Várjuk a konkrét javaslatokat azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mivel tud hozzájárulni a fegyveres konfliktus utáni feladatokhoz – Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete az országgyűlés külügyi bizottságában ezekkel a szavakkal jelezte: az iraki konfliktus előtti és a háború közben tanúsított magyar támogatás nem marad viszonzatlan. Mindezt akkor, amikor szinte alig dördültek el az első lövések Irakban, s a koalíciós erők még alig vetették meg a lábukat az arab ország földjén. Az akció előtti ENSZ felhatalmazást helyettesítő formációban részt vevő országok tehát bizton számíthatnak arra, hogy a szétbombázott ország újjáépítése és a humanitárius feladatok dollármilliárdokban mérhető “üzletéből” részesedhetnek, legfeljebb a mérték a kérdéses.
Washingtontól Szófiáig mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Szaddam Huszein rezsimjének megdöntése és a helyébe lépő rendszer kialakítása nem csupán diplomáciai és politikai feladvány, hanem üzlet is, ráadásul a vaskosabb fajtából. Az ENSZ óvatos becslése szerint három év alatt mintegy 30 milliárd dollárt tenne ki a rekonstrukció. Kimaradni belőle, vagy részese lenni ennek a projektnek tehát nemcsak óriási tét, de összetett munka is: diplomatáknak és üzletembereknek kell “apait anyait” beleadni. A pénz “oroszlánrészét” ugyan minden bizonynyal a véráldozatokat is hozó országok kapják, de az amerikai vagy a brit cégek beszállítóiként, üzleti partnereiként már a koalícióban részes, ámde harcoló alakulatokat nem delegáló országok is szóba jöhetnek.
DIPLOMATIKUS “NEM”. A diplomáciai és üzleti harc máris beindult, a kártyákat Washingtonban osztják, Amerika háborús, hazafias hangulata pedig szinte egyértelművé teszi, mely országok számíthatnak a “bizniszre”, illetve melyek nem jönnek egyáltalán szóba. Az amerikai szenátusban a múlt héten elfogadott – főként a harcok finanszírozására szolgáló 80 milliárdos, ám ebből újjáépítésre egyelőre “csak” 1,7 milliárdot előirányzó – pótköltségvetés egyik kiegészítésében például a szenátorok máris egyértelműen kizárnák a szövetségi pénzekből az ENSZ Biztonsági Tanácsában a katonai beavatkozást ellenző Franciaországot, Németországot, Oroszországot és Szíriát. Habár a javaslat még elvérezhet a végszavazáson, annyi ebből is nyilvánvaló: vannak országok, amelyek aligha álmodozhatnak az újjáépítésben való részvételről.
Míg Németország már szinte belenyugodott a megváltoztathatatlanba, Párizs és Moszkva egyelőre nem adta föl. “Olyan nincs, hogy az egyik fél háborút folytat és szétrombolja az országot, a másik pedig, amelyik nem akarta a háborút, fizesse a helyreállítás költségeit” – mondta a minap Hans Eichel német pénzügyminiszter, aki ezzel a mondatával mintha már előre jelezte volna Berlin teljes mellőzését. Az orosz energetikai miniszter ezzel szemben egyik nyilatkozatában egyértelműen részt kért az újjáépítésből, s arról beszélt, hogy az iraki érdekeltséggel rendelkező orosz cégek a harcok befejezése után azonnal visszatérnének, s hozzálátnának a munkához, köztük például a több tízmilliárd dolláros kőolaj-kitermelési koncesszióval bíró Lukoil.
AZ ENSZ NÉLKÜL. Hiába hangoztatják azonban sokan Európában, így például az unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország kormányfője, Kosztasz Szimitisz is, hogy a háború utáni Irakban éppen az újabb konfliktusok megelőzésére az ENSZ-nek kell központi szerepet játszania, az amerikai diplomácia egyre egyértelműbben hozza a világ tudomására ettől eltérő véleményét. Még a washingtoni politikai játszma “galambjai” között számon tartott, és a transzatlanti kapcsolatok helyreállításán fáradozó Colin Powell külügyminiszter is arról beszélt Brüsszelben a NATO-külügyminiszterek tanácskozása után, hogy az újjáépítésben szükség lesz ugyan a nemzetközi közösség részvételére, de az Egyesült Államok vezette koalíció fenntartja magának a meghatározó szerepet. Az ENSZ-nek és a háborús szövetségből kimaradóknak pedig Washington csak a humanitárius segélyek összehangolásában adna feladatokat.
Amerika vezető szerepe ráadásul a háborús koalícióban is egyértelmű: még a harcokban részt vevő Nagy-Britannia is panaszkodik. Az amerikai hadsereg egyelőre ugyan csak két kisebb – 4,8 és 7,1 millió dolláros – tendert írt ki, azokat azonban, hiába pályáztak brit társaságok, simán amerikai cégek nyerték. Egyikük ráadásul az egykor Dick Cheney jelenlegi alelnök által vezetett és Bush elnökválasztási kampányát is pénzelő Halliburton-csoporthoz tartozik. A helyreállítási munkákat öszszehangoló, amerikai kormányzati segélyügynökség, a USAID által meghirdetett, mintegy 600 millió dollárt érő pályázatok eredményeit csak néhány nap múlva hirdetik ki, de az ügynökség vezetője nem kertel. “Ez az amerikai adófizetők pénze, s az amerikai közbeszerzési törvényből következően természetesen amerikai cégeknek juttatjuk a szerződéseket” – mondja Andrew Natsios. A hírek szerint az iraki közszolgáltatók, hidak és középületek helyreállítására fővállalkozóként olyan nagy amerikai cégeket hívtak meg, mint a Bechtel, a Flour, a Parsons és a Louis Berger.
Romeltakarítás
A háború nagy üzlet, az újjáépítés még nagyobb, sőt egyre hatalmasabb. A BBC összeállítása szerint míg Libanon helyrehozatalára tíz év alatt alig 4 milliárd dollár jutott, addig Boszniába feleannyi idő alatt 5,4 milliárd áramlott be, Afganisztánba az előrejelzések szerint néhány év alatt több mint 10 milliárdnyi segélypénz ömlik majd, az iraki számla pedig minden bizonnyal a 30-40 milliárd dolláros summát is eléri. A különböző kormányok ráadásul egyre inkább fővállalkozók kezébe “szervezik ki” a rekonstrukciós feladatokat, nem csoda, ha egyes multinacionális cégek – így az amerikai Bechtel, a Fluor, a brit Costain és a Balfour Betty vagy a francia SPIE-csoport – valósággal specializálódtak erre az üzletágra. A vállalatok garantálják a hatékonyságot és a gyors kivitelezést, ami egybeesik a nemzetközi szervezetek és kormányok kívánalmaival.
MAGYAR REMÉNYEK. Látva ezeket a nyilatkozatokat, Magyarország legfeljebb az al-alvállalkozók szerepére ácsingózhat, ami persze hazai mércével még mindig nagy üzlet lehet. Major István, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkárságának helyettes vezetője a múlt héten mindenesetre mintegy 30, a közel-keleti térségben és az iraki piacon már tapasztalatot szerzett cég képviselőjét hívta össze, hogy esetleges iraki szerepvállalásukról tárgyaljanak. Habár a listát nem hozták nyilvánosságra, azt a minisztériumi tisztviselő nyilvánvalóvá tette számukra, hogy van esélyük. “Rövid időn belül döntést kell hozniuk arról, hogy mely területeken lehetséges számukra a helyreállítást célzó beruházás” – mondta Major István. Ezzel egyidejűleg a külügyminiszter Brüsszelben lobbizott. Kovács László kétoldalú megbeszélést folytatott Powell-lel, s egyértelművé tette: Magyarország hozzá tud járulni például az infrastruktúra újjáépítéséhez.
Eddigi tapasztalatai alapján egyébként főként az Irakban korábban feldolgozó üzemeket, hűtőházakat, élelmiszer-ipari beruházásokat kezelő Agroinvest, az energetikából a Mol, a Transelektro és az Energiagazdálkodási Intézet, továbbá az infrastrukturális beruházásokkal foglalkozó Keviép lehet érdekelt. Ám emellett, miként azt egy külügyi forrás a Figyelőnek elmondta, a gépipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar is szóba jöhet, sőt, még az egészségügyi-orvosi berendezéseket gyártó cégek is labdába rúghatnak. A gazdasági tárca hamarosan előterjesztést készít az újjáépítés első ütemében lehetséges magyar részvételről. A cégek egyelőre nemigen nyilatkoznak a terveikről, ami az élénk lobbizást feltételezve nem is meglepő. Név nélkül nyilatkozó szakértők azonban elmondták: a pályázatokon való részvételre igen, jelentősebb üzletekre azonban valószínűleg nem számíthat az iraki “háborút mesz-sziről, gázálarcokkal segítő” Magyarország, amely még a közép-európai térségben is hátrányban van a kommandós, harci alakulatokat küldő lengyelekkel, illetve a vegyvédelmi csapatokat delegáló csehekkel szemben.
