Gazdaság

Víz helyett por

Nincs víz a Marson – állítja egy amerikai csillagász. A houstoni Lunar and Planetary Institute kutatója egy űrszonda felvételeinek elemzése alapján jutott erre a következtetésre.

A Mars Global Surveyor nevű űreszköz által készített képeken látható képződményeket, a nevezetes csatornákat sokak szerint folyékony víz vájta ki, amely aztán valamilyen módon eltűnt a bolygóról, vagy legalábbis annak felszínéről. A houstoni csillagász szerint azonban hasonló, folyómederszerű formációkat a szél által sodort por, szilárd kőzettörmelék is előállíthat. Úgy véli, a Földön a lavinák hagyta nyomok kísértetiesen hasonlítanak a marsi kanálisokra. A felszínformáláshoz tehát elég a különböző szilárd felületek súrlódása, ahhoz pedig nincs feltétlenül szükség vízre, megteszi azt a gravitáció vagy a szél is. Ám míg bolygónkon legfeljebb 200 méter mélységű vájatok alakulhatnak ki a hóban, a marsi csatornák akár 500 méter mélyek is lehetnek – különbséget a két bolygó eltérő éghajlati viszonyaival magyarázza a tudós.

A száraz Mars teóriája meglehetősen népszerűtlennek számít manapság. A NASA júniusban két szondát is útnak indít a Vörös Bolygóra, amelyek küldetése pontosan a víz felderítése lesz, és hasonló feladattal küldi űreszközét a Marsra az Európai Űrügynökség is. És bár elméletben mindkét misszió alkalmas a víz nyomainak felderítésére, a nevezetes csatornák eredetének rejtélyét valószínűleg csak a következő, 2009-re tervezett küldetés fogja megoldani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik