 |
Országunk érdeke az erős dollár, s mindent megteszünk a védelme érdekében; bármikor és bárhol ejtettük is ki ezt a mondatot, az újságírók egymást taposva rohantak leadni az újdonságot, pedig esküszöm: éveken keresztül, szó szerint mindig ugyanezt mondta az elnök is és én is – anekdotázta e sorok írójának még 2001 elején az akkor a Citigroup bankcsoport vezetőségében dolgozó Robert E. Rubin, korábban a Clinton-kormány pénzügyminisztere, aki 1995 és 1999 között a kiegyensúlyozott állami költségvetés és az erős dollár „apostolaként” vált híressé. Az előző évtized végén több mint 40 százalékot „izmosodó” amerikai fizetőeszköz fénykora egyébként éppen a fenti beszélgetés idején ért véget: 2001 januárja óta mostanáig 30 százalékot veszített az értékéből az euróhoz képest, a tavalyi csúcshoz viszonyítva pedig 20 százalékos a visszaesés. A folyamat ráadásul mostanság felgyorsult, az utóbbi két hét alatt 4 százalékos volt a dollár gyengülése, ami hétfői állás szerint azt jelentette, hogy az európai közös pénz egységéért 1,15 amerikai dollárt kellett adni, a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamán pedig csak 211,48 forintot ért a „zöldhasú”. Nagyot fordult tehát a világ 2001 óta a 0,82-es euró/dollár keresztárfolyamhoz és a 300 forint feletti dollárkurzushoz képest.
A BŰNÖS: AZ IKERDEFICIT. Pedig a csillagok állása, első ránézésre, az amerikai fizetőeszköznek kedvezett volna, és a nemzetközi piacokon is sokan számítottak arra, hogy a dollárra ismét a régi aranykor köszönt rá. A sikeresen rövid iraki háborút követően, a sorozatos kamatcsökkentések után a válságból kilábaló, elsősorban a belső kereslet lassú élénkülésének köszönhetően enyhe növekedést felmutató gazdaság láttán sokan jósolták a dollár „nagy visszatérését”. Az Allianz szakemberei például még nem sokkal ezelőtt is azt valószínűsítették, hogy 2003 végére újra előáll a dollár és az euró közötti paritás, 2004-ben pedig az amerikai valuta további 10-15 százalékot erősödik. Az elmúlt hetek történései láttán azonban most mindenki lefelé módosít, egyben keresi a magyarázatot, ami persze nagyon is könnyen kibökhette volna eddig is az elemzők szemét. Mit is lehetne várni egy ikerdeficitet felmutató gazdaság pénzétől? – teszik fel ma a kérdést sokan.
Ha ugyanis eltekintünk attól, hogy a világ egyetlen szuperhatalmának devizájáról van szó, a száraz makrogazdasági adatokból eddig sem túl sok biztatót lehetett kiolvasni. Az Egyesült Államok tavaly a GDP 5,3 százalékát kitevő, 503 milliárd dolláros hiányt halmozott fel a folyó fizetési mérlegén, erre az évre pedig még magasabb, 600 milliárdos mínusz várható. Ehhez járul még az idén a GDP 4 százalékára várt, 400 milliárd dollárra rúgó költségvetési hiány, a két deficit pedig együttesen – ha nem Amerikáról lenne szó – már régen az államcsődöt jelentette volna. Addig persze nincs baj, amíg a hiány finanszírozásához nélkülözhetetlen, napi 2,7 milliárd dollárnyi külföldi tőkeszükségletet sikerül vonzó befektetési célpontokkal az országba csalogatni, az utóbbi időben azonban éppen a tőkevonzó képességgel akadtak gondok, s igazából ez indította el a dollár mélyrepülését.
Az alacsony inflációt és fegyelmezettebb költségvetést felmutató, stabil eurózóna ugyanis az utóbbi években egyre nagyobb mennyiségben szívta fel a világban keringő szabad pénzeket, s ezt az is segítette, hogy a kamatkülönbség is az öreg kontinensre vonzotta a befektetőket. A recessziót kétségbeesetten elkerülni igyekvő amerikai jegybank sorozatos „gazdaságélénkítő” kamatcsökkentései után az irányadó ráta a tengerentúlon most 41 év óta a legalacsonyabb szinten áll, alig 1,25 százalék. Csupán fele tehát az Európai Központi Bank 2,5 százalékos mutatójának, ami jelentős prémiummal kecsegteti az eurókötvények vásárlóit. Az átstrukturálódás szembeötlő: míg 1999-ben az összes állami és vállalati kötvény alig 20 százalékát jegyezték az eurózóna államainak devizáiban, s 53 százalékát dollárban, mostanra – a New York University adatai szerint – az euró 44, a dollár pedig 48 százalékot képvisel.
A gyengélkedő amerikai fizetőeszköznek egyelőre persze a tengerentúli cégek örülnek, az európaiak viszont éppen emiatt keseregnek – így tesz a jellemzően a volt szovjet piacon dollárban kereskedő, egyre kisebb számú magyar vállalat is -, hiszen míg az előbbiek előnyösebben exportálhatnak, az árfolyam elmozdulása az utóbbiaknál rontja a versenyképességet, apasztja a hasznot. A Goldman Sachs befektetési bankház becslése szerint például a következő két évben esetleg tartósnak bizonyuló 10 százalékos dollárgyengülés 4 százalékot visz el az európai cégek profitjából, és az eurózóna gazdaságát összesen 1,3 százalékkal veti vissza.
Misur Gábor független devizapiaci elemző egyébként úgy véli, a kétharmad részben euróban kereskedő és az EU-hoz integrálódott magyar gazdaságban legfeljebb néhány, dollárban exportáló cégnek okozhat gondot az árfolyamváltozás, az üzemanyagárak esetleges mérséklődése nyomán azonban még kedvező hatásokkal is számolni lehet. A legnagyobb csalódás a magánbefektetőket, a dollárban megtakarítókat érte, akik a csúszó leértékelés időszakában hozzászoktak ahhoz, hogy az amerikai fizetőeszköz stabilan erős, és az előre tudható mértékű leértékelésből, valamint a viszonylag magas kamatból még kellemes jövedelmet is biztosít. A forint lebegtetési sávjának kiszélesítése óta azonban csak veszíteni lehetett a dollármegtakarításokon: a zöldhasú fokozatos gyengülését, a forint euróhoz viszonyított erősödése csak hangsúlyosabbá tette, a kamatok ütemes apadása pedig tovább rontotta a kilátásokat.
MENEKÜLŐ BEFEKTETŐK. A Magyar Nemzeti Bank adataiból amúgy is az látható, hogy az átlagbefektetők egyre inkább menekülnek a deviza-megtakarításoktól: míg 1997 elején a devizabetét-állomány a forintbetétek 35 százalékát tette ki, addig tavaly ez az arány már 20 százalék alá süllyedt, s decemberben csupán 628 milliárd forintra rúgott, ráadásul ennek is a nagyobbik része eurómegtakarítás formájában. Dollárban félretenni egyébként már eddig is csak azoknak volt érdemes, akiknek rendszeres kiadásaik is voltak ugyanebben a pénznemben. A magyar bankok ugyanis – a nemzetközi trendeknek megfelelően – alacsony dollár betéti kamatokkal riasztották el a kuncsaftokat, akiknek persze az euróra kapott kamatokban sem lehet sok örömük. Jelenleg például 3 hónapos lekötésre a Deutsche Bank 0,9, az ÁÉB és a KDB pedig 0,8 százalékkal kínálja a legvonzóbb kamatot, egyéves időtartamra pedig csak az előbbi két pénzintézet megy leheletnyivel az 1 százalékos küszöb fölé (12 hónapos lekötésre is csak 1,15-1,25 százalékot remélhetnek az ügyfelek). Nem csoda hát, ha a dollár világgazdaságot izgalomban tartó gyengülése az átlagos magyar bankügyfelet alig hozta ki a sodrából. Az egyik legnagyobb pénzintézetnél, a K&H Banknál azt közölték kérdésünkre, hogy most nem tapasztalható nagymértékű átváltási hullám, az ilyen tranzakciót lebonyolító kevés ügyfél is leginkább forintot vásárol, s lekötött betétben helyezi el a pénzét. A banknál egyébként azt mondják: az ügyfelek egy része nem „mozdul”, továbbra is várja a dollár visszaerősödését.
