Paksi felelősség
Egyértelműen a fűtőelemek tisztítását végző francia-német Framatome cég a felelős a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója szerint az április elején bekövetkezett üzemzavarért. Az erőmű vezetője úgy véli, Paks legfeljebb 2 millió eurós kártérítést követelhet, de a hírek szerint a cél a peren kívüli megegyezés. A Framatome szóvivője minderre úgy reagált, hogy a vizsgálat még tart, és Paksról nem kaptak a felelősséget megállapító, illetve a kártérítés kérdését fölvető álláspontról írásos nyilatkozatot.
„A Framatome ANP-vel a svájci jog alapján megkötött szerződés tartalmaz kártérítési klauzulát. A felek elsősorban a peren kívüli egyezséget kísérlik meg, amennyiben azonban ez nem sikerül, a Paksi Atomerőmű Rt. a szerződésben meghatározott nemzetközi választott bírósághoz fordul. A Paksi Atomerőműben a fűtőanyag-kötegek tisztítási művelete során április 10-én bekövetkezett, a nemzetközi skála szerinti 3. fokozatú üzemzavart ugyanis egyértelműen a Framatome ANP által tervezett, gyártott és üzemeltetett tisztítótartály hűtő és ellenőrző rendszerének tervezési hibája okozta. Ezt az Országos Atomenergia Hivatalnak átadott, az okokat feltáró üzemzavar-kivizsgálási jegyzőkönyv minden kétséget kizáróan megállapította. Ez a hiba olyan konstrukciós rendellenesség volt, amelyet még a többszintű magyar ellenőrzési és engedélyezési rendszer sem tárt fel.”
