Brüsszelben 2000 júniusában, a European Business Summit című rendezvényen, az Európai Unió döntéshozói, valamint a kontinens meghatározó vállalatvezetői és üzletemberei lépten-nyomon az e-businessről, az e-Europe-ról és az Új Gazdaságról beszéltek. Ezek a kifejezések mára szinte eltűntek. Végképp kudarcot vallottak a két és fél évvel ezelőtti stratégiai célkitűzések?
– Nos tény, az Új Gazdaság 2000 tavaszán volt a csúcson: a Nasdaq technológiai részvényindexe március 9-én tetőzött. Akkortájt valóban élt az a nézet, hogy ha valaki egy tevékenységi forma elé odabiggyeszti az “e-” kiegészítést, rögvest megsokszorozza az üzlete értékét. Ez a túlfűtött hangulat már a múlté, a buborék kipukkadt. Ám nem volt minden tévedés; továbbra is érvényes, hogy az információs és kommunikációs technológia, az ICT eszközei döntő mértékben befolyásolják a termelékenységet. Az ICT tehát már nem a cél, hanem az eszköz. Nem elég csupán létrehozni egy internetes honlapot, az egész vállalatot át kell szervezni, a beszállítói hálózattól az értékesítésig. Kiderült, hogy az új technológia nem változtatja meg a gazdaság és az üzlet logikáját. Egyidejűleg azonban nyilvánvalóvá vált az is, hogy versenyképesebbé teheti a cégeket, legalábbis ha helyesen használják.
– Milyenek ma Európa esélyei ebben a világméretű versenyben? A minap közzétett Global Information Technology Report szerint ma Finnországban fejlődnek a leggyorsabb ütemben az információs és kommunikációs hálózatok. Az Egyesült Államok már csupán a második. Sőt, az első tíz közé hat európai ország fért be. Mit mond ez Önnek mint finn embernek és mint európai döntéshozónak?
– Mindenekelőtt leszögezném, hogy Európa általában meglehetősen jól teljesít ezen a területen. Finnként persze némi büszkeséggel tölt el, hogy a hazám kis európai ország létére ilyen sikeres. Ugyanakkor ott bujkál bennem a félelem is, nehogy önelégültté váljunk. Amikor a dobogó tetején állsz, az az érzésed támadhat, hogy győztél. Csakhogy ez a mérkőzés sosem ér véget.
– Ám hiába ilyen eredményesek az európai országok az információs technológia fejlesztése terén, versenyképesség szempontjából mégis az Egyesült Államok mögött kullognak. Mi ennek a magyarázata?
– Úgy vélem, Európa megfelelő mértékben invesztál az ICT-be, a baj nem ezzel van. Az üzleti tevékenységek átszervezése az, ami elmaradt az új technológiák átvételének az ütemétől. Elvégre ha minden asztalon ott a számítógép, de a munkát mégis a régi módon szervezik meg, akkor az egész nem jár haszonnal, csupán költségekkel. Európának továbbá a munkaerőképzés terén van még teendője, amely puszta pénzkidobás, ha hibásak a célok.
– Az említett listán Németország “csak” a tizedik. Ráadásul a német gazdaság ma komolyan gyengélkedik. Milyen hatással lehet ez a közeljövő európai technológiai fejlődésére?
– Tagadhatatlan, hogy Németország komoly kihívások előtt áll. Ne felejtsük el azonban, hogy az ország újraegyesítése mindmáig rendkívüli összegeket emészt föl. A szövetségi kormányzás és az erős tartományi kormányok közötti kényes egyensúly fönntartásának kényszere és az ezzel járó politikai csaták sem könnyítik meg az életet. Ennek természetesen szintén megvannak a történelmi okai és előzményei. Mindazonáltal én úgy vélem, az emberek gyakran alábecsülik a német gazdaság erejét, pedig az töretlenül meghatározó globális szereplő valamennyi alapvető iparágban, a vegyipartól a szoftvergyártásig. Kérdés persze, miként tudják megszilárdítani a közszféra anyagi helyzetét, illetve a pénzügyi szektort. A válsághírek viszont természetüknél fogva túlzóak, ezáltal még inkább aláássák egy gazdaság helyzetét. Éppen ezért, amikor az emberek manapság az újságokat olvassák, hajlamosak megfeledkezni arról, milyen hatalmas erőt is képvisel valójában a német gazdaság. Amely mellesleg az egyik legjelentősebb befektető Közép- és Kelet-Európában, így az EU bővítésének is egyik fő haszonélvezője lesz.
– A magyar gazdaság ereje természetesen eltörpül a németé mellett. Milyen mély ma az ICT-szakadék Magyarország és az európai átlag között?
– A legszámottevőbb lemaradás a távközlési szolgáltatások szintjében tapasztalható; ezen a téren nagyobb versenyre van szükség. Túl magasak az összekapcsolási díjak mind az EU-hoz, mind más országokhoz viszonyítva, ez pedig közvetlenül kihat a versenyképességre. Részben ezzel összefüggésben Magyarország az internet elterjedtségét illetően is komoly hátrányban van. Bízom benne, hogy a kormány legutóbbi kezdeményezései javítani fognak ezen a helyzeten.
– Ha már ilyen jelentős a lemaradásunk, mit profitálhat az Európai Unió technológiai téren Magyarország csatlakozásából?
– Azért a kép korántsem olyan sötét. A magyar gépgyártás például a high-tech értékarányt tekintve az elmúlt években megközelítette a világszínvonalat. A külföldi működőtőke-befektetések terén Magyarország szintén Európa egyik éllovasa. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az oktatás magas színvonalú, a matematikai és mű-
szaki tudományoknak itt komoly hagyományai vannak.
– Csakhogy az elmúlt években ideáramló külföldi tőke jobbára mégiscsak az alacsonyan képzett, olcsó munkaerőre épített. S ahogy az drágul, sokan máris viszik tovább a gyártókapacitásaikat. Hogyan érhető el, hogy a gazdaság a magasan kvalifikált, komoly hozzáadott értéket előállítani képes munkaerővel vonzza a hosszú távra tervező befektetőket?
– Vegyük Finnország példáját. A hatvanas és a hetvenes években a textilipari cégek Svédországból egymás után költöztek át Finnországba. A szülővárosomban, Mikkeliben is fölépült egy 400 embert foglalkoztató ruhagyár. Mindez úgy 10-15 évig egész jól működött. Akkor viszont a gyártók továbbvándoroltak Portugáliába. Ott is minden jól ment néhány évig. Idővel azonban a szóban forgó cégek ismét továbbálltak, ezúttal Kelet-Európa, majd egyre inkább Latin-Amerika és Ázsia lett a célállomás. Ez a tendencia megállíthatatlan, és csak úgy lehet megúszni a káros következményeit, ha növeljük a tudást, a szakmai felkészültséget, erősítjük az innovációt és fejlesztjük a technológiákat.
– Milyen eszközökkel? Milyen reformokra, milyen új törvényekre van szükség?
– Aligha tisztem, hogy új törvényeket javasoljak. Az viszont nyilvánvaló, hogy a megoldás kulcsa: világszínvonalú oktatás, az ICT fejlesztése, megfelelő összegű beruházások a tudományos kutatásokba. Magyarország ezeken a területeken korántsem áll rosszul, de tovább kell haladni. Olyan kiszámítható jogi környezetet kell emellett teremteni, amelyben a vállalkozók mernek kockázatot vállalni. Végül, de nem utolsósorban kiemelt hangsúlyt kell fektetni az innovációra. Állami kutatás-fejlesztési alapokat kell létrehozni, a magánszektor számára pedig vonzóvá kell tenni, hogy ezen a területen beruházzanak.
– Ha ma összehasonlít egy finn és egy magyar műszaki egyetemet, melyek a fő különbségek?
– Huh, ennek megítéléséhez jóval több időt kellene eltöltenem Budapesten. Ha majd egyszer meghívott vendégprofesszor leszek az itteni egyetemen, megadom a választ.
