Betartva ígéretét, lecserélte a Malév teljes igazgatóságát a 97 százalékos tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. Ez biztató jel a cég jövőjére nézve, ugyanis az előző igazgatóság – élén Huszty András elnökkel – volt az, amely lehetetlenné tette a szakmai körökben elismert Váradi József vezérigazgató munkáját. Bár Váradit hírek szerint támogatta László Csaba pénzügyminiszter, az MSZP-körökben erős embernek számító Husztyt csak úgy sikerült eltávolítania, hogy beáldozta vele együtt az igazgatóság valamennyi tagját, köztük Váradit is. A hivatkozási ok mindazonáltal egy 28,4 millió forintos megbízási szerződés volt, amelyet a volt kancelláriaminiszter jogi irodájának, a Forgács és Kiss Ügyvédi irodának adott az igazgatóság Huszty András kezdeményezésére (Figyelő, 2003/13. szám).
Kamarás Miklós, Sándor László és Fehérváry Géza. Nem lesz könnyű dolguk.
JOLLY JOKER. Komoly töprengésre adott alkalmat szakmai körökben, amikor híre ment, hogy az ÁPV Rt. a Fővárosi Vízművektől hoz vezetőt a légi közlekedés válságában vergődő, a kormányváltás előtt beígért 6 milliárd forintos tőkeemelés elmaradásának sokkja alól éppen szabadulni próbáló Malév Rt. élére. Sándor László kinevezése mögött sokan politikai indítékokat gyanítottak. Tehették, hiszen a vizesektől most a repülősökhöz igazoló menedzsert kormányzati körökben láthatóan igazi jolly jokernek tartják. Legalábbis erre utal, hogy neve tavaly a Dunaferr Rt. megüresedett vezérigazgatói székének betöltése kapcsán egyszer már szerepelt az ÁPV Rt. válogatott listáján. Igaz, az akkor „kispadon tartott játékost” a döntéshozók csak most küldték pályára. Az pedig, hogy az új irányító ember a polgári repülést legfeljebb mint a nemzeti légitársaság törzsutasa ismerheti, a többségi tulajdonos képviselőinek a jelek szerint nem okoz fejfájást. Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója, a Malév hétfői rendkívüli közgyűlése után legalábbis arról beszélt, hogy az új igazgatóságnak elsősorban rövid távú, operatív feladatai vannak, amelyeknek főként a polgári légi közlekedés helyzetét befolyásoló kedvezőtlen külső hatásokra kell választ adniuk. Tulajdonosi körökben úgy tartják, a Malév új elnök-vezérigazgatója kitűnő válságkezelő, aki ezt a képességét korábban, mint az ÁB-Aegon vezérigazgató-helyettese már bizonyította. Kepecs Gábor, az ÁB-Aegon vezérigazgatója azonban a Figyelőnek úgy nyilatkozott: Sándor Lászlót nem nevezné válságmenedzsernek, de nagyon jó szervező, akinek a biztosítótársaságnál az adminisztráció átszervezése volt a feladata.
SZAKMAI ÉRVEK. Szakmai körökben triviálisnak tartják, hogy Váradi Józsefnek politikai megfontolásokból kellett feladnia posztját. Ezt a gyanút támasztja alá, hogy a vezérigazgató felmentése után a kormányzat a korábbinál nagyobb kedvvel nyúlt a nemzeti légitársaság szárnyai alá. Kamarás Miklós a kormányzati intézkedések között említette, hogy a Malév megkapta azt a 40 millió eurós garanciavállalást, ami hónapok óta hiányzott az Európai Befektetési Bank (EIB) négy új repülőgép megvásárlására fordítható hitelének felvételéhez. Emellett a kormány további 76 millió eurónyi hoszszú lejáratú hitelre is garanciát vállalt, 7 milliárd forint erejéig pedig egy – az állami garanciavállalással nem egyenértékű – úgynevezett comfort-lettert, egyfajta garancialevelet is biztosított a légitársaság számára.
A Malév Rt. új igazgatósága
SÁNDOR LÁSZLÓ. Az új elnök-vezérigazgató 46 éves, 1978-ban szerzett diplomát a Külkereskedelmi Főiskolán, 1983-ban pedig másoddiplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1978-tól a Magyar Külkereskedelmi Bankban egyebek mellett nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozott. 1985-től az Unicbank Rt. back office és könyvelési munkáját irányította. 1986-tól az IKEA Hungary ügyvezető igazgatója. 1994-től 1999-ig az ÁB-Aegon Rt. vezérigazgató-helyettese. 2000 és 2003 között a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, 2002-től az igazgatóság elnöke.
FEHÉRVÁRY GÉZA. Üzemeltetési vezérigazgató-helyettes, 43 éves. 1982-ben a Polgári Légiközlekedési Egyetemen szerzett diplomát. 1982 óta a Malévnál dolgozik. 1996 óta Boeing 737 kapitány, oktató kapitány. 2002 óta üzemeltetési vezérigazgató-helyettes. 2003. áprilistól májusig a Malév megbízott vezérigazgatója.
CSIKÓS BÁLINT. Az igazgatóság 35 éves tagja 1992-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Általános Vállalkozási Bank devizaügyekkel foglalkozó munkatársaként helyezkedett el. 1992-1997 között az ÁPV Rt.-nél töltött be különböző posztokat. 1997 óta a Tonlor Hungary Pénzügyi és Befektetési Tanácsadó Rt. munkatársa. 2002 óta az ÁPV Rt. igazgatóságának tagja.
POLGÁR MIKLÓS. 55 éves, az igazgatóság tagja. 1973-ban diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1987-től a Pénzügykutató Rt. gazdasági igazgatója.
TÁTRAI MIKLÓS ZOLTÁN. 28 éves, igazgatósági tag. 1996 és 1999 között szakértő az Országgyűlés Hivatalában. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1999-ben. 2002-ig az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának tanácsosa. 2002-2003 között a Miniszterelnöki Kabinetiroda megbízott főosztályvezetője. 2003 óta a Pénzügyminisztérium Politikai Államtitkárságának titkárságvezetője.
KÖLTŐ MAGDOLNA. Igazgatósági tag, 48 éves. 1979-ben végzett a budapesti közgazdasági egyetemen. 1979 és 1983 között a Skála-Coop pénzügyi főelőadója. 1983-tól 1990-ig a CIB Bank számlamenedzsere, majd 1994-ig ügyvezető-igazgatója. 1994 óta a Resonátor Kft. pénzügyi és befektetési igazgatója. 2002-2003-ban a Malév felügyelőbizottsági tagja.
TERVEK. Akárhogy is, a Malév új elnök-vezérigazgatójának nem lesz könnyű dolga. Részben, mert a gondjaira bízott nemzeti légitársaság régóta várt feltőkésítését a tulajdonosok már csak az idén hajthatják végre az EU beleszólása nélkül. Emellett Sándor László egy megújult, egyelőre hat tagból álló igazgatóság élére került, s az új vezetőknek még meg kell tanulniuk a céget. Ez pedig a Malévnál nem könnyű feladat. Mindezek fényében nincs semmi meglepő azon, hogy a Malév új első embere stratégiai elképzeléseit leghamarabb két-három hét múlva hozza majd nyilvánosságra.
Kamarás Miklós ezzel szemben semmiféle kételyt nem hagy. Szerinte a kormány elkötelezett híve a Malév privatizációjának. Ezt mutatja, hogy a papírforma szerint héttagú igazgatóságban egy helyet egyelőre üresen hagytak. Ide reményeik szerint a Malév jövőbeli új befektetői delegálhatják majd képviselőjüket. Az ÁPV Rt. első embere egyúttal azt is egyértelművé tette, hogy a kormány privatizációt elősegítő, gazdasági feljavító lehetőségei igen korlátozottak. Ráadásul tapasztalataik szerint az ilyen jellegű közvetlen befektetések a privatizáció során nem is térülnek vissza.
