Tavaly a bankok átlagos sajáttőke-arányos nyeresége (ROE) elérte a 19 százalékot – de az egyéb pénzügyi cégek jövedelmezősége is 14 és 27 százalék között mozgott -, míg az Európai Unióban, az elmúlt évtizedben a bankszektor tőkemegtérülése 8-15 százalékos volt (az utolsó, 2001-es adat 10,1 százalékot jelzett).

A jelenséget döntően a magas banki kamatréssel magyarázzák. Ezen belül is elsősorban a lakossági piac a jövedelmezőség fő forrása. A fogyasztási hitelkamatok 15,6 százalékponttal haladták meg tavaly az éven belüli lakossági betétekét (az EU-ban ez a rés csak 7 százalékpont), az ingatlanhitel kamatrése pedig 7,2 százalékpont (szemben a közösségre jellemző 2,5 százalékkal).
Ezzel összefügg, hogy a nominális kamatok szintje is jóval magasabb nálunk, mint amit – az uniós drágulást 2002-ben 3,2 százalékponttal meghaladó – hazai infláció indokol. A magyar kamatstruktúrát alapvetően két tényező téríti (torzítja) el. Az egyik a magas jegybanki kamat, amely a főszerepet játssza a nagyobb kamatrés kialakulásában is. A viszonylagosan alulértékelt élőmunka, a tőkehiány állandósítja a befektetések beáramlását, emiatt viszont a jegybank vaskos kamattal kénytelen semlegesíteni a bankrendszerben keletkező fölös likviditást. (Az EU bankjaiban nem keletkezik fölös likviditás, emiatt ott nem is a betéti kamat, hanem a refinanszírozási hitelkamat szolgál jegybanki szabályozóeszközül.) Magyar sajátosság a jelzáloghitel-kamattámogatás 2002-ben kialakult és az idei első félévben is működő rendszere is, amely 9-10 százalékos kamatrést biztosított a bankok számára.
Az uniós csatlakozás időpontjában várható legjelentősebb változás, hogy a külföldi bankok fiókot is nyithatnak Magyarországon. Ugyanakkor az unióban működő bankok megosztva részesítik előnyben a fióknyitást, illetve a leányvállalat-alapítást, az EU-n belüli külföldi bankok eszközeinek aránya a kétféle terjeszkedés között 47:53 százalék. Az eddigi, leányvállalati forma fennmaradásának kedvezhet a PSZÁF szerint az is, hogy a kiskereskedelmi, illetve az általános kereskedelmi bankszolgáltatások területén a bankok előnyösebbnek tartják a helyi vállalat alapítását, míg a vállalati piacon már amúgy is nagy a verseny.
Tavaly a hazai pénzügyi szektor által közvetített öszszes tőke mennyisége 26 százalékkal emelkedett, ezzel a pénzügyi közvetítés a GDP 146 százalékát tette ki. Ebben is van hová fejlődni: az EU-ban (1999-es adatok szerint) 281 százalékon, az Egyesült Államokban pedig a 397 százalékon állt ez a mutató.
