Gazdaság

Javulóban

A legtöbb tőzsdei cég az idén nagyobb betekintést enged üzletmenetébe és hitelesebb tájékoztatást ad, mint tavaly.

Az átláthatóság tekintetében a Graphisoft és a Démász produkálta a legnagyobb előrelépést a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett társaságok közül tavaly óta. Az információ-nyújtást – s ennek különböző csatornáit – a Portfolio.hu felkérésére immár negyedik éve értékelik a befektetési alapkezelők és elemzők. A 18 tőzsdei társaság öt szempont (lásd külön) alapján elvégzett minősítése a tavalyinál kedvezőbb képet mutat, ami azonban nem jelenti azt, hogy minden cég pozitív irányba mozdult el. A legjobban fejlődők mellett ugyanis vannak visszalépők is. A leginkább visszaeső két társaság egyaránt a gépiparban tevékenykedik: a Rába és a NABI. Mögöttük a TVK következik.


Javulóban 1

A BÉT-en jegyzett cégek transzparenciája összességében azért tovább javult. Az 1-től 10-ig terjedő skálán a hazai részvénypiac egészének átláthatósága 8,02-ről 8,08-ra emelkedett – éspedig elsősorban a Mol jóval kedvezőbb megítélésének hatására. A BUX-súlyozás alkalmazása miatt a piac egészét 90 százalékban a négy blue chip határozza meg. Ezek foglalják el a lista első négy helyezését is. Továbbra is a Matáv az első, bár megítélése enyhén romlott. Az élen annyi a változás, hogy a Mol elhódította a Richtertől a harmadik helyet; a gyógyszeripari cég értékelése – hasonlóan a második helyezett OTP-hez – gyakorlatilag nem változott. Ugyanakkor a minősítés alapján ez utóbbi tudhatja a magáénak a legjobb befektetési kapcsolattartót. Fenyő György, az OTP igazgatója nem először nyeri el ezt a címet. Második helyre a Matáv szakértője futott be, míg minimális lemaradással a harmadik helyet a Mol kapcsolattartója foglalja el.

Értékelési szempontok

• A működés átláthatósága
• A tájékoztatás hitelessége
• A rendkívüli bejelentések minősége
• A befektetői kapcsolattartó alkalmassága
• A gyorsjelentések minősége

A legjobb gyorsjelentéssel a Matáv rendelkezik. A második hely a Richteré, amely az egyedi kategóriákban csupán ezen a téren lett dobogós. A tájékoz-tatás a Matávnál a leginkább hiteles, itt – két blue chipet is megelőzve – a Démász érte el a harmadik helyet. Az áramszolgáltató egyébként első lett a rendkívüli tájékoztatások minőségének megítélésénél.

A legnagyobb meglepetést egyértelműen az említett Graphisoft szolgáltatta. A szoftverfejlesztő társaság átláthatósága csaknem 6 százalékkal javult, s ezzel a 9. helyről a 6. pozícióra lépett előre, lényegesen magasabb kapitalizációval rendelkező társaságokat is maga mögé utasítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik