Miután elfogadták Medgyessy Péter miniszterelnök meghívását, Magyarország valamennyi, rendszerváltás utáni kormányfője jelen lesz Athénban a csatlakozási szerződés ünnepélyes aláírásán. Mi erről az Ön véleménye?
– Rendkívül konstruktív és konszenzusra törő ez a gesztus. Azt demonstrálja, hogy a magyar csatlakozás nem csupán a jelenlegi kormány munkájának az eredménye, hanem elődeivel együtt valamennyiük érdeme. Szerintem ez kiváló ötlet, és csak gratulálni tudok ahhoz, hogy megvalósul.
– Tud más olyan tagjelölt országról, ahol hasonló megoldáson gondolkodnának?
– Nem, úgy tudom, egyelőre Magyarország az egyetlen.
– Az imént úgy fogalmazott, hogy a csatlakozás valamennyi magyar kormány munkájának a gyümölcse…
– És a magyar népé.
– Természetesen, de hogy ez a gyümölcs valóban beérik-e, az a hétvégi referendumtól függ. Milyen eredményt vár ettől a népszavazástól?
– Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne holmi konkrét százalékos arányokban kifejezett követelménnyel előállni. Évek óta követem a közvélemény-kutatási eredmények alakulását, és tudom, hogy Magyarországon mindig is egyértelműen erős és stabil volt a csatlakozás támogatottsága. Éppen ezért csak azt mondhatom, hogy hatalmas meglepetés lenne, ha szombaton nem az “igen” szavazatok lennének többségben. Jósolni azonban hiba lenne, annál is inkább, mert semmiképpen nem szeretném befolyásolni a szavazás menetét. Ez a magyar nép döntése, senkinek sem szabad beleavatkoznia. Nekünk az a dolgunk, hogy tiszteletben tartsuk, és tiszteletben is fogjuk tartani a magyar szavazók döntését. Éppen ezért is hívtam fel az Európai Unió valamennyi illetékesének a figyelmét arra, hogy mi nem kampányolunk. Sem Magyarországon, sem másutt.
– Mindazonáltal mit gondol, mi lehet a referendum legrosszabb és legjobb következménye?
– Európa egysége és az európai stratégia szempontjából a legkedvezőtlenebb kimenetel nyilván egy elutasító eredmény lenne. Ez esetben Magyarország belátható időn belül nem válhatna az unió tagjává. Természetesen az EU nem büntetné meg: nem vezényelne csapatokat az országba, és nem léptetne életbe gazdasági szankciókat. Ha netán nemleges válasz születne, az Európai Uniónak és a magyar kormánynak kellene megállapodnia arról, miként működjön a továbbiakban a kapcsolatrendszer. Mellesleg volt már ilyesmire példa a múltban, Norvégiában, és mi nem mondtuk azt, hogy a norvégok megőrültek, vagy hogy meg kellene őket büntetnünk. Elfogadtuk, hogy demokratikus döntés született – amit sajnálhatunk ugyan, de tiszteletben kell tartanunk -, így nem volt más út, mint keresni azokat a módokat, hogy a lehető legkonstruktívabbá tegyük az együttműködést. Ám ez rendkívül hipotetikus kérdés; talán először fordul elő, hogy bárkivel is megvitatom. Ami a legkedvezőbb forgatókönyvet illeti, az nyilván egy nagyon erős össznemzeti konszenzus lenne.
– Volna még egy hipotetikus kérdésem. Befolyásolhatja az iraki háború a magyarországi népszavazás kimenetelét?
– Hogyne. Sőt úgy gondolom, befolyásolnia is kell. Elvégre a gyökereit és a lényegét tekintve az egész európai integráció a kontinens békéjéről, biztonságáról és stabilitásáról szól. Az a nemzetközi válság pedig, amelynek most a tanúi vagyunk, csak még inkább aláhúzza annak a fontosságát, hogy mindezt megteremtsük. Az egész bővítés egyik legfőbb célja, hogy a biztonság és a stabilitás övezetét a Balti-tenger és a Fekete-tenger között elterülő régióra is kiterjesszük. A múltbeli tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ha valahol háború tör ki, az emberek sokkal érzékenyebbé válnak ezekre a kérdésekre. S a kontinens elmúlt évtizedei arra tanítanak: csakis egy erős és egységes Európa óvhat meg attól, hogy újra megtapasztaljuk a háború borzalmait.
– Európa tanult a legutolsó leckéből, az iraki háborút megelőző saját belső válságából?
– Úgy gondolom, hogy igen, tanultunk belőle. Néhány elem még mindig hiányzik ugyan, de egészében véve elmondható, hogy az európai integráció folyamata teljes siker. Nyilván van még hová fejlődnie, és fejlődnie is kell. Orvosolni kell például a strukturális gyengeségeket, hiszen ma nincs közös kül- és biztonságpolitikánk, pedig a kibővülő Európai Uniónak nyilvánvalóan szüksége volna rá. E téren még sok munka vár ránk, de úgy vélem, az új tagországok támogatásával sokkal könnyebb lesz elérni a célunkat.
– Hogyan fest majd a jövő közös kül- és biztonságpolitikája, amelyhez Magyarország és a többi tagjelölt 2004-ben csatlakozik?
– A kérdés az, meg tudjuk-e találni azokat az intézményi formákat és működési módokat, és azokat a személyeket, amelyek és akik kidolgozhatják a leendő közös kül- és biztonságpolitikát. Továbbá van-e elegendő politikai akarat arra, hogy mindenki elfogadja azokat a döntéseket, amelyek az új rendszeren belül megszületnek. Elvégre a tagországoknak nem csupán a konszenzussal meghozott, hanem a többség által jóváhagyott döntéseket is érvényesnek kell majd tekinteniük, azaz valóban közösségként kell fellépniük. Azt viszont ma nem tudom megmondani, hogy egy ilyen kül- és biztonságpolitikának mi lesz a tartalma, ezt a tagországoknak még el kell dönteniük.
– Ám ez a munka már az új tagok részvételével ér véget, elvégre a bővítési folyamat hamarosan lezárul. Mi történik Önnel, illetve a bővítési biztosi pozícióval 2004 májusa után?
– Nos, egyelőre bőven van munkánk, olyan sok, hogy eddig, őszintén, nem is volt időm elgondolkodni ezen. A bővítés után nyilván lesz valamiféle átszervezés; amint ez időszerűvé válik, a bizottság elnökével, Romano Prodival bizonyára leülünk majd, hogy megvitassuk ezt a kérdést. Még több ország is bebocsátásra vár, de egyelőre megjósolhatatlan, vajon a további tagjelöltekért a következő bizottságban is egy önálló bővítési biztos felel-e majd, vagy sem. Jelenleg azonban tényleg olyan sok a teendőm, hogy eszembe sem jut: jövőre munkanélkülivé válhatok. Egyelőre futnak a csatlakozásra felkészítő programok, mindenütt zajlik a tagsághoz szükséges törvényalkotás és politikai döntéshozatal, illetve a kötelezettségvállalások teljesítésének a monitorozása. Vagyis a politikai tartalmat, a politikai stratégiákat tekintve talán éppen a 2003. esztendő ígéri eddig a legtöbb feladatot. Abban azonban biztos vagyok, hogy jövőre sem leszek olyan bizottsági tag, aki csupán üldögél a brüsszeli irodájában és kapja a szép fizetését, miközben semmit nem csinál.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
