Gazdaság

Becsületbeli ügy

Kizárt egy céget a piackutatók szövetsége, mert személyi átfedésben van egy másik, a kérdezőbiztosoknak nem fizető társasággal.

Felháborodás tört ki a Piackutatók Magyarországi Szövetségében (PMSZ), amikor tavaly év végén elolvasták a Mareco Marketingkutató Kft.-nek hitelező kérdezőbiztosok levelét. Utóbbiak azért fordultak a szövetséghez, mert a felszámolás alatt álló Mareco már egy éve tartozott nekik a munkadíjjal. Féléves keresetüket nem fizette ki a cég, ez néhányuk esetében másfél millió forintot is kitesz. Mivel a Mareco ügyvezetője és egyben egyik tulajdonosa, Andics Jenő egy másik piackutató cégnek, a TGI Magyarországnak is tulajdonos-ügyvezetője, a PMSZ kizárta tagjai közül a TGI Magyarország Kft.-t.


Becsületbeli ügy 1

Andics Jenő: Nem tartom magam felelősnek a Mareco csődjéért.

A PMSZ etikai bizottsága többször is foglalkozott az üggyel, s az utolsó határidőt március végében szabták meg a Mareco számára. Miután a társaság akkor sem rendezte a tartozást, a PMSZ úgy módosította alapszabályát, hogy kizárhassa soraiból azt a céget, amelynek vezetője vagy tulajdonosa olyan – három éven belül – megszűnt társaság vezető tisztségviselője volt, amely nem elégítette ki a hitelezőit. „A vezetőség jó példát mutatott a kizárással” – mondja az egyik kérdezőbiztos, akinek továbbra is félmillió forinttal tartozik a Mareco.

KISZOLGÁLTATOTTAK. „A kérdezőbiztosok általában szabadúszó vállalkozók, akik több piackutatónak is dolgoznak. Egy nem fizető cég erősíti a kiszolgáltatottság érzését bennük, s az egész szakma hitelét veszélyezteti” – magyarázza Hann Endre, a PMSZ elnökségi tagja. A szövetségben ez az első kizárás. Kisebb etikai ügyekkel máskor is foglalkoznak, előfordul, hogy egyes cégek csak három hónapos csúszással fizetnek ám ezt még „lenyelik” az érintettek.

A Mareco tartozása a kérdezőbiztosokkal szemben több tízmillió forintra rúg, s a más hitelezőkkel – például a közüzemi szolgáltatókkal és az irodát bérbe adó vállalattal – szemben fennálló tartozás szintén több tízmilliós tételt tesz ki. A PMSZ azonban csak a kérdezőbiztosokat ért méltánytalansággal foglalkozik. A Mareco először megpróbált végelszámolás keretében megegyezni a hitelezőkkel. Néhányukkal sikerült is kisebb összegben megállapodni, ám végül a többiek ellenkezése miatt felszámolásra került sor. A TGI egyébként munkát is ajánlott a Marecónál foglalkoztatott kérdezőbiztosoknak, egy részük jelenleg a TGI-nek is dolgozik.

DRÁMAI ESÉS. A Mareco fizetésképtelenné válását Andics Jenő így indokolja: a piacon elterjedt, a cég be fog olvadni egy nemzetközi láncba, így a lehetséges megrendelők már közvetlenül az utóbbihoz fordultak. A cég rendelésállománya ezért drámaian csökkent, a megelőző évinek mindössze a felét érte el 2002-ben. „Nem tartom magam felelősnek a Mareco csődjéért. Mindkét tulajdonosi kör tudott a két cég közötti kapcsolatról, a TGI tulajdonosai sem hibáztatnak a történtekért. A kizárás nem minősíti a TGI-t, tevékenységét nem érinti” – mondja Andics, aki nem tervezi lemondását. A TGI többségi tulajdonosa az angol WPP Marketing Group befektetői csoportja. A Mareco – Andics csekély részesedése mellett – a Gallup osztrák érdekeltségének a tulajdonában volt.

A vezetésben és a tulajdonosok között is csak az ő személye jelent átfedést a két cég között. A TGI azonban megrendelője volt a Marecónak: a cég névadó termékének, a célcsoport-indexnek (target group index) az adatfelvételét a Mareco végezte. (A célcsoport-index a hirdetőket, kiadókat, médiatervezőket segíti azzal, hogy összesített információkat nyújt egy-egy célcsoport életstílusáról, attitűdjéről, fogyasztási, médiahasználati szokásairól.)

A PMSZ szabályzatához hasonló kitételt egyébként a társasági törvény is tartalmaz. Eszerint fizetésképtelenné vált (felszámolás alá került) gazdasági társaság vezető tisztségviselője három éven belül nem vállalhat vezető tisztséget más gazdasági társaságban. Andics Jenő szerint azonban ez őt nem érinti, hiszen nem most nevezték ki, hanem már négy éve áll a TGI élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik