Gazdaság

Martonyi János

Semmilyen pártfunkciót nem vállal Martonyi János,a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie ügyvédi iroda partnere. A volt külügyminiszter az Európai Unió föderális irányú fejlődésének híve.

Martonyi János 1

Az uniós csatlakozási szerződés ünnepélyes aláírásán részt vehettek az előző kormányfők is. Mit szólt a kormányzat e gesztusához?

– Szerencsésnek tartom, hogy az aláírás ünnepségén jelen voltak a volt kormányfők és a korábbi köztársasági elnök is. Ez jelképnek is tekinthető. A küldöttség népes volta okozott ugyan kisebb technikai nehézségeket, de ezek megoldódtak.

– Ön szerint miért volt ennyire alacsony a részvételi arány az athéni aláírást lehetővé tevő népszavazáson?

– Az emberek egy részét egy kicsit zavarta a gyermeteg kampány, a leegyszerűsítések, és a „csapból is ez folyik” jelenség. Sokan továbbá úgy érezték, nem kell elmenniük, az „igen”-ek amúgy is megkapják a többséget. A harmadik ok, és ez nekem különösen fáj, hogy a magyarok minden voksoláson csekélyebb mértékben mennek el szavazni, mint akár a többi közép-európai állam polgárai.

– Egyes elemzők szerint a Fidesz politizálása sok jobboldali szavazót bizonytalanított el.

– Nekem pont az ellenkező a véleményem: az, hogy a Fidesz megpróbálta ezt a vitát valóságossá tenni, tartalmi elemeket belevinni a kampányba, a fikció, a „nincs választás” helyett, inkább növelte az emberek választási aktivitását. Szerintem egyébként különböző okokból, de jobb- és baloldaliak nagyjából hasonló arányban maradtak távol.

– A magyar érdekeknek milyen Európa-kép felel meg a legjobban? Dávid Ibolya MDF-elnök a minap a nemzetek Európájáról beszélt.

– Sajnos eddig még a szakmai közvéleményt sem sikerült mozgósítani a jövő Európájáról szóló vitában. Szerintem a mi érdekünknek a minél egységesebb EU felel meg. Az Európai Bizottságot kell erősíteni, nem szabad „kétfejű” rendszert létrehozni (amint az a francia-német elképzelésben szerepel – a szerk.). Én meggyőződéses föderalista vagyok, nagyobb szerepet adnék a nemzetállami szint alatti, nem feltétlenül területi alapon szerveződő közösségeknek, ezért beszélek a „közösségek közösségéről”.

– Mostantól kezdve Magyarország de facto része az uniós döntéshozatalnak. A taggá válás szempontjából idehaza mi a legfontosabb teendő?




 
59 éves  Nős, két gyermek apja  Végzettsége: jogász
Kedvencek:
Könyv: Márai Sándor műveiFilm:
A szerelem hullámhosszán (Nora Ephron); Beszélj hozzá! (Pedro Almodóvar)
Zene: Csajkovszkij és a Beatles
Hobbi: Teniszezés, síelés,
lovaglás, történelem

– Talán a mezőgazdasági ráhangolódás. A nagy gabonatermelők komoly előnyt élveznek majd, de más ágazatokban, a sertés, a baromfi, a zöldség-gyümölcs szektorban, valamint a kisebb, családi gazdaságokban nehézségek adódhatnak. Az agrártermelők egy része kiesik a rendszerből. Erre megoldást kell találni.

– Európa megosztottsága már régen volt olyan erős, mint az iraki háború kapcsán. Magyarország hová álljon e vitában?

– Számunkra nagyon lényeges, hogy az európai egység helyreálljon, és úgy tűnik, a mi megnyilatkozásaink is ebbe az irányba mutatnak. Emellett el kell kezdeni gondolkodni azon, miként újítható meg a nemzetközi rendszer. Például át kell értékelni a szuverenitás fogalmát; olyan rendszerre van szükség, amely előre meghatározott és bizonyított feltételek fennállása esetén lehetővé teszi a megelőző beavatkozást.

– A szaktárca listát készített azokról a cégekről, amelyek részt vehetnek az iraki újjáépítésben. Mekkora az esélyük?

– Korábban nagyon sok cégnek voltak kapcsolatai Irakkal, nem tudom, ezek mennyire éleszthetők fel. Nem gondolom, hogy csak alvállalkozóként vehetünk részt a munkálatokban, szerintem lehetnek esélyeink, akár amerikai, brit cégekkel együtt. Én kevesebbet beszélnék erről, de többet tennék, mert az üzlet már csak ilyen.

– A héten a Fidesz-MPP Pokorni Zoltánt és Schmitt Pált kérte fel alelnöknek. Korábban az Ön neve is felmerült jelöltként. Végül miért nem vállalta?

– Engem is meglepett az erről szóló újsághír. Kétségtelen, hogy a néppárttá alakulásról már régóta hangoztatom a véleményemet. Orbán Viktornak régóta mondom, hogy át kell vennie a párt vezetését, és meg kell újítani a pártot. A választást szerintem középről lehet majd megnyerni, be kell vonni új szellemi erőket is. Ki kell nyitni a Fideszt, mert eddig a párt történelmi okokból viszonylag zárt alakulatként működött. Az én személyemről azonban sohasem volt szó. Ha lett volna, akkor azt mondtam volna, hogy semmilyen pártfunkciót nem vállalok, és ez a jövőben is így lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik