Felvételt nyert a pártba az elmúlt héten a Fideszhez szorosabban kötődő közéleti szeireplők egy csoportja. Az aktusnak szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak a pártvezetők, mert szerintük ez fogja reprezentálni a Fidesz „kinyílását”: egyszerre „európai típusú” néppárttá és polgári szövetséggé való átalakulását.
A kívülálló számára nem okozott meglepetést mindazok belépése, akiket már eddig is a Fidesz politikájának támogatóiként – sőt, több esetben kivitelezőiként – azonosított a közvélemény. A Fidesz tagja lett Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere, Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere, Mészöly Kálmán volt labdarúgó, Orbán Viktor lábtenisz-partnere, Schmitt Pál, a polgári erők tavalyi budapesti főpolgármester-jelöltje, valamint a holdudvar olyan jeles szereplői, mint Jankovics Marcell és Koltay Gábor filmrendező, valamint Szokolay Sándor zeneszerző.
BOZÓKI ANDRÁS politológus, a CEU és az ELTE docense.
ÜZENET AZ MDF-NEK. Ez a névsor mindenekelőtt az új polgári szövetségből kimaradni kívánó MDF-tagoknak üzen, akik közül nemcsak Dávid Ibolya pártelnök, az Orbán-kormány igazságügyi minisztere, hanem Katona Kálmán, az Orbán-kormány közlekedési minisztere, valamint Boross Péter egykori miniszterelnök (és Orbán Viktor korábbi tanácsadója) is az MDF önállóságának erősítése mellett tört lándzsát. Neves közszereplők gyors párttaggá ütése egyúttal ki akarja fogni a szelet a Fidesz-közeli Nemzeti Kör vezéregyéniségeinek vitorlájából, akik nemrégiben Orbán Viktort óvatosan bíráló dolgozatot – Orbánhoz ugyan hivatalosan el nem jutó, de a sajtóba gyorsan kiszivárogtatott „magánlevelet” – fogalmaztak meg. Ebben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy elmaradt a Fidesz választási veresége okainak feltárása és elemzése, továbbá, hogy Orbán Viktor „elmagányosodott” (értsd: kontroll nélkül maradt) a polgári erők vezérének szerepében. A levél nyomán egyre több közíró gondolkodott el azon, hogy Orbán Viktor személye vajon „erős bástya” avagy „gyenge láncszem” a polgári erők frontján. Azt pedig feltétlenül el szerették volna kerülni a Fideszben, hogy a jövőről való közös gondolkodás ebbe a nemkívánatos irányba forduljon.
A hétvégi pártkongresszuson a Fidesz történetének harmadik nagy szakasza kezdődhet el. Az első szakasz a Fidesz radikális-liberális korszaka volt, amely 1988-tól 1993-ig tartott, s amikor a szervezetet még Fiatal Demokraták Szövetségének hívták. Ez a korszak akkor ért véget, amikor az Orbán-Kövér-szárny kiszorította a pártból a Fodor-Hegedűs-csoport híveit. A második szakasz 1994-től 2002-ig tartott, amikor a vezetés hatalmának erőteljes centralizálása mellett a párt – története legnagyobb ideológiai fordulatát végrehajtva – a jobboldali térfél vezető ereje, majd legnagyobb kormánypártja lett. Ez a korszak a tavalyi választási vereséggel zárult.
VISSZA A PÁRTKERETEK KÖZÉ. Tavaly tavaszszal azután füstbe burkolózott minden. A választásokat elveszítő miniszterelnök a vereségbe belenyugodni nem tudó „polgári tömegek” révén előremenekült, és lángoló utcai beszédeivel a pártok fölé „emelkedett”. Magára hagyta pártját, és egy nagy jobboldali pártunió tervét szövögette. Igyekezett népben-nemzetben és polgárban gondolkodni, de az őszi önkormányzati választásokon elszenvedett újabb vereség után rá kellett ébrednie, hogy a pluralista demokráciában nem lépheti túl a pártkereteket. Ettől kezdve szakított azzal az elképzelésével, hogy a Fidesz helyébe új politikai alakulatot állítson, és inkább a polgári körök Fideszbe való integrálására törekedett. A pártunió terve helyébe az „európai típusú” néppárt gondolata lépett: a Magyar Polgári Párt (MPP) helyébe a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ).
Érdekes lesz majd a szavazócédulákon egymás mellett látni a Fidesz-MPSZ és az MSZP rövidítéseit. A Fidesz, amely maga is szövetség, szövetségbe forr a magyar polgári szövetséggel. Gyanítom, lesz majd olyan rövidlátó kisnyugdíjas, aki véletlenül az MPSZ-re adja majd voksát az MSZP helyett. De az igazi probléma nem a választók szemantikai megtévesztése, hanem a szövetség identitásának további keresése.
Abban azonban nagyon hasonlít a mostani fordulat a tíz évvel ezelőttihez, hogy a kifelé nyitás politikája most is a befelé zárás politikájával párosul. Ebben a tekintetben a „fordulat” retorikája elfedi a kontinuitás valóságát. A politika formálása mindazok kezében marad, akiké eddig is volt: a kemény mag – Orbán, Kövér, Áder és Pokorni – meghatározó befolyása mellett Schmitt Pál szerepe csak a „szépségtapaszé” lehet. A hatáskörök centralizációja töretlenül folytatódik. Nem a pártnak lesz elnöke, hanem az elnöknek pártja.
