 |
Hétfőn végre megszavazta a magyar parlament annak az amerikai kérésnek a NATO-kosztümbe öltöztetett teljesítését, amely szerint Törökország védelmét szolgáló korszerű felszereléseket lehet telepíteni az egyetlen, Irakkal határos NATO-tagállamba. Ezt eddig a magyar jobboldal (lényegében a Fidesz) akadályozta meg. Az obstrukció az után is folytatódott, hogy a Biztonsági Tanácsban az amerikai kérést megvétózó franciák és németek végül megkötötték a maguk kompromisszumát. Ettől kezdve az ellenzék számára pusztán belpolitikai jelentősége volt az obstrukciónak: az uralkodó háborúellenes hangulat kihasználása napi pártpolitikai célokra, tekintet nélkül arra, hogy ez Magyarországot kellemetlen politikai defenzívába szorította. Visszatekintve: ezt az akciót kezdetben még úgy is lehetett tekinteni, mint a parlamentarizmus keretei között teljesen jogos választást az amerikai és a német-francia koncepció között, az utóbbiak javára. Végül azonban céltalan bazári alkuvá torzult.
Bazári alkuról szólván, a magyar jobboldal obstrukciója eltörpül a Washington és Ankara közötti alku mellett, amely az isztambuli bazár szőnyegkereskedőinek stílusát idézi. Ez a bazári akció azonban már nem céltalan. Hatalmas politikai tétje van.
A múlt héten két urat vezettek be az amerikai elnökhöz az Oval Office-ba, ahol meglepően hosszú időt töltöttek el Bush társaságában. A két vendég – Yasar Yakis ankarai diplomata és Ali Babacan, egy amerikai üzleti főiskolát végzett üzletember – a török kormány megbízásából érkezett.
MÁSODIK FRONT. A különös vizitet csütörtökön a Financial Times így kommentálta: “Az, hogy Bush elnök egyáltalán fogadta az alacsony rangú török duót, tanúságtétele annak, hogy milyen hatalmas jelentőséget tulajdonít egy második, északi frontnak az Irak elleni háborúban. Ez a frontvonal ma Törökország és Irak határa.”
Az amerikai katonai vezetés jól tudja, hogy második front nélkül a háború tovább tarthatna és nagyobb emberveszteséget követelne. A török kormány persze, maga is tisztában lévén a második frontvonal jelentőségével, ezt a helyzetet igyekszik a lehető legjobban kihasználni. Az egyébként rendszeresen érkező amerikai segélyeken és kölcsönökön túl elképesztő összeget, 92 milliárd dollárt követelt a teljes együttműködésért. Elsősorban azért, hogy az amerikai 4. gyaloghadosztály sivatagi harcokban edzett 15 ezer katonája megjelenhessen a török támaszpontokon. Az amerikai tervek szerint a NATO egyik legnagyobb és legütőképesebb katonai erejének tartott török hadsereg egységeivel együtt ez a 15 ezres elit osztag nyitná meg az északi frontot.
A 92 milliárdos számla benyújtása ezt veszélyeztette, és Washingtonnak el kellett döntenie: mennyit ér neki az északi front. Ellenajánlatában 24 milliárd dollárt ígért, párosítva azzal a fenyegetéssel, hogy ha Ankara ezt a múlt hét végéig nem fogadja el, akkor törlik a már korábban megszavazott amerikai segélyt is. Így történt, hogy Yakis és Babacan urak megjelenhettek Bush elnök színe előtt, és az isztambuli bazár szőnyegkereskedőinek legjobb hagyományai szerint alkudozhattak a második front “árfolyamáról”.
BELPOLITIKAI SZEMPONTOK. Ennél a valóban nagyszabású bazári alkunál is felbukkannak – mindkét oldalon – belpolitikai meggondolások. Bush számára életbevágó, hogy gyors győzelem szülessen, pszichológiailag elviselhető emberáldozatokkal. Különben veszélyezteti esélyeit a 2004 őszi elnökválasztáson, amelynek kampánya már ez év őszén megkezdődik, és ebben pozícióját szinte lehetetlenné tenné egy elhúzódó, komoly veszteségeket hozó háború.
Ami a török oldalt illeti, a hadsereg, a rezsim szilárdságának hagyományos őrzője ezúttal egy “iszlámista” jellegű kormánnyal áll szemben. Az a célja, hogy a kormányra tolja az amerikai tervek támogatásának felelősségét egy népszerűtlen háborúban. A kormánynak viszont egyszerűen pénzre van szüksége. A gazdaság 2001-ben csaknem összeomlott, de ma is rendkívül sebezhető. Az ország még nem épült fel a sokkhatásból. Kockázatos lenne, ha a nélkül bocsátkozna háborúba, hogy meg ne erősítse a gazdaságot.
Ezért a bazári alku, amelynek legújabb epizódjaként Ankara 150 millió dollárt kért azért, hogy az amerikai 4. hadosztály elit katonáit a földközi-tengeri kikötőből a török-iraki határra szállítsa…
