Menedzserek százada

Vajon igaza van-e Marosán Györgynek, aki A siker receptje című nívós könyvében azt állítja, hogy a múlt évszázad a menedzserek – és a menedzsment – százada volt? Kétségtelenül van benne valami. A bizonyítékok is érdekesek: a gyors ütemben fejlődő hatalmas vállalkozások tekinthetők a társadalmi és gazdasági haladás legdinamikusabb elemeinek, amelyek mélyrehatóan alakították, befolyásolták az emberek gondolkodását, magatartását, szokását, ízlését. Ha pedig így van, akkor a menedzserek, a nagyvállalatok vezetői valójában korunk hősei (is), akikre érdemes figyelmet fordítanunk. Noha szerepüket, jelentőségüket hiba volna túlbecsülni, az bizonyos, hogy a XX. század gazdaság- és társadalomtörténetének nem lényegtelen, ám eddig meglehetősen elhanyagolt fejezete volt a nagyhatalmú multik, ma már inkább globális vállalatok meglehetősen izgalmas és viszontagságos történetének bemutatása. Ez pedig azért is sajnálatos, mert mint a szerző állítja, a menedzserek „soha nem formálták annyira az emberiség arculatát, mint ebben a korszakban”.

NINCS CSODARECEPT. Jóllehet ezt az „arculatformálást” sokféleképpen minősíthetjük, ahhoz kétség sem férhet, hogy érdemes, sőt hasznos is közelebbről megismerkednünk „a világ legcsodáltabb vagy legnagyobb húsz vállalata” közül tizennéggyel, avégett, hogy elsajátítsuk a „múlt leckéit”. Azonban már itt megjegyzendő: a könyv mélyreható áttanulmányozása után sem tárul fel előttünk a „siker receptje”. Már csak azért sem, mert valamiféle általános, mindenkor és mindenhol alkalmazható csodarecept nincs és nem is lehet. Ehelyett azonban – és ez sem csekélység – feltárul előttünk a vállalati sikerreceptek bő választéka, valamint egyszerű és nagyszerű „menedzserleckék” sora a gazdaság vezetőinek okulására.

Marosán jól áttekinthető szerkezetű, világos stílusú, a tudálékos nagyképűségtől mentes munkája voltaképpen tizennégy óriásvállalat történetét ismerteti. S ami a menedzsertudomány szakkönyveit ritkán jellemzi, nem csupán színvonalasan, hanem még szórakoztatóan is. Megjegyzendő – korunkra és a világra is jellemző -, hogy a tizennégy közül tizenegy amerikai, kettő japán és a maradék egy pedig svéd vállalat. A tanulságos históriákkal szerzőnk a menedzsertudomány négy egymásra épülő szakaszát kívánja bemutatni, amelyek egyaránt kapcsolhatók a század történetéhez, a technikai-technológiai fejlődéshez, új találmányok elterjedéséhez, és természetesen a gazdaságban, a társadalomban bekövetkezett jelentékeny változásokhoz.

Az első szakasz „a termelés menedzsmentje” az autósztorival jellemezhető Ford nevezetes T-modelljétől a Toyota legkorszerűbb termelési-szervezési rendjéig. Majd – másodikként – a marketing korának beköszöntével lép előtérbe a „marketing menedzsment”. Ekkor válik státusszimbólummá a Levi’s farmer, amikor „a vásárlók már a márkát keresik és benne bíznak”. Ezután kezdődik valami egészen új, megszületik az információs társadalom kora. „Az elektronika átformálta a tárgyi és szellemi kultúrát, valósággá változtatta az emberek vágyait és rémálmait”, „a társadalom (pedig) megérett a számítógépre”. Ezt a „stratégia menedzsmentjének” nevezett harmadik szakaszt az Intel, az Apple, az IBM sztorijai, a számítógép-iparág viszontagságos históriái jellemzik. Végül következik a negyedik szakasz, amely „a nagyság menedzsmentje” nevet kapja. Ez – egyebek mellett – a gyorséttermek (McDonald’s), a nagy bevásárlóközpont-láncok (Wal-Mart) elterjedésének ideje. Ekkor bizonyosodott be, hogy a fordizmus nem szűnt meg mint sikerrecept sem, csak átalakult „posztfordizmussá”, s példái „a szinte klónozott gyorséttermek”.

KELL EGY CSAPAT. Ha tanulságokat keresünk, nincs (nagyon) nehéz dolgunk. Marosán szerint ugyanis a vállalati siker nélkülözhetetlen feltétele egy egyedülállóan tehetséges, karizmatikus, minden akadályt legyőző személy, aki az álmokat valóra váltja. Ilyen „vizionárius” vezető – mások mellett – Henry Ford, Walt Disney, Bill Gates. A győzelemhez azonban nem elegendő a magányos hős, kell hozzá még egy csapat is. Minden akkor dől el, ha a történet hőse kihull a sorból: hagyott-e hátra olyan receptet, ami – és persze utódot, aki – további sikerre viszi a céget. Egyébiránt a célravezető receptek lehetnek egymondatos üzenetek, mint „autót mindenkinek”, „számítógépet minden asztalra”, „az IBM = szolgáltatás”, „légy összetéveszthetetlen”. S ne feledkezzünk meg a vállalatot összefogó közös jövőképről sem, amely átsegítheti a hullámvölgyeken és a XXI. századba vezeti az érdemdús céget.

A jövőt illetően teljességgel elfogadható szerzőnk vélekedése: a gazdaság, a politika, a kultúra egyértelműen globálissá vált, mindközben elszomorító óriási egyenlőtlenségek tapasztalhatók a fejlett és az elmaradott régiók lakosai között. Ennek tudatában írja befejezésül Marosán György: „Optimizmussal tölthet el bennünket, hogy sokkal inkább, mint bármikor, magunk alkothatjuk sorsunkat. Ez adja a felelősségünket, de ez adja a reményt is.” Ehhez csak azt fűzhetjük hozzá: kívánjuk, hogy így legyen, jóllehet a menedzserek százada, bármennyire is elszomorító, a jobb jövő sikerreceptjével adósunk maradt.