Hans Eichel pénzügyminiszter. Már nem elég csak takarékoskosni.
Eichel marad – üzent haza május közepi ázsiai körútjáról Gerhard Schröder német kancellár az ellenzék mindazon vezetőinek, akik pénzügyminisztere fejét követelték. Ám hiába a kancellár feltétlen támogatása, a kabinet korábbi szupersztárja, az egykor Spar-Hans (Takarékos Hans) gúnynéven emlegetett Hans Eichel népszerűségét immár ő sem tudta helyreállítani. A berlini pénzügyi tárca elleni támadások mindennapossá váltak. Hogy miért? A takarékosság, amely Eichelt korábban annyira népszerűvé tette, ma már kevés a költségvetés kiegyensúlyozásához. A külső és belső körülmények összjátéka folytán lelassult német gazdaságban ugyanis a büdzsé bevételi oldala súlyosan megingott, a kiadások racionalizálását célzó reformok mégis lassan haladnak előre.
Második hullám.
“Magasak az adók, a gazdaság pang és egyre nagyobb a bürokrácia. A hatékonyságot aláássa, hogy szinte lehetetlen elbocsátani a rosszul teljesítő munkatársat, akinek a helyére aztán a magas munkanélküliség ellenére alig találni valakit. Mi is telephely-változtatásban gondolkozunk, és a döntést megkönnyíti a közép- és kelet-európai országok csatlakozása az Európai Unióhoz, ami jelzésértékű a régió stabilitását illetően” – festi meg néhány vonással a recesszió közeli állapotban lévő Németország jelenlegi vállalati viszonyait egy autóalkatrész-beszállító cég kereskedelmi vezetője. Ezek a gondolatok ma naponta megfogalmazódnak a német kis- és középvállalatok háza táján, ahol évek óta hiába várják a megváltó reformokat. Az egyik lehetséges megoldás a termeléskihelyezés, ami már több, a lépesre magát korábban elszánó cégnek bevált – olyannyira, hogy az otthonmaradottak egyre nehezebben állják velük a versenyt. Márpedig a földrajzi közelség, az alacsonyabb adók biztosította olcsó telephely, valamint a magasan képzett munkaerő ismét potenciális német beruházási célponttá teszi Közép- és Kelet-Európát, azon belül is az Európai Unióba tartó, és a régió egyik legstabilabb államának számító Magyarországot.
A magyar gazdaság töretlen modernizációjához elengedhetetlen külföldi tőke mindeddig jobbára éppen Németországból érkezett: a külföldi befektetések 26 százalékát adták a német vállalatok, köztük olyan óriáscégek, mint a magyar ipar legnagyobb árbevételű társasága, az Audi, az elektronikai szektorban aktív Siemens. A Deutsche Telekom lehelt életet a Matávba.
A privatizáció azonban a végéhez közelít, és a megaprojektek után ma a befektetések újabb korszakát éljük. “A koppenhágai EU-csatlakozási megállapodás óta határozottan érezhető, hogy a német cégek érdeklődése ismét élénkebbé vált Magyarország iránt. A korábbiakhoz képest a különbség a vállalatok méretében van, hiszen a nagyok már pozícionálták magukat, ezért az elkövetkező négy-öt év a kis- és középvállalati beruházások időszakának ígérkezik” – elemzi a változó tendenciákat a Figyelő kérdésére Erni János, a frankfurti magyar kereskedelmi szolgálat igazgatója. Mindez érthető, hiszen már ma is több mint 4 ezer német cég képviselteti magát nálunk, és több mint 10 ezer vállalat rendelkezik állandó magyar kapcsolatokkal. Utóbbiak jelentős része azonban Erni szavai szerint alighanem megteszi a következő lépést is: “A német kis- és középvállalatok először beszállítói kapcsolatokat építenek ki, majd saját termelésbe kezdenek a beszállítóval együtt, illetve felvásárolják a beszállító magyar céget. A cél elsősorban piacszerzés, másodsorban a logisztikai pozíciók kialakítása, hiszen innen sokkal könnyebb kiszolgálni a déli és keleti szomszédokat is.”
A látványos eredményeket – gyárépítést és a foglalkoztatás növekedését – eredményező gépipari beruházásokon túl a szolgáltató szektor néhány területe is ígéretesnek tűnik. Egyre több cég alakít ki call-centert, amely nemcsak a magyar, hanem a megcélzott keleti piacokat is kiszolgálja. Szintén kedvelt beruházási terület az úgynevezett shared service center, amely vállalatok háttérirodai tevékenységét látja el. Az ilyen típusú beruházásokat a költségcsökkentés szándéka vezérli: a regionális szinten még mindig versenyképes magyar bérek jó telephelyi feltételeket biztosítanak ezen szolgáltatások számára. “Magyarország valóban sikeresnek mondhatja magát a regionális központok kialakítása terén. Összehasonlítva a hasonló célokra törő Béccsel, mi négyszer-ötször több ilyen befektetést tudtunk az országba vonzani” – állítja a frankfurti igazgató.
A német ipari és kereskedelmi kamara felmérése szerint a nálunk beruházó német vállalatok 66 százaléka a stabil piaci környezet és az alacsony járulékos költségek miatt érkezik az országba. Meglepő módon ugyanakkor a többségnél nem játszottak szerepet az ország növekedési kilátásai, annál fontosabb volt a Németországhoz való földrajzi közelség, a politikai stabilitás és a szakképzés magas színvonala. A befektetésösztönzés kormányzati stratégiája is több szempontból meghatározó volt. A 18 százalékos társasági adó például még mindig igen versenyképes a régióban (lásd a grafikont). A beruházások ösztönzését szolgálni hivatott Smart Hungary program ellenben – megfelelő források híján – még mindig a nagyvállalatokat célozza meg, a kis- és középvállalati réteghez egyáltalán nem szól.
Majd jött a következő rossz hír: a szövetségi pénzügyminisztérium adójelentése. Ez arról számolt be, hogy az adóbevételek jócskán elmaradnak a tavaly készített előirányzatoktól – a kiesés mértéke 2006-ig a 126 milliárd eurót is elérheti. Következésképpen az elmúlt évben bemutatott stabilizációs program, amely 2006-ra kiegyenlített költségvetést ígér, tarthatatlan. A pénzügyminiszter nem is próbálta ábrándokba ringatni magát, a realitást felismerve hivatalosan is bejelentette, hogy feladta eddigi pénzügyi stabilizációs célkitűzéseit. “Nem hiszek a gazdasági csodákban” – hangzott Eichel keserű indoklása. Joggal, hiszen számítások szerint a 2006-ra tervezett kiegyenlített költségvetést ígérő stabilizációs program a világgazdasági dekonjunktúra és a német gazdaság strukturális problémái miatt csak akkor lenne tartható, ha 2004-ben Németország 4,5 százalékos növekedést produkálna. Ennek pedig semmi realitása nincs.
Eichel bejelentése bombaként robbant a német közvéleményben. Mindez ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy az ország az idén sem tudja teljesíteni az euróövezetbeli tagság feltételének számító 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt, hanem azt is, hogy a következő években néhány területen már bizonyosan megszorítások következnek. “A kormányzatnak felül kell vizsgálnia jövő évi kiadásait, s fel kell tennie azt a kérdést, mely állami szolgáltatások tarthatók fenn a jelenlegi körülmények mellett egy öregedő társadalomban” – nyilatkozta a pénzügyminiszter a Frankfurter Rundschau című napilapnak.
A közpénzek szürke eminenciása láthatóan nem adja fel egyszerűen egyensúlyozó elképzeléseit: a célt ugyan visszavonta, de nem hagyott fel a kiadás-racionalizálás gondolatával. Ez persze nem megy majd olyan könnyen, végtére is egyelőre éppen fordított a tendencia. A már-már az 5 milliós bűvös számot is megközelítő munkanélküli sereg egyre nagyobb mértékben veszi igénybe az állami büdzsé szociális kereteit, a konjunktúraélénkítő strukturális fejlesztések pedig már külső finanszírozási forrásokat is szükségessé tesznek. Noha Németország még mindig abban a szerencsés helyzetben van, hogy – a hitelező országok elitklubjához tartozván – kedvező feltételekkel tud forrásokhoz jutni, a növekvő kiadások és a csökkenő adóbevételek miatt a külső hitelfelvétel mértéke immár bizonyosan meghaladja majd az idei költségvetésbe betervezett 18,9 milliárd eurót.
PÓTKÖLTSÉGVETÉS. “Alkotmányellenes helyzet” – fújt riadót azonnal és könyörtelenül Angela Merkel, az ellenzéki CDU vezére a pénzügyi tárca azon becslése hallatán, amely szerint a stabilizációs intézkedések nélkül a pótlásra váró hiány akár 25 milliárd euróval is meghaladhatja a tervezettet. Az alkotmány megsértését pedig valóban csak úgy kerülheti el a szociáldemokrata vezetés, ha pótköltségvetést nyújt be, amelyben képes a megbomlott pénzügyi egyensúly kezelésére stabilizáló intézkedéseket megfogalmazni. Egy ilyen kormányprogram erre az évre előirányozhatja például a költségvetési teljesítések, a nyugdíjemelés, továbbá a köztisztviselői bérek befagyasztását. A bevételi oldalt érintő ötletekből sincs hiány: a parlament már el is fogadta például a dohányadó-emelésről szóló törvényt, amely dobozonként 1 euróval emeli meg ezt az adóterhet. Ám ez az intézkedés is csupán 2-3 milliárd euró pluszbevételt folyat be az államkasszába. Felmerült a forgalmi adó esetleges emelése is, ez azonban inkább fékező, mint gazdaságélénkítő hatása miatt nem örvendett osztatlan sikernek.
A német költségvetési hiányról szóló hírt nem fogadta túlzott lelkesedéssel Pedro Solbes, az Európai Bizottság közös valutáért felelős tagja sem. A maastrichti kritériumok közül a 3 százalékos költségvetésideficit-küszöbre vonatkozó előírást az eurózóna legnagyobb gazdasága már második éve nem képes teljesíteni, ráadásul egyelőre úgy tűnik, hogy a szankciókat Berlin ismét elkerüli. Az eurózóna pénzügyminiszterei ugyanis májusi találkozójukon a kritériumok rugalmas értelmezése mellett tették le voksukat, azaz a számok ma már “pusztán szimbolikus jelentőséggel” bírnak. Igaz, Berlin álláspontja a szigorú fiskális politikai irányelveket illetően a gazdasági problémák ellenére is változatlan. “Pusztán azért, mert az eurózóna legnagyobb országai mind fiskális problémákkal küzdenek, a stabilitási és növekedési paktum felülvizsgálata nem indokolt” – hangoztatja Eichel.
HELYBEN JÁRNAK. A megoldás a belső feltételek reformjában keresendő, ami viszont nagyon lassan halad. Schröder nem véletlenül igyekszik védeni pénzügyminiszterét: a szociáldemokraták korábbi “szupersztárja” korántsem tehető egyedül felelőssé az állapotokért. A reformokat évek óta halogatják, az azokkal járó népszerűségvesztést egyelőre egyik vezető sem vállalta. A mostani kancellár megpróbálkozott ugyan Agenda 2010 néven egy programtervezet elfogadtatásával, az azonban csupán vitákat volt képes gerjeszt, a megvalósításáról egyelőre szó sincs, miután a jóléti állam szociális kedvezményeit megnyirbálni készülő program nemcsak ellenzéki körökben talált elutasításra, hanem a kormányzópartot is megosztotta. “Németország jobb, mint most”- hirdeti a Bürgeriniziative polgári kezdeményezés egyik, a reformokat népszerűsítő reklámja, amely társadalmi összefogást sürget a helyzet megoldására. Az összefogás azonban egyelőre várat magára, és bár a vélemények közeledése megfigyelhető, a tettek egyelőre nem az egység felé mutatnak.
