Kemény dióhéj

Így van ez a Világgazdaság dióhéjban című kis kötettel is, amelynek szerzője Randy C. Epping nemes feladatot tűzött maga elé. Mármint azt, hogy a tájékozatlan tévénézőt, újságolvasót megismertesse azokkal az alapvető jelenségekkel, fogalmakkal, szervezetekkel, amelyek segítik az eligazodást az egyre zűrzavarosabb, áttekinthetetlenebb világgazdaságban. Nos, a szándék elismerést érdemel, merthogy égető szükség van ilyen tárgyú kézikönyvre.

A szándék azonban nem elegendő, mivel a „kivitelezés” igencsak gyengére sikeredett. Ezért az egész vállalkozást leginkább elszalasztott lehetőségnek tekinthetjük. Ebben pedig szerzőnknek az a vélekedése is közrejátszhatott, hogy „a világgazdaság valójában nem sokkal bonyolultabb a családok mindennapi gazdálkodásánál”. S talán az is: „a világgazdaság könnyen megérthető”. Hát ilyen könnyen azért nem. Amiképpen ez a kis könyv is bizonyítja, amely számos egyoldalú ismertetést, pontatlan megfogalmazást, hézagos szócikket tartalmaz, és akkor még nem is említjük a magyartalan, csapnivaló stílust. Hiányoljuk a szerző koncepcióját, annak indokát: miért éppen ezek a címszavak kerültek be a kötetbe, míg mások hiányoznak.

Mit is kaptunk? Az első részben lazábban-szorosabban a világgazdasághoz kapcsolódó vegyes színvonalú hosszabb-rövidebb eszmefuttatást. E meglehetősen esetlegesen összeválogatott „vegyes felvágott” egyaránt tartalmaz mikro- és makrogazdasági témákat, egyet s mást szervezetekről, vállalatokról, tőzsdéről, pénzügyekről. Botorság volna persze tagadni, hogy akadnak köztük hasznos információk is, például a hitelminősítésről, a virtuális pénzről, a kötvényekről, a befektetési alapokról, de egyebekről is. A fő kifogásunk azonban továbbra is a leegyszerűsítések és a nem ritka elfogultság.

Ám lépjünk tovább, s a pénzmosás ürügyén szóljunk a svájci bankszámlákról. „Svájc a világ azon kevés országainak egyike, amelyben törvény garantálja a bankszámlák törvényességét” – olvassuk. Meg ezt is: „az adójogszabályok kijátszása Svájcban nem ütközik törvénybe, csupán ťpolgári vétségnekŤ számít”. Arról is értesülünk: „egy titkos svájci számla felnyitása (?) ma is nehéz, mégsem olyan egyszerű”. Bizony, bizony.

Tovább tallózva a bő választékból, ne hagyjuk ki korunk egyik legsúlyosabb gondját, a környezetszennyezést. Örüljünk ama vélekedésnek, hogy „a tiszta környezet nem feltétlenül összeegyeztethetetlen a prosperáló gazdasággal”. Ezért is az újdonság erejével hat ránk a szennyezés megállapítását szolgáló „gyógymód”. Mármint az, hogy „ha az országok és vállalatok környezetszennyezési jogokat adnának el egymásnak, ezzel két látszólag összeegyeztethetetlen célkitűzést segítenének megvalósítani: a gazdasági növekedést és a tiszta környezetet”. Íme a magyarázat: „a szennyezési jogok rendszerét bevezetve a hatékonyabb cég megveheti a jogokat a másiktól, minek következtében ugyanakkora szennyezés árán nagyobb mennyiségű (!) szék fog elkészülni” (a példa tudniillik a tolókocsi-gyártásra vonatkozik). „S a gazdaságban mindenki jól jár – a környezetszennyezés pedig nem növekszik.”

Miután pedig szerzőnk „csak a legalapvetőbb fogalmakat és koncepciókat tárgyalja” és „a körmönfontabb elméletek és elvek tárgyalását mások feladatának tekinti”, abban reménykedhetnénk, hogy a nem is túlzottan körmönfont elméleteket tárgyaló első részt követő „szakkifejezések jegyzéke” már világos fogalmakkal, magvas jegyzetekkel örvendezteti meg az olvasót. Sajnálatosan ebben is tévednünk kell, mert inkább a gyatra, primitív megfogalmazások uralják ezt a terepet is. Az az elírás pedig, ami Milton Friedman születését száz évvel korábbra teszi, csak azért említendő, mert a neoliberális monetarista irányzat fő képviselőjéről, a XX. század egyik legnagyobb hatású közgazdászáról közölt szócikk amúgy is hiányos és alaposan félreérthető. Ha pedig eddig nem tudtuk volna, mi a szocializmus, most megtudjuk: „A szocializmus alapja az a követelés (?), hogy a megtermelt javakat méltányos, igazságos módon kell elosztani. A kapitalista berendezkedés persze akkor is fennmarad, ha az országban szocialista többségű egalitárius meggyőződésű tagokból álló kormányt választanak”. Kommentár felesleges. S hogy kis írásunkból ne hiányozzon a humor sem, idézzük a zéróösszegű játékról szóló cikkecskét. „E fogalom a játékelméletből származik, amelyet a gazdaság terén akkor alkalmazunk, amikor úgy véljük, hogy a gazdasági és politikai döntések nyomán egyértelműen kihirdethetjük a győztest s a vesztest. A való világban ritkák a zéróösszegű játékok. Egy újfajta egérfogó csapda feltalálása például nem okoz senkinek veszteséget – a kevésbé hatékony csapdagyártókat, s persze az egereket leszámítva.” Ennyit a csapdáról.

Mindent összevéve: akinek sok az ideje, mélyedjen el a „dióhéj” tanulmányozásában, talál benne érdemleges ismereteket is. Ám jobban teszi, ha inkább sétálni megy, és élvezi a természet szépségeit.