Élve az ismert vicc analógiájával: röviden összefoglalva jó, kicsit bővebben fogalmazva nem jó a magyarországi szakképzés – mondja Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországi Tagozata (AmCham) ügyvezető igazgatója. A rendszerváltást követően az ország egyik vonzereje volt a jó képzettségű, rugalmas munkaerő. Néhány éve azonban azt tapasztalják a befektetők, hogy nincs elegendő számú szakképzett munkaerő, a frissen végzettek sem egészen „konyhakészek”, és még mindig óriási a lemaradásuk a nyelvtudás területén. „Fel vannak ugyan vértezve elméleti tudással – mutat rá Fáth -, ám a gyakorlati ismeretük kevés, s nehezen illeszkednek be a vállalati struktúrába.”
Szakmunkásképzés anno. Ma már az elméleti oktatással sincs minden rendben.
Az elméleti oktatással sincs minden rendben. Az AmCham vezetője példaként említi, hogy a hazai műszaki felsőoktatásban még akkor is folyt gőzgéptan oktatás, amikor a MÁV már régen kivonta a forgalomból az utolsó gőz meghajtású mozdonyt. De manapság sincs szinkronban a szakképzés a tudományos-technikai fejlődéssel. Logisztika néven számos intézményben elavult szállítmányozási ismereteket tanítanak. Kicserélték a régi tanszéki táblákat, ennél több azonban nem történt, a diákok pedig egyáltalán nem találkoznak például a legmodernebb logisztikai szoftverekkel. „A vállalati gyakorlat, a modern üzleti megoldások csak évek múltán jelennek meg az oktatásban” – hangzik a kritika.
„Óriási a szakadék az iskolák és a vállalatok között, ideje hidakat építeni!” – húzza alá Borosné Huber Mária, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara égisze alatt működő Német-Magyar Képző Központ Egyesület vezetője is. Tud olyan vállalatról, amely jelezte a régió iskoláinak, hogy hosszú távon milyen szakemberekre lenne szüksége, ettől függetlenül továbbra is a divatos szakokra íratták be gyerekeiket a szülők.
Irányváltás
A szakképzési törvény múlt héten elfogadott módosítása több ponton bizakodásra adhat okot:
• A korrigált jogszabály növeli a gyakorlati képzés arányát
• Modernizálja az államilag elismert szakmákat
• A tanulószerződések általánossá tételével a munkáltatók és a kamarák is szerepet kapnak a szakképzésben
• A szintvizsga bevezetésével lemérhető, hogy a tanuló valóban elsajátította-e a mesterségbeli tudást
• Új gyakorlati képzési helyként határozza meg a törvény az üzemközi tanműhelyt, amelynek lényege, hogy több gazdálkodó szervezet közösen hoz létre ilyet, s mód nyílik a csúcstechnológia gyakorlati oktatására is
• Az oktatási tárca 2003-ban 4 milliárd forintot különített el szakiskolai fejlesztési programjára, amelyből a szakképzést folytató intézmények 500 ezer és 16 millió forintot nyerhetnek el pályázat útján (az elbírálásnál előnyben részesítik a hátrányos helyzetű fiatalok helyi szakképzési programjának támogatását, az uniós csatlakozással összefüggő fejlesztéseket, a csúcstechnológiát képviselő eszközök beszerzését, a rossz munkaerő-piaci szakmákat oktató iskolák profilváltását, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások keretében működtetett gyakorlóhelyek fejlesztését)
„A kutatók szerint létező 100 ezres szakemberhiányban nincs okunk kételkedni, de erre az előrejelzésre évekkel ezelőtt lett volna szükségünk ahhoz, hogy egy ilyen nagy rendszert, mint amilyen az iskolai rendszerű szakképzés, érdemben befolyásoljunk” – áll az oktatási tárca lapunkhoz eljuttatott közleményében. A minisztérium, közlése szerint, folyamatosan készített ilyen irányú kutatásokat, követte a megjelenő munkaerő-piaci változásokról szóló jelentéseket, mégsem kapott sem a gazdasági élet szereplőitől, sem a kutató intézetektől markáns információt, holott az pozitívan befolyásolhatta volna a szülőket, a diákokat és az intézményvezetőket is. A szakemberhiányt felrovó kritikák tehát fáziskéséssel jutottak el az illetékesekhez. Pozitív irányú elmozdulást az Oktatási Minisztérium vezetői a nemrégiben módosított szakképzési és a szintén a parlament előtt lévő közoktatási törvénytől, a szakmai és vizsgakövetelményeket meghatározó Országos Képzési Jegyzék modernizálásától, továbbá a szakiskolai program folytatásától remélnek (a törvénymódosítás főbb elemeit lásd külön). A lapunk által megkérdezett szakértők, cégvezetők és munkaadói szervezetek vezetői azonban továbbra is szkeptikusak. Szerintük felesleges a csodavárás, a módosítás valóban képes emelni a szakmai színvonalat, ám mindez a 100 ezres hiányt nem csökkenti.
HIÁNYSZAKMÁK. Ezt az álláspontot képviseli a 3K Consens Iroda vezetője, Dávid János szociológus is, aki a közelmúltban 4 ezer munkáltatót érintő kérdőíves vizsgálatot végzett a munkaerő-piaci keresletről. Az elemző elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a cégek hány százaléka nem talált megfelelő szakembert, illetve ha talált, akkor milyen minőségi kifogások merültek fel velük szemben. Mint kiderült, tartós hiány mutatkozik például forgácsoló, műszerész, finommechanikai műszerész és gépipari szakmunkásokból. „A jelenlegi foglalkoztatási szerkezetben 60 százalékban kékgallérosokra, 40 százalékban fehérgalléros munkavállalókra lenne igény, ehhez képest éppen fordított az oktatási intézmények kibocsátási aránya” – húzza alá Dávid János. Más szakértők is egyre gyakrabban mondogatják, őrületes túlképzés folyik felsőfokú végzettségű fehérgallérosokból, ami miatt egy lefelé mozgó spirálba kényszerülnek a munkavállalók.
Ma már tendencia, hogy a diplomásokat és a középszintű végzettséggel rendelkező fehérgallérosokat a munkavégzés és a bérezés tekintetében is eggyel alacsonyabb kategóriába kényszerítik bele. A diplomások közül mind többeknek kell „standardizált”, önálló döntési jogosítványt nélkülöző munkakört betölteniük. A középszintű fehérgallérosokat pedig fizikai, betanított munkás státusba préselik. A szociológus szerint a múlt héten elfogadott törvénymódosítás sem képes szinkronba hozni az oktatási struktúrát a munkaerő-piaci elvárásokkal. „A szülők és a gyerekek rángatják a rendszert, merthogy a középfokú tanintézményekben olyan szakok indulnak, amelyekre a legtöbben jelentkeznek” – osztja meg tapasztalatait Dávid János. A beiskolázásnál nem a munkaerő-piaci kereslet és kínálat a meghatározó, hanem a társadalmi szemlélet. A rendszerváltáskor munkanélkülivé vált, gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező kékgalléros rétegek ugyanis azt tapasztalták, hogy az érettségizettek és a diplomások hamarabb tudtak elhelyezkedni. A hajdani szakmunkások számára a gazdasági szerkezetváltás nagy tanulsága, hogy tanulni kell, mert akkor jobbak a munkaerő-piaci esélyek. Ezért – a szocio-kulturális szempontból hátrányos helyzetű családokat leszámítva – évek óta mindenki minimum szakközépiskolai végzettséget követel meg a gyerekétől. A társadalmi törekvés mindenkit „felfelé nyom”, ami önmagában rendben is lenne, ha ennek megfelelő lenne a gazdasági szerkezet. „De nincs annyi fehérgallérosra szükség, mint amenynyit a hazai oktatási rendszer kitermel” – fogalmazza meg aggályát a szociológus. A társadalmi szemlélet megváltozása mellett az iskolai finanszírozási rendszer a „fő bűnös”. A tanintézmények vezetőinek nem az az érdekük, hogy a gazdaság igényeihez igazodóan indítsanak szakokat, hanem az, hogy minél több diák jelentkezzen az iskolába, mert ahhoz mérten kapják a normatív támogatást.
LASSÚ ÁTFUTÁSI IDŐ. „A gazdasági átrendeződés, a szerkezet- és termékváltás, a technikai, technológiai fejlődés, a globalizáció, az uniós csatlakozásra való felkészülés és a régiók új szerepe miatt mások a versenyképességi feltételek, és ezáltal mások a munkavállalókkal szembeni elvárások is, mint voltak az 1990-es évek első felében” – hangsúlyozza Csányi Ildikó, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének (MGYOSZ) képzési és kutatási igazgatója. Mint mondja, folyamatosan alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, a gazdaság már nem viseli el, ha lassú az oktatás „átfutási ideje”. Meglátása szerint ahhoz, hogy szinkronban legyen a munkaerő-piaci kereslet a szakképzési rendszerrel, az szükséges, hogy a beiskolázás irányaira hatni képes döntéshozók kapcsolatban álljanak a vállalatok, vállalkozások minél szélesebb körét képviselő szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel és a kamarákkal. A szakterületi elemzéseket figyelembe véve megyékre, régiókra bontva kell felmérni, hol milyen számú szakembert képes befogadni az ipar, a kereskedelem és a szolgáltató szektor.
KEMÉNY DIÓ. Úgy tudjuk, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium megbízásából már javában folyik az adatgyűjtés a helyi területfejlesztési tanácsok és munkaügyi központok bevonásával, továbbá született egy kormányhatározat is, hogy a jövőben a gazdasági elvárásokhoz igazodjon a szakképzés. Az eredmény azonban már az iskolafenntartókon és a felnőttképzést végző intézményeken múlik. Több szakember is úgy véli, „kemény dió” az oktatás megreformálása. Az intézményfenntartó önkormányzatokat ugyanis nem lehet kötelezni arra, hogy mely szakokon indítsanak képzést. A „feles” többséget igénylő közoktatási és a szakképzési törvény – bármennyire is helyes irányokat jelöl ki – nem írhatja felül a kétharmados önkormányzati jogszabályt. Ismerve a mai politikai erőviszonyokat, nem várható, hogy a pártok magasabb szempontoknak engedve megegyezésre jussanak, s szabályozott mederbe tereljék a szakképzést.
