Egyetlen főtisztviselői rangú állami vezető sem került rendelkezési állományba az Orbán-kormányból a Medgyessy-kabinet beiktatását követően. Az érintettek valamennyien a végkielégítést választották, azaz elhagyták a köztisztviselői pályát, holott a szabályok szerint, ha nem kapnak megbízatást, akkor is megilleti őket a havi 429 ezer forintos főtisztviselői alapilletmény (lásd a táblázatot). A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egy magát megnevezni nem kívánó illetékese szerint a volt állami vezetők “morális okok” miatt távoztak a közszférából, nem akartak valós teljesítmény nélkül fizetést felvenni. Velük együtt a főtisztviselői karból még jó néhányan elmentek; a pontos számok nem ismeretesek, annyi azonban tudható, hogy jelentősen csökkent az állomány. A MeH a múlt év őszén azért írt ki főtisztviselői pályázatot, hogy újra az Orbán-kormány által meghatározott 300 fősre töltse fel a kart. Nem arról van tehát szó, hogy növelik a létszámot, csupán az “eredeti” kerettel kívánják működtetni.
| Bérfelzárkóztatás |
 |
Hivatalosan nem hoztak nyilvánosságra pontos számokat, csupán szórványos adalékokat a költségvetési szférában dolgozók kereseténél végrehajtott jelentős emelés 2003. évi kihatásáról. Annyi bizonyos: a nagyarányú bérfelzárkóztatás a büdzsé egyik legfőbb prioritása, amely sok mást háttérbe szorít. A költségvetési törvény indoklása “várhatóan a nemzetgazdasági átlagot meghaladó, 20 százalék feletti bruttó keresetnövekedést” említ. Ez csakugyan kiemelkedő mérték, hiszen a teljes országos átlag – ha igazolódik a kormányzati prognózis – 8,4 százalék lesz. Ám ez távolról sem biztos, hiszen a költségvetési vita során a kormány 8,9 milliárd forint többlet szja-t “talált” és osztott szét különféle célok között, és a korábban vártnál nagyobb adóbevétel forrása nyilván a magasabb bér lesz. A büdzsének meg kell emésztenie a 100 napos program keretében végrehajtott, átlagosan 50 százalékos közalkalmazotti béremelés ez évre áthúzódó hatását, a 2001-ben megkezdett köztisztviselői illetményrendezés ez év július elsejei befejezését, valamint a bírák, ügyészek javadalmazásának júliusi és novemberi 25-25 százalékos növelését. A kiadásokat leginkább a közalkalmazotti bérrendezés növeli, így a központi intézményeknél aránylag kisebb mértékben duzzad a bérkiáramlás. Az említett törvényi indoklás e körben 14 százaléknyi egy főre jutó személyijuttatás-növekedést említ (1 százalékos létszámnövekedés mellett). A Figyelő ennél nagyobb ütemre következtet a számokból: a béremelés járulékokkal együtt 17,7 százalék lehet, ami közel 158 milliárd forintnak felel meg.
 |
Az 513 ezer önkormányzati munkavállaló átlagos béremelkedése viszont már 23,4 százalékos (ezen belül a közoktatásban dolgozóknál 61,6 százalékos), ez 235-237 milliárd forintba kerülhet a pénzügyi tárca szerint. Messze ez a zöme annak 282,5 milliárd forintnak, amit az önkormányzatoknak a törvények, központi döntések folytán rájuk rótt többletfeladatok fedezésére kell elkölteniük. Eközben viszont a települések központi támogatása (állami támogatások és hozzájárulások, valamint átengedett szja) csak 254 milliárd forinttal nő, amit a költségvetési vita során további 4,3 milliárddal megfejelt a parlament, ezen belül is 3 milliárd kifejezetten a bérintézkedések végrehajtását segíti, mégpedig úgynevezett nyitott – azaz jogos igény esetén túlléphető – előirányzatként. Az Egészségbiztosítási Alapnál 127,3 milliárd forintra taksálják az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés idei hatását. Biztos, ami biztos, a költségvetésben 132,8 milliárdos célelőirányzatot különítettek el az egészségügyi bérrendezések végrehajtására.
Az említettek alapján a közszféra bérintézkedéseinek költségei mintegy 520 milliárd forintra (a GDP 2,8 százalékára) tehetők, ami azonban még nagyobb lehet például az önkormányzati forráshiány miatt. Bérfelzárkóztatáson kívül másra alig futja, a dologi kiadásokra például mindössze 12 milliárddal jut több, mint az óévben, miközben központi beruházásokra a tavalyi összegnek kevesebb mint a fele fordítható. |
|
SZIGORÍTÁS. A feltételeken viszont változtattak. A jövőben egyetlen főtisztviselőt sem lehet 5 évre bebetonozni az állásába, ugyanis 2 évre csökkent a rendelkezési állományban tölthető idő, s szigorítottak az alkalmassági feltételeken is. Míg 2001 őszén a kormányzati munkát és az uniós integrációt segítő elitcsapat tagjának csupán felsőfokú végzettséggel kellett rendelkeznie, a Medgyessy-kabinet által kiírt pályázat a diploma és a nyelvvizsga mellett már megköveteli az öt évi közigazgatási gyakorlatot is. A pályáztatás még nem zárult le, de nem is ez a “pálfordulás” – azaz a korábban támadott intézmény felkarolása – váltott ki ellenzéki körökben indulatokat, hanem az, hogy a ciklusban a Stumpf István által felduzzasztott kancelláriát tovább bővítette a Medgyessy-kabinet. A “tükör referatúrákat” ugyan megszüntették, mégis emelkedett a létszám, sőt a működési költségekre előirányzott összeg is tetemesen nőtt. Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője szerint farizeus magatartást tanúsítanak a kormánypártok, hiszen az előző ciklusban a túlzott centralizáció ellen szónokoltak, s puritán közigazgatást ígértek, ám most mégis “bőkezű” költségvetést állapítanak meg maguknak. A MeH támogatása a tavalyi 3,6 milliárd forintról 2003-ra 7,09 milliárd forintra nő. Répássy megítélése szerint, ha valóban takarékos államot akarna működtetni a Medgyessy-csapat, akkor nem hozott volna létre egymást átfedő feladat- és hatáskörökkel rendelkező államtitkárságokat. Példaként a közpénzügyit említi, amely hasonló funkciót lát el, mint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). További párhuzamosságokat takarnak a Nagy Sándor, a Baráth Etele és a Baja Ferenc államtitkárok által irányított hivatalok, amelyekre ugyancsak “ráférne a racionalizálás”.
Répássy Róbert kritikáját számokkal cáfolta Kiss Elemér kancelláriaminiszter. A fideszes képviselőhöz írt levelében arra hivatkozik, hogy nem az elmúlt hat hónapban, hanem a Horn-kormány távozását követően emelkedett duplájára a MeH létszáma: 1998-ban 307 fő volt, a négyéves ciklus végére 667 fősre duzzadt, jelenleg pedig 692 a betöltött státusok száma. A 2003-as költségvetésben betervezett – 780 főre történő – emelésről azonban Kiss Elemér nem tett említést. Más tekintetben viszont igaz, hogy éppen a jelenlegi koalíció faragott a költségeken oly módon, hogy megszüntette a tárca nélküli miniszteri posztokat, és kormánybiztosokat sem nevezett ki.
REJTETT ADATOK. A támadások persze nem maradnak abba, ám a 2003-as költségvetésből nem lehet megállapítani, hogy igaza van-e az ellenzéknek, amikor “megélhetési kabinetről”, “káderek elhelyezéséről” és “túlburjánzó közigazgatásról” beszél. A Pénzügyminisztériumtól (PM) kapott tájékoztatás szerint változatlan, azaz 110 ezer fős a teljes köztisztviselői kar létszáma, ami összevontan tartalmazza a központi közigazgatási szervezeteknél, valamint a háttérintézményeknél foglalkoztatottakat. Miniszteriális szinten pedig nem tekinthető soknak, hogy a tavalyi 8215-ről 2003-ra 8750 főre bővül az apparátus.
ROSSZ FÉNY. Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára azt állítja: kormányváltások nyomán körülbelül 1 százalékra tehető a politikai megfontolásból létesített államigazgatási státuszok száma. Kétségtelen, nem lehet elvitatni egy minisztertől vagy egy polgármestertől, hogy szakemberek mellett bizalmas tanácsadókkal vehesse körbe magát, mert a többpártrendszernek éppen az a lényege, hogy politikai megfontolások alapján is mérlegelik a döntéseket. A politikai indítékkal létrehozott hivatalok, s vezetőik mindenesetre nem vetnek jó fényt a közszférára. Őket, még ha jó szakemberek is, elsősorban “pártkatonaként” tartják számon, kinevezésüket pártjuk iránti szolgálatuk díjazásaként értékeli a közvélemény. Tovább ront megítélésükön, hogy végkielégítésük több száz millió forintot visz el.
Egyébként ez évtől az állami vezetői és a köztisztviselői bérek “elválnak” egymástól (lásd a táblázatot), miután az utóbbiak alapilletményét 2003-ra befagyasztotta a kormány. Míg a közjogi méltóságok, a miniszterek és államtitkárok, valamint az országgyűlési képviselők javadalmazását a főtisztviselői illetményekhez igazítják, addig a köztisztviselői karnak be kell érnie a 2001-es törvényben megszabott béremeléssel. Pénzügyi szakértők szerint az adóforintokkal nem a személyi juttatások befagyasztásával, hanem inkább a működési költségek racionalizálása révén lehetne takarékoskodni. Ám egy magát megnevezni nem kívánó államigazgatási vezető szerint a hivataloknak nem érdekük a tartalékképzés sem, ugyanis azt rögtön központilag elvonják tőlük.
A felmérések szerint a legtöbb helyen – a közhiedelemmel ellentétben – alultervezett a státusz-keret. Ezt igazolja két reprezentatív vizsgálat, amelyek szerint a közszféra dolgozóinak többsége évek óta nem tudja kivenni évi rendes szabadságának egyharmadát, s viszonylag magas, 15-20 százalékos a regisztrált túlmunka. A szakszervezeti főtitkár szerint a túlburjánzó közigazgatást nem támasztják alá a statisztikai adatok sem. A rendszerváltás óta lényegében változatlan szinten, 105 és 110 ezer fő között mozog a köztisztviselői létszám. “Csak annyiban növekedett az apparátus, amenynyivel a demokratikus intézményrendszer működése indokolttá tette” – húzza alá Fehér József.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne racionalizálni, az államigazgatást, hiszen e szférát egyszerre jellemzi a hiánygazdálkodás és a pazarlás. Lehet még szorítani a nadrágszíjon, ezt igazolja az a tény, hogy az 1995-ben, a Bokros-csomag keretében végrehajtott leépítés (5194 embert bocsátottak el) hatása mára teljesen elolvadt, azaz éppen ennyi köztisztviselő “szivárgott” vissza a közigazgatásba.
A magyar szakemberek mindenesetre árgus szemekkel figyelik, hogy a fejlett országokban, miként alakítják át a nemzeti közigazgatást, s próbálják megteremteni az olcsó államot. Ennek egyik útja, hogy számos közszolgáltatást kiszerveznek a magánszférába. A legszigorúbban a briteknél kérdőjelezték meg a közigazgatási feladatokat. Egy 2001-es OECD-tanulmány arról számol be, hogy Nagy-Britanniában “prior option” teszteknek vetettek alá minden
állami feladatot: azt vizsgálták, szükség van-e az adott munkára. Ha igen, akkor a teljesítésért a kormánynak kell-e felelnie; amennyiben erre “nem” volt a válasz, úgy a szolgáltatást magánosításra érettnek nyilvánították. A döntéseknek költség-haszon számításokon kellett alapulniuk. A leépítés olyan jól sikerült, hogy 1995-ben az illetékes brit miniszter egy nemzetközi konferencián már azzal dicsekedhetett: az Egyesült Királyság államapparátusát a II. világháború előtti méretűre csökkentették. Eredmény helyett azonban nem várt negatív hatások jelentkeztek, így például a magáncégekhez átszervezett munkavállalók egy részét elbocsátották.
 |
MEGEGYEZÉSI KÉNYSZER. Magyarországon is egyre többen kérdőjelezik meg a zárt közigazgatási rendszert, s sürgetik egyes állami szolgáltatások piaci alapokra helyezését. Bokros Lajos ex-pénzügyminiszter például azt szorgalmazza, hogy szüntessék meg a köztisztviselői rendfokozatokat és a bértáblát, s a fizetések kizárólag az egyéni teljesítménytől függjenek. “Minden miniszter tudja, hogy a szaktárcát 20-30 ember viszi a vállán, őket kellene tisztességesen megfizetni, a többi, jobbára rutinjellegű feladatot pedig szerződéssel átadhatnák külső vállalkozóknak is” – fogalmazta meg a volt pénzügyminiszter az Élet és Irodalomban közzétett cikkében.
Más szakemberek óvatosabban közelítenek ehhez. Ha egyelőre Magyarországon nem is folyik kiszervezés (outsourcing), a közigazgatási munka minőségének javulását várják a január elsejétől bevezetett teljesítményértékelő rendszertől. A teljesítményértékelés már egy éve létezik, de mostantól lesz mód arra, hogy a vezetők plusz-mínusz 20 százalékkal “eltérítsék” az alkalmazottak fizetését. Azaz, aki jobban teljesít, azt díjazzák, aki rosszabbul, attól elvonnak. Utóbbi esetben az értékelés tényadatait a bíróság előtt meg lehet támadni. A rendszer gyenge láncszeme, hogy a pénzügyi kormányzat nem biztosít többletforrást, tehát akkor lehet valakit jutalmazni, ha valaki mást büntetnek. “A negatív ösztönzés is ösztönzés, de ez a büntetés-végrehajtási intézetek sajátja kell legyen, és nem a polgári közigazgatásé” – fakad ki Fehér József.
ÚJ KONCEPCIÓK. A Figyelő által megkérdezett közigazgatási szakemberek egyike sem jósol hoszszú életet a teljesítményarányos bérezésnek, mivel a vezetők vélhetően nem vállalják az ezzel járó állandó pereskedést, s nem érdekük az sem, hogy állandó munkahelyi feszültséget gerjesszenek. Nem ez lesz tehát a közigazgatásban a kitörési pont. Sokkal inkább érdemes figyelni a kormányzati műhelyekben készülő azon koncepciókra, amelyeket egyelőre nem tártak a nyilvánosság elé.
Az uniós csatlakozásra tekintettel tovább bővül az adminisztráció, amit önmagában mégsem lehet pazarlásként értékelni. A létszám megítélésénél a kiindulási pont egyedül az államigazgatásra háruló feladatok mennyisége lehet. A rendszerváltás óta hatalomra került valamennyi kormány e szempont szerint fogott a közigazgatás korszerűsítéséhez, programjaik azonban azért véreztek el, mert a különféle filozófiát, hangsúlyt, de főleg politikai érdekeket érvényesítő reformelképzeléseikhez nem tudták megnyerni az ellenzéket. Az uniós csatlakozás és a régiórendszer kiépítése viszont elég kényszerítő erő az összefogáshoz, s kiváló alkalmat ad a közigazgatás racionalizálására. A régiók megszervezése feladat- és hatáskör-átrendeződéssel jár, ennek során pedig újra lehet gondolni a létszámot és a szervezeti kereteket is. A lobbizás már megkezdődött, a tét nagyságrendekkel haladja meg a korábbiakat. Hosszú távon eurómilliárdokról van szó.
