Miközben egyes állami vállalatoknak kifejezetten jól megy mostanság – ilyen például a Herendi Porcelánmanufaktúra – a Dunaferr környékéről szinte csak rossz hírek érkeztek az utóbbi időben. Így azután érthető, hogy a Dunaújvároshoz kötődő szakemberek között többségben vannak, akik ma is az állami tulajdonosnak címzett segélykiáltásokban látják az egyetlen megoldást a magyar kohászat megmentésére. Bizonyos szempontból igazuk van, hiszen az iparág talpon maradt komolyabb szereplői közül az egyetlen nagyüzeme, a Dunaferr is megrendült, s ezzel közel tízezer dolgozó, a beszállítók, azaz áttételesen sok tízezer család sorsa vált többé-kevésbé bizonytalanná. Az elmúlt években ugyanis a politikai küzdelem őrölte fel a mindenkori menedzsment erejét, s éppen ezalatt zuhant a mélypontra az amúgy sem túlzottan hatékonyan termelő cég által gyártott termékek világpiaci ára.
ÁRVÁLTOZÁSOK. Mint Tardy Pál, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés műszaki igazgatója mondja, a Dunaferr egyik fontos termékének számító, úgynevezett meleghenger tonnánkénti ára egészen 150-160 dollárig esett egy-másfél évvel ezelőtt, így nem meglepő, hogy a vasmű tetemes veszteséget termelt 2002-ben. Azóta e termék ára 250 dollár körüli szintre emelkedett, ám közben a forint a dollárral szemben mintegy 20 százalékkal erősödött. Ezzel a világpiaci áremelkedés csak részben érvényesül a forintra átszámított exportban; ez az egyik ok, amiért kormányzati segítségre szorul a dunaújvárosi óriás. A fő probléma, hogy a pár éve már idehaza is alkalmazott uniós szabályok kifejezetten tiltják az acélipar kormányzati támogatását, így csupán speciális konstrukciókkal, illetve munkaerő-piaci támogatással számolhat a vasmű (e konstrukciók kimunkálása jelenleg is folyik Dunaújvárosban).
A Dunaferr válságának elemei
• A nyomott világpiaci árak és a hatékonysági gondok miatt szeptemberig havonta egymilliárdos mínuszt termelt a csoport.
• A saját tőkéhez (40 milliárd) viszonyítva óriási az adósságállomány (68 milliárd), igaz az ÁPV Rt. úgynevezett komfortlevéllel biztosította a bankokat a visszafizetésről, így a Dunaferr haladékot kapott.
• Az átláthatatlan cégstruktúrában (közel 80 kisebb-nagyobb leányból áll a csoport) óriási a keresztfinanszírozás, értelemszerűen ennek a tőkeigénye is nagy.
• Néhány éven belül a jelenlegi menedzsment immár a harmadik, amely továbbra is átpolitizált légkörben dolgozik (már csak a cég jelentőségénél fogva is).
• A hatalmas szervezetben így csak az év végére született meg a válságkezelési program, s a pozitív folyamatok (átszervezés, hatékonyságjavítás) hosszú távú sikere is kérdéses.
• A sürgető privatizációt nem éppen kedvező piaci, iparági helyzetben tűzte zászlajára a kormányzat.
NULLSZALDÓ? Az idén azonban már éves szinten nullszaldós eredményt vár az elnök-vezérigazgató. Ez persze csak akkor lehetséges – hangzott el -, ha az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. decemberi kormányhatározatban eldöntött 6,5 milliárd forintos ingatlan- és vagyonelem-vásárlása (Dunaferr sportingatlanok, vámügynökség stb.) mellé rövid időn belül más segítség is társul. Állami tulajdonosától a Dunaferr a szervezeti átalakításhoz szükséges 3 milliárd forint átmeneti kölcsönt kíván felvenni, amelyet egy éven belül vissza is fizetne, s ezzel nem sérülne az uniós támogatási tilalom elve.
E mellett azonban további 6 milliárd forint foglalkoztatási támogatásra is szükség lenne, mert a kiszervezendő, s ezzel hatékonyabb működésre kényszerülő cégeknél akár 2500 főt is fenyegethet munkahelyének elvesztése. A Dunaferr első embere szerint azonban csupán néhány száz fős elbocsátás – s mintegy 10 százalékos bérköltség-csökkenés – várható 2003-ban a csoportnál.
Kérdés viszont, hogy miként alakul a kiszervezendő vállalatoknál dolgozók sorsa, hiszen e cégek lényegében kikerülnek az acélmű “védőszárnyai” alól. Ügyes taktikai lépéssel a cég vezetése persze megpróbál ettől a válságtényezőtől elhatárolódni azzal, hogy kiszervezi a cégeket, s azok “helyzetbe hozott” új tulajdonosaira hagyja a fájdalmas döntések meghozatalát, ám ettől még nem zárható ki, hogy Dunaújvárosban elbocsátási hullám indul be.
További probléma, hogy a Dunaferrnél igen magas az adósságállomány. A 40 milliárd forint alatti saját tőkéhez viszonyítva a mintegy 68 milliárd forintos hitelállomány nem nevezhető megnyugtatónak, különösen akkor nem, ha hozzávesszük, hogy a társaságnál igen komoly technológiai korszerűsítésre lenne szükség. Ez még a visszafogott szakértői becslések szerint is 60-100 milliárd forintos kiadást feltételez, a megtérülés viszont a jelenlegi világpiaci környezetben ugyancsak kétséges.
BEFEKTETŐT, DE GYORSAN. Ez a korszerűsítés azonban már a reménybeli vásárlóra vár – nyilatkozta pár hónappal korábban az elnök-vezérigazgató (Figyelő, 2002/33-34. szám), aki akkor még 2004 végét jelölte meg a magánosítás lehetséges legkorábbi időpontjául. Az idők azonban változnak, s a tulajdonos ÁPV Rt. meglehetősen gyorsan a privatizációs listára tette a hatalmas cégcsoportot.
A hírek szerint már januárban vagy februárban kiírják a privatizációs tanácsadó kiválasztását célzós pályázatot. Ezt az értesülést Hónig Péter sem cáfolta, ám a tulajdonos szándékait, illetve azok változását nem kívánta minősíteni. Az eladás felgyorsítása mögött állhat az említett uniós támogatási tilalom is. Ez érzékelhető ma is, hiszen támogatás helyett – a kormányhatározat szövege szerint – “független szakértők által felbecsült piaci értéken” vásárol ingatlanokat és üzletrészeket a Dunaferrtől az ÁPV Rt. Az adásvétel értesüléseink szerint néhány százmillió forinttal csökkenti majd a Dunaferr veszteségét.
