alapvetően üdvös fejlődés komoly veszélyekkel is jár. Lényegében a jogtudomány ezzel kapcsolatos teendőit foglalja össze az Információs társadalom és jogrendszer című tanulmánykötet, amely 15 tematikus dolgozatban mutatja be egy stratégiai jellegű alapkutatás első eredményeit, kiemelve a jogalkotás és a jogalkalmazás bonyolult problémáit.

PRIVÁT ÜGYEK. A tanulmányok közül a laikus olvasó számára talán legizgalmasabb Majtényi László dolgozata. Címe: Megőrizhető-e a magánélet az információs társada-lomban? A téma mindannyiunkat érdekel – és érint is -, hiszen csaknem általános a közvélekedés, hogy az információs társadalom magával hozza a privát szféra csaknem teljes felszámolását. A volt adatvédelmi biztos – helyesen – úgy véli: az információs jogokkal kapcsolatos viselkedés korántsem a totalitárius politikai rendszerek monopóliuma, s ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy a demokratikus államokban e téren minden rendben van. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy személyes adataink felett elveszítettük ellenőrzésünket. s védelmük, bár alkotmányos jog, akadályokba ütközik.

A következtetés: a polgár kiszolgáltatott a felsőbb hatalmaknak, leginkább az államnak. Így azután talán nem (nagy) túlzás: orwelli világban élünk, ahol a “Nagy Testvér szemmel tart”. Jegyezzük meg, kötetünket még a 2001. szeptemberi nagy terrortámadás előtt írták, azóta pedig a Nagy Testvér felettébb megszigorította az ellenőrzést. Az egyszerű halandóknak így ma már alig lehet titka a felsőbb hatalom előtt. Gondoljunk csupán az útlevél, a jogosítvány, a szabálysértési eljárások, a bírósági adatok alapján hivatalosan rendelkezésre álló információkra,. A fejlett technika azonban ennél jóval többet “tud”: segítségével nyilvántartható a közember minden hitelkártyás vásárlása, banki tranzakciója, elektronikus levélforgalma, interneten meglátogatott oldalai, betegségeivel összefüggő adatai, gyógyszertárban beváltott receptjei, rögzíthetők továbbá mobiltelefonos beszélgetései – és a sor még hosszan folytatható. Így azután – ha “magasabb érdekek” kívánják – az egyénnek már nincs titka a hatalom előtt.

A végeredmény: a magánélet szentsége immáron üres szólammá vált. Ám ne essünk az egyoldalúság bűnébe, mindezért nem kizárólag az állam a felelős, mert – mások mellett – a média, a reklám is durván beavatkozik az emberek privát szférájába. Ezért is vált különösen időszerűvé a személyiségi jogok védelme a sajtóval szemben. E probléma bonyolultságát jelzik a jogtudósok, amikor hangsúlyozzák: egyfelől alkotmányos jog a sajtószabadság, éppen úgy, mint a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, másfelől viszont “felelősségi rendszereink alkalmatlanok a médiával szemben”. A bulvársajtó szenzációhajhászásának kirívó példái, a személyiségi jogok durva megsértései azonban legalább részben magyarázhatók “az alkotmányos alapjogok összeütközésével”.

Persze botorság volna állítani, hogy a véleménynyilvánítással való visszaélésekért, “a becsület csorbítására alkalmas tényállításokért, híresztelésekért” kizárólag a jogi szabályozás következetlenségei felelősek Ámbár a szabályozás belső ellentmondásai, a gyakran emlegetett joghézagok, vagy – szűkebb szakmánknál maradva – a médiatörvény alapvető fogyatékosságai megkönnyítik azok dolgát, akik semmibe veszik személyiségi jogainkat. Említsük meg a napjainkban kialakuló ádáz hírversenyt a média berkeiben, ami azzal jár, hogy különösen a netről származó hírek valódiságáról némely szerkesztők nem tudnak meggyőződni. És akkor még nem említettük a politikai információkhoz való hozzájutás indokolt igényét, ami a demokráciákban alapvető érdek.

Essék még néhány szó az üzleti életről is. A világháló figyeli az üzleti levelezéseket, tárgyalásokat, s minden titkos ugyan, ámde a titok szép pénzekért fel is törhető. Azután itt van még a reklám, amelynek hatalma – Hankiss Elemér szerint – olyan óriási, hogy “nincs olyan jogszabály, olyan alkotmány, olyan közigazgatás, amely meg tud védeni bárkit a reklámoknak isteni vagy démoni hatalmával szemben”.

EGYENSÚLYI PROBLÉMA. Mit tehet a jog a viszszaélések megakadályozására? Nyilván-valóan sokat, de nincs könnyű dolga. Ha túl szigorúan korlátozza az állam számára a személyi jogokhoz való hozzáférést, ezzel akadályozhatja a szervezett bűnözés, a közéleti korrupció elleni fellépést, a titkosszolgálatok és a rendőrség hatékony működését. Marad tehát a probléma, miként lehet valamiféle kielégítő egyensúlyt találni az adatokhoz való hozzáférés jogos igénye és az információk titkosítása között.

A legfontosabb következtetés: a valóság jelenségei sokkal gyorsabban változnak, mint azt a jogalkotás egyáltalán követni tudja, s önmagában a jog amúgy sem képes az információs korszak által felvetett problémák kezelésére. Hogy mégse legyünk túl pesszimisták, végezetül idézzük Sárközy Tamást: “Az információs társadalom új problémáit, a digitális technika és a multimédia által felvetett kérdéseket a jognak meg kell oldania. Meg kell tartani a jogrendszer fejlődésénél az evolúciót, de adott esetben nem kell visszariadni új jogi konstrukciók alkalmazásától sem.” Izgalommal várjuk az eredményeket!