| Őssejtek. Szervekké fejlődhetnek |
Ma már szinte bizonyos, hogy az őssejtek előbb-utóbb számos betegség gyógyítását lehetővé teszik. Sőt, egyes leukémia típusok esetében a csontvelőből, vagy az újszülöttek köldökvéréből elválasztott őssejtek későbbi visszaültetése már ma is teljes gyógyulást eredményezhet. A probléma csak az, hogy az orvosok még rendkívül keveset tudnak ezekről az elméletileg bármilyen szövettípussá fejleszthető parányokról, ráadásul beszerzésük is nehézségükbe ütközik. Az amerikai National Institute of Health (NIH) kutatóinak most szokatlan forrásból, gyermekek tejfogaiból sikerült szert tenniük az őssejtekre.
Az őssejteknek jelenleg két fő típusát különböztetik meg a tudósok. Ezek közül az orvostudomány szempontjából ígéretesebbek az úgynevezett embrionális őssejtek, amelyeket azonban kizárólag fejlődő magzatokból, és leginkább csak azok elpusztítása árán lehet kinyerni; e sejtekkel így etikai okok miatt általában nem kísérleteznek. Ezért a szervek esetleges pótlására irányuló vizsgálatokban ma inkább az őssejtek másik csoportjával, a szöveti őssejtekkel próbálkoznak, amelyek azonban kevésbé hajlandóak a kívánt szövetekké fejlődni, ráadásul nehéz megtalálni őket a kifejlődött szervezet már differenciálódott sejtjeinek tengerében. Az amerikai tudósok szerint azonban a tejfogakban lévő, később valószínűleg a felnőtt fogak termelésében szerepet játszó őssejtek fejlődési potenciálja már-már az embrionális sejtekéhez hasonlítható, mert viszonylag gyorsan osztódva több különböző sejttípussá is átalakulhatnak. A NIH kutatócsoportja 2000-ben már felnőtt bölcsességfog üregéből is elkülönített őssejteket, ám azok túl lassan fejlődtek; a kísérleteket vezető kutató így aztán akkor döntött a gyermekfogak vizsgálata mellett, amikor hatéves kislánya egymás után hullajtotta el azokat. A tudósok egyetlen fogból 12-20 továbbtenyészthető őssejtet különítettek el, és miután ezeket hormonszerű anyagokkal kezelték, majd egerek bőre alá ültették, úgy tapasztalták, hogy azok idegsejtekké, zsírsejtekké, és a későbbi felnőtt fogak anyagát, a dentint termelő sejtekké változtak. Különösen ez utóbbi típus keltette fel a kísérletezők érdeklődését: a dentin ugyanis csontszerű anyag, amely különböző implantátumok készítésére is alkalmas lehet. Szerintük amennyiben a fog-őssejteket szövetbarát anyagból készült, megfelelően formált mátrixban nevelnék, akár pót-állkapcsot is lehetne belőlük készíteni.
