Hol máshol érhette a hajnali kakasszó több mint két tucat európai ország mezőgazdasági miniszterét a múlt csütörtökön Luxemburgban, mint a tárgyalóasztalnál. A miniszterek a sokadik átvirrasztott éjszaka után végre nyélbe ütötték az alkut a közös agrárpolitika (CAP) reformjáról. A végeredményt patetikusan egy új korszak kezdetének nevezte Franz Fischler, az Európai Unió agrárbiztosa. Az EU mezőgazdasági „guruja” szinte mindent bedobott a siker érdekében: szemtanúk szerint a tárgyalások végső szakaszában a szakértőket is kiküldték a teremből, nehogy okvetetlenkedésükkel elrontsák a történelmi pillanatot.
Franz Fischler. Mikorra érnek be a reformok?
Brüsszelnek és tulajdonképpen egyes tagállamoknak két okból is sürgető volt a megállapodás. Egyrészt közeledik a szeptemberi piacnyitási forduló, ahol az EU-tól komoly engedményeket várnak a szubvencionálási gyakorlatával elégedetlen kereskedelmi partnerek. Másfelől akármilyen nehéz is 15 ország torkán lenyomni a „CAP-békát”, még körülményesebb lenne ugyanezt megtenni a nemsokára 25 tagú unióban, amely akkor már ráadásul a nehezen kezelhető Lengyelországot is magában foglalja.
Arról persze már megoszlanak a vélemények, hogy a happy enddel zárult tárgyalássorozat valóban kiérdemli-e a történelmi jelzőt. Fischlert és reformját, illetve ami abból maradt, mindkét oldalról hevesen támadják. A reformokat keveslő környezet- és fogyasztóvédők szemfényvesztést, a farmereket képviselő szervezetek botrányt és katasztrófát emlegetnek.
Ha a végleges kompromisszum el is marad a becsvágyó tervektől, az ötödik X-ben járó közös agrárpolitika konzervativizmusát ismerve aligha intézhető el egy kézlegyintéssel. A legmerészebb változtatás, hogy a gazdák jövedelmének kétharmad részét kitevő közvetlen kifizetések nagyobb hányada 2005-től kezdve nem függ majd a teljesítménytől, felszámolva a farmereket túltermelésre ösztönző legfőbb okot. A tagállamok azonban – beleértve a status quóhoz legjobban ragaszkodó franciákat is – azt szintén elfogadták, hogy ezek a kereskedelmi szempontból különösen aggályos közvetlen támogatások a nagytermelők számára fokozatosan csökkenjenek. Az így megspórolt pénz egy részét vidékfejlesztésre csoportosíthatják át, jobban megfelelve a fogyasztók elvárásainak.
Reformok dióhéjban
• A közvetlen kifizetések jelentős része alanyi jogon jár majd, és nem a teljesítménytől függ. Ezzel mérséklődhet a túlkínálat és javulhat az EU pozíciója a WTO-tárgyalásokon.
• Bár a reform 2005-ben lép hatályba, a tagállamok indokolt esetben akár 2007-ig is elhalaszthatják az új rendszer bevezetését, amit nem alkalmaznak majd teljes körűen.
• A vidékfejlesztésre fordított kiadások megemelkednek. A vidékfejlesztés címén igénybe vehető támogatások száma nő.
• Az éves szinten 5 ezer euró feletti direkt jövedelemben részesülő gazdák kifizetései 2005-től évről évre csökkennek. A felszabaduló pénz jelentős része abban az országban marad, ahonnan elvonták.
• A gabonafélék intervenciós ára végül nem változik.
• A vaj és a tejpor intervenciós ára jelentős mértékben csökken. A jelenlegi tejkvóta-rendszert 2014-ig meghosszabbítják
A csatlakozó államok agrárminiszterei, miközben becsülettel végigülték a tárgyalásokat, nem kapkodták sűrűn a nyugtatókat -talán mert a Fischler által javasolt reformok piaci irányával alapvetően egyetértettek. A nyolc közép- és kelet-európai ország a végjáték során kétszer érezte szükségét annak, hogy közbelépjen. A két közös miniszteri nyilatkozat tartalma arról árulkodik, hogy a leendő tagállamok képviselői számára a reformtárgyalásokon a saját hazájukban ezerszer elátkozott koppenhágai bővítési megállapodás körülbástyázása jelentette a legfőbb tétet. Miután ugyanis az EU Koppenhágában a mindenkori uniós támogatási szinthez kötötte az új tagországok agrártermelőinek évről évre növekvő arányú közvetlen kifizetéseit, nem lehetett teljesen kizárni egy olyan értelmezést, miszerint a régi tagok farmerei számára a most elfogadott, fokozatosan csökkenő kifizetés legyen a viszonyítási alap. Ebben az esetben volumenében a koppenhágai szinthez képest is kisebb közvetlen jövedelemtámogatásért tarthatták volna a markukat a keleti gazdák. Ez a veszély azonban egyszer és mindenkorra elhárult azzal, hogy a 15-ök megerősítették: a direkt támogatások mértékének fokozatos csökkentése az új tagokra csak akkor lesz érvényes, ha közvetlen kifizetéseik elérték a normális szintet. Ez tízéves haladékot jelent.
A reformcsomag egyik kulcseleme alóli felmentésük viszont csökkentette a CAP-reformjáról folyó alkudozások tétjét a leendő tagok számára. Németh Imre, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője frissiben alapvetően kedvező mérleget vont a megállapodásról, amely szavai szerint megteremti a csatlakozás feltételrendszerét, és 2007-től lehetőséget ad az újonnan belépő országok nagyobb támogatására. A magyarok számára különösen előnyös, hogy – a kukoricát is beleértve – mégsem csökken a gabonafélék intervenciós felvásárlási ára, ami elsősorban Franciaország érdeme. A tejtermékek (vaj és tejpor) intervenciós árát viszont több szakaszban mérsékelni fogják, aminek ellentételezésére a csatlakozó államok a jelenlegi tagokkal azonos kompenzációt igényelnek. Ezt a kérést Franz Fischler azonban azzal hárította el, hogy a többivel egyetemben ez az általa technikainak nevezett probléma is szeptemberben kerül terítékre, amikor az Európai Bizottság a csatlakozó államokkal részletesen megvitatja majd a reformokat.
HABOZÁS. Miként Németh Imre is elismerte, ma még nem látható át, hogy a csatlakozókra nézve pontosan milyen következményei lesznek a közös agrárpolitika irányváltásáról kötött kompromisszumnak. Magyarország továbbra is habozik, hogy elfogadja-e a közvetlen jövedelemtámogatások egyszerűsített rendszerét, amely a 15-ök által jóváhagyotthoz hasonló, egységes területalapú kifizetést kínálna a magyar gazdaságoknak. Ehhez ugyanis tudni kellene, hogy a direkt támogatások saját költségvetésből történő, közösségi szinten engedélyezett kiegészítésének mik lesznek a szabályai. A döntést megkönnyítené, ha az EU elárulná, hogy a 15-ök szintjén most polgárjogot nyert regionalizmus (a helyi viszonyok figyelembevétele) összefér-e a kifizetések egyszerűsített rendszerével.
A magyarok, csehek és lengyelek persze arra is kíváncsiak, hogy fajlagosan nagyobb vidékfejlesztési forrásaikra honnan lesz fedezet 2006-ot követően? Megannyi kérdés, ami azt sugallja, hogy a csatlakozó országok számára még nem zárult le teljesen a vita a közös agrárpolitika reformjáról.
