 |
Bármennyire hozzászokott is az Egyesült Államok a világgazdasági lokomotív szerepéhez, az utóbbi időben már nem nevethet a puhány eurón. A közös európai fizetőeszköz tavaly márciusban még csak 87 centet ért, ám az év végére feljött majdnem 1,05 dollárra, ami a zöldhasú 17 százalékos gyengülését jelzi. Csak november óta 6 százalékkal romlott a dollár az euróhoz képest, és jelenleg három évi mélyponton tartózkodik. “Az Egyesült Államok már nyilvánvalóan nem olyan vonzó a befektetők számára, mint volt a kilencvenes évek második felében” – szögezi le Volker Dosch, a Deutsche Bankhoz tartozó DWS Investment, a legnagyobb német alapkezelő amerikai értékpapírokkal foglalkozó részlegének vezetője.
Vajon a dollár lecsúszása olyan egyszeri fejlemény lenne, amelynek hátterében pusztán az Irak elleni háború okozta globális félelmek állnak? Aligha. Több más tényező is hat az árfolyamra, az amerikai külkereskedelmi mérleg óriási deficitjétől kezdve az alacsony kamatszinten át a gazdasági növekedési előny apadásáig. Számos devizakereskedő véli úgy, hogy az euróval szembeni gyengülés csak egy nagyobb értékvesztés kezdete. “A dollárnak még sülylyednie kell” – hangoztatja Ashraf Laidi, a New York-i MG Financial Group vezető devizaelemzője. Sokan egyenesen arra számítanak, hogy az euró az elkövetkező hónapokban 1,07 dollárig erősödik. Ezzel párhuzamosan a dollár jenárfolyama, amely december óta 5 százalékot romlott, 115-re változhat a mostani 118-ról.
Az amerikai gazdaságnak egészében véve valószínűleg jót tenne egy szerényebb mértékű további gyengülés. Egyértelműen használna az exportőröknek, valamint azoknak a vállalatoknak, amelyek árui importtermékek kényszerülnek versenyezni a piacon – az Egyesült Államok feldolgozóipara 2000 óta 2 millió munkahelyet veszített el az erős dollár és az alacsony költségű országok képviselte konkurencia kettős nyomása miatt. Termékeik euróban, jenben és más fizetőeszközökben számított árának csökkenése nyomán az amerikai gyártók megállíthatnák belföldi piaci részesedésük szűkülését, sőt, megfordíthatnák ezt a trendet. Mi több, talán még áraikat is emelhetnék valamelyest. “Örömmel látjuk a dollár gyengülését. Úgy gondoljuk, ennek folytatódnia kell, hogy az árfolyam elérje az általunk reálisnak tartott szintet” – mondja Hank Cox, az amerikai feldolgozóipari szövetség alelnöke.
A dollár romlásának azonban hátulütői is vannak. Kedvezőtlenül érinti a fogyasztókat, hiszen ők többet kénytelenek fizetni az importárukért, amellett felnyomhatja a kamatokat is, ha a külföldi befektetők nagyobb hozamokat követelnek, amiért a saját devizájukra való visszaváltáskor veszteséget kockáztatnak. Ez lehet az oka annak, hogy a Bush-kormány nem állt ki nyíltan a gyengébb dollár mellett. “Túlságosan veszélyes dolog lenne ez a részükről, mivel nem tudhatják, hogyan fogják értelmezni a lépéseiket” – mutat rá Thomas D. Gallagher, a Wall Street-i ISI Group tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.
Az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei számára a dollár számottevő gyengülése komoly negatívum volna, mert lefékezhetné náluk az amúgy is törékeny fellendülést. A világgazdaságnak mindmáig a derekasan költekező amerikai fogyasztók a hősei, ám ha az árak emelkedése miatt elkezdenek kevesebb importterméket vásárolni, az súlyos hatással lesz a növekedésre külföldön. Igaz, az egyes fizetőeszközöknek a dollárral szemben mutatott erősödése hozzájárul ahhoz, hogy az illető országokban alacsonyan tartsa az importált inflációt, csakhogy például Japánban vagy Kínában ma eleve nem is az infláció, hanem a defláció okoz problémát.
Elképzelhető – habár kicsi a valószínűsége -, hogy a dollár romlása egyszer csak egy önmagát tápláló, s egyre gyorsuló folyamattá válik, hasonlóvá egy részvénypiaci összeomláshoz. Ebben az esetben nélkülözhetetlen volna a kamatemelés, megakadályozandó, hogy a külföldi befektetők teljesen kivonuljanak dolláralapú eszközeikből. Az amerikai külkereskedelmi hiány csökkenne ugyan, de az elképzelhető legrosszabb módon: a mély recesszió leapasztaná a fogyasztók vásárlóerejét, miközben a dollár értékvesztése folytán az importált termékek lehetetlenül megdrágulnának.
Ha a dollárkrach valószínűsége csekély is, azért a zöldhasú ellen ható erők egy ideig még biztosan további gyengülést generálnak. A legközvetlenebb ok: a piac attól fél, hogy az iraki háború nagyon költséges lesz, károsan érinti az Egyesült Államok közel-keleti érdekeltségeit, és újabb terrortámadásokat von maga után amerikai célpontok ellen. A háború felé vezető úton eddig minden egyes lépés lejjebb vitte a dollárt azokhoz a valutákhoz képest, amelyek távolabb vannak a konfliktustól.
Nemzetközi válságok idején a dollár sokáig rendszerint a biztos menedéknek számított, ám a bostoni State Street Bank elemzése szerint újabban már inkább kockázatos eszközként viselkedik. Míg 2001-ben még általában vonzónak bizonyult, valahányszor a befektetők rizikót érzékeltek, tavaly január óta elkezdett szinkronban mozogni a State Street által készített Risk Appetite Indexszel. Vagyis azóta a befektetők akkor vásárolnak dollárt, amikor megnő az étvágyuk a kockázat iránt, és akkor adnak el, ha bepánikolnak – ami pontosan az ellenkezője a “menedékszerephez” illő koreográfiának. “Az Egyesült Államok a geopolitikai feszültségek egyik fő tényezőjévé vált” – világít rá a változás hátterére Laidi az MG Financialtől.
A háborúval és a terrorizmussal kapcsolatos félelmeken túl az amerikai folyó fizetési mérleg növekvő hiánya is magyarázza a dollár gyengülését. Az Egyesült Államok sokkal többet importál, mint amennyit exportál, a külföldi befektetéseiből származó bevétele pedig kisebb annál, mint amit a külföldieknek fizet ki azok amerikai befektetései után. Igaz, a folyómérleg már évek óta deficites. Csakhogy a hiány egyre magasabb lesz: éves szinten már eléri az 500 milliárd dollárt, azaz közel van a GDP 5 százalékához. Ez az a szint, ahol a kisebb és kevésbé hitelképes országok fizetőeszköze gyakran összeroppan az eladási nyomás alatt.
A hagyományos, “áruért árut” kereskedelem helyett az Egyesült Államok inkább papírral – amerikai részvényekre és kötvényekre szóló követelésekkel – állja importszámlája nagy részét. A dollárban bízók szerint a külföldiekkel továbbra is könnyű lesz elfogadtatni az amerikai adósleveleket azon az alapon, hogy összes gondja ellenére az Egyesült Államok még mindig a legbiztonságosabb befektetési célpont. Michael Metcalfe, a State Street Bank londoni stratégája szerint azonban már vannak arra utaló jelek, hogy egyre több gondot okoz a hosszú távra érkező, türelmes – a fizetőeszköz stabilitásához szükséges – tőke becsalogatása. Tavalyelőtt még 130 milliárd dollárt tett ki az az összeg, amit a külföldiek közvetlen tőkebefektetés formájában amerikai üzemek, ingatlanok és vállalatok megvásárlására fordítottak, a múlt év első három negyedében viszont mindössze 24 milliárdot. Amerikai értékpapírokba pedig – a kincstárjegyeket leszámítva – tavaly januártól szeptemberig éves szintre kivetítve 300 milliárd dollárt invesztáltak, 107 milliárddal kevesebbet, mint 2001-ben. “Az Egyesült Államoknak egyre nehezebb lesz annyi tőkét vonzania, ami elég a külkereskedelmi hiány kompenzálásához” – vetíti előre Dosch, a DWS Investment alapkezelője.
A befektetői lelkesedés lanyhulásában az is szerepet játszik, hogy az idén minden bizonnyal megcsappan az Egyesült Államok előnye a gazdasági növekedés terén. Bár GDP-je a legtöbb fejlett országénál nagyobb ütemben bővül, a növekedési ráta előreláthatólag csak 0,4 százalékponttal lesz magasabb a tavalyinál, miközben máshol ennél előreláthatólag számottevőbb lesz a javulás. A Blue Chip Economic Indicators szaklap felmérése szerint Nagy-Britannia és az euróövezet 1, Japán pedig 1,5 százalékponttal erősít az idén a 2002-es tempóhoz képest.
Nem segítik a dollárt az amerikai kamatok sem. A gazdaság ösztönzése végett a Fed az elmúlt két esztendőben 42 évi mélypontra, 1,25 százalékra vitte le az irányadó kamatlábat, egyúttal bővítette a pénzkínálatot. Jelenleg a kétéves amerikai kincstárjegyek reálhozama mindössze 1,7 százalék. Az eurózónában és Nagy-Britanniában ennél magasabb hozam érhető el. Sőt, e tekintetben még Japán is vonzóbb, dacára a szinte alulmúlhatatlan kamatoknak: a japán államkötvények nominális kamata csak 0,9 százalék, de a másik oldalon a fogyasztói árindex ugyanilyen mértékben csökken 12 havi viszonylatban, és ez így együtt 1,8 százalékos reálhozamot nyújt a jenben jegyzett papírokba invesztálóknak.
Persze a vészmadarak is tévedhetnek. Hiszen a dollár régebben is többször gyengült már, hogy azután ismét megizmosodjék. Az euróhoz képest most látványosan veszített értékéből, de a legtöbb más fizetőeszközzel szemben jól tartja magát. Hosszabb távon mindazonáltal szinte elkerülhetetlen, hogy alább adja, elvégre kell lennie egy határnak, ameddig a világ többi része hitelezhet az amerikai fogyasztóknak. Az Egyesült Államok számára az optimális forgatókönyv az volna, ha a dollár a külföldi növekedésre reagálva szép fokozatosan gyengülne. Egy ekkora bolygón a gazdasági gyarapodásnak nem lehet csupán egyetlen motorja.
