Louis-Fabrice Latour gondterhelt. A francia bortermelő, akinek a családja a polgárháború óta exportál burgundit az Egyesült Államokba, az elsők között érzékelhette, milyen következményei lehetnek Párizs különutas Irak-politikájának. „Márciusban 20-30 százalékkal esett vissza az Egyesült Államokba irányuló eladás” – panaszkodott a Time újságírójának. Egyik bevált importőre nem is tagadta, hogy jelenleg „politikailag inkorrekt” magatartásnak számít a francia borok reklámozása.
Jacques Chirac két hónap után ismét felhívta az amerikai elnököt. Colin Powell a fenyegetés ellenére mérsékeltnek számít a Bush-adminisztrációban.
Nemzetgazdasági szinten évi mintegy 2 milliárd dolláros üzletről van szó. Az autó-, illetve a repülőgépipar mellett az alkohol adja a 30 milliárd dolláros francia export harmadik pillérét. S jóllehet a pezsgőt vagy a konyakot kevésbé tudják kiváltani a helyi termelők, a kaliforniai borászok nem hagyják ki azt a ziccert, amit a nemzeti önérzet gerjesztése teremtett számukra.
Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint – közelebbről meg nem határozott – következményekkel jár majd, hogy Franciaország ellenezte Washington Irak-politikáját. Pedig Powell még viszonylag mérsékeltnek számít. Amikor a múlt hét elején a Fehér Házban arról tanácskoztak, hogyan büntessék meg Párizst, a külügyminiszter állítólag legalább korlátozni próbálta azt, amit teljesen megakadályozni nem tud. Elsősorban Dick Cheney alelnök, valamint a Pentagon héjái viszont annál vészjóslóbban köröztek a gall kakas felett.
VÁLTOZÓ VISZONYOK. Franciaországot megbüntetni, Németországot figyelmen kívül hagyni, Oroszországot elfelejteni – a béke-triumvirátussal szembeni lehetséges amerikai politikára Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó már figyelmeztetett Moszkvában. A legtöbbet pedig talán éppen Jacques Chirac veszítheti. A francia elnökkel szemben washingtoni bennfentesek szerint George W. Bush mély bizalmatlanságot táplál, ami tartósabbnak ígérkezik annál, hogy egy telefonhívással el lehessen intézni – jóllehet Chirac április közepén felemelte a kagylót, hogy (két hónap után először) kísérletet tegyen a közeledésre.
A lehetséges megtorlások azonban előreláthatólag megállnak a politikai gesztusok szintjén. „Az Egyesült Államok megpróbálkozhat Franciaország politikai elszigetelésével és a NATO-n belüli szerepének a korlátozásával” – feltételezi a kiszivárogtatások és az alig burkolt fenyegetések alapján Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. Ám ez sem olyan egyszerű, hiszen az atlanti szervezeten belül nemcsak Párizs ellenezte az amerikai politikát. Nem kizárt persze, hogy Washington a NATO egészét devalválja, s a jövőben még inkább bilaterális alapon választ majd szövetségeseket. „Ez azonban az egész transzatlanti viszony leértékelését jelentené, hiszen intézményesen azt csak a NATO jeleníti meg”.
Márpedig az óceán két partja közötti együttműködés összességében évi 2,5 billió dollárnyi üzletet generál. Ennek megbolygatása pedig nemcsak egyirányú károkat okozna. Szemléltető példa volt, amikor az amerikai törvényhozók „érzékelhető jelzést” akartak küldeni Párizsnak. A francia Sodexho Alliance élelmezési céget szemelték ki, amelynek 881 millió dolláros szerződése van a haditengerészettel. Ám amikor arra akarták rávenni a katonaságot, hogy bontsa fel a megállapodást, egy marylandi honatya (ebben az államban van a Sodexho amerikai főhadiszállása) figyelmeztette társait: a francia cég több mint 110 ezer amerikait foglalkoztat és évi 646 millió dollár adót fizet. Nem járt szerencsével az a képviselő sem, aki a júniusi párizsi légi show bojkottjára akarta rávenni az amerikai hadiipari cégeket. Túl sok pénzről van szó.
A francia leányvállalatok évente több mint 190 milliárd dollárnyi árut és szolgáltatást értékesítenek az Újvilágban, az amerikai cégek „kihelyezett tagozatai” 125 milliárddal vannak jelen gall földön. Miközben pedig Amerikában a korábban French fries-nak nevezett sült krumplit Freedom (Szabadság) fries-ra keresztelték át és a burgundi kitartó fogyasztóit azzal riogatják, hogy a borokhoz az Óvilágban bikavért kevernek, addig egy, a múlt héten közzétett felmérés szerint a franciák 17 százaléka le akar mondani az amerikai termékek vásárlásáról.
A colt tehát akár visszafelé is elsülhet. Egyes francia cégek ugyan – érdekvédelmi szövetségük, a Medef szerint – máris érezhetően megszenvedik a hazafias nekibuzdulást (például nehezebb alkalmazottakat toborozni az Egyesült Államokban), de a közhangulat szításának határt szabnak az üzleti érdekek. Nem véletlenül szivárgott ki a fehér házi „revánstanácskozásról”, hogy a kiterjedtebb gazdasági szankciók lehetősége nem is került szóba. „Átfogó és mély kapcsolatrendszerünk van, amit a történtek hosszabb távon nem zavarnak meg” – kommentálta a fejleményeket a The Guardian című brit lapban egy neve elhallgatását kérő washingtoni tisztségviselő.
ADÓS, NE FIZESS! Ami viszont a politikai fricskák mellett rövid távon a bosszúállás terepének kínálkozik, az az iraki rendezés és az adósságok kezelése. Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes már finoman utalt is arra, hogy a tartozások olyan pénzekből származnak, amelyeket „azért kölcsönöztek a diktátornak, hogy fegyvereket vásároljon, palotákat építsen, megteremtse az elnyomás eszközeit”. Franciaországnak ezen figyelmeztetés alapján összességében csaknem 8 milliárd dollárt kellene leírnia.
Sok jóban nem reménykedhetnek a francia cégek az újjáépítésbe való bekapcsolódást illetően sem. A Medef ugyan arra hívta fel az üzleti életet, hogy készüljenek a „teljes körű részvételre”, ám a szerepek meglehetősen leosztottnak tűnnek, amenynyiben amerikai-brit kormányzás szilárdul meg a háború utáni Irakban.
Tekintetbe véve, hogy pesszimista előrejelzések szerint a francia gazdaság az idén 1 százalék körül bővül majd, a rövid távú veszteségek is érzékeny sebeket okozhatnak. Ám a kapcsolatok lassú felmelegítéséhez a telefonhívásoknál többre lesz szükség. Júniusban rendezik a G8-ak esedékes csúcstalálkozóját, s a helyszín ezúttal Evian, a házigazda pedig Chirac lesz. Az előkészületek során a franciák állítólag messzemenően igyekeznek elébe menni az amerikai igényeknek. Így is kérdéses, milyenre sikerül a családi fotó, vagy a koccintás a közös vacsorán. Ha nem is burgundival, de legalább eviani vízzel.
