Kezdetnek egy egyszerű észrevétel: a közelmúltban számos vállalatvezető tette ismertté magát botrányok főszereplőjeként – olyan figurák, mint Kenneth Lay és Jeffrey Skilling az Enrontól, Bernard Ebbers a WorldComtól vagy Gary Winnick a Global Crossingtól -, mégis meglehet, némelyikükre soha nem fognak rábizonyítani egyetlen bűnt sem. Akcióikhoz ugyanis legtöbbször jóváhagyást kaptak az igazgatótanácstól és a könyvvizsgálóktól. S bár finanszírozási és számviteli módszereik szélsőségesen agresszívak voltak, nem feltétlenül érték el azt a szintet, ahol már börtön jár értük.
Mindez persze nem vigasz a befektetők számára, akik túlságosan is későn jöttek rá, hogy az illető vállalatok sokkal gyengébbek annál, mint amilyennek hitték őket. Az adósság magasabb, a tényleges árbevétel alacsonyabb, a jövőbeni növekedési potenciál pedig jóval kisebb volt, mint ahogy azt a vezetők annak idején láttatták.
SÚLYOS VÉTKEK. Az elnökökről és vezérigazgatókról kiderülhet, hogy jogi értelemben nem bűnösök. Ugyanakkor nagyon súlyosan vétkeztek a mai, információra épülő gazdaság ellen. Ahogyan egy autó nem tud benzin nélkül haladni, ugyanúgy e gazdaság sem képes jól működni pontos adatok nélkül. A befektetők félrevezetésével és a fontos tények eltitkolásával az érintett vezetők mélyreható károkat okoztak. A következmény: elvesztegetett források és hoszszú ideig tartó gazdasági gyengélkedés.
Különösen nagyok a károk annak fényében, hogy az elmúlt néhány év rendkívül gyors változásokat hozott. A befektetőknek szigorúan megbízható információkra van szükségük, hogy pénzüket rövid idő alatt átirányíthassák a legjobban teljesítő vállalatokba és ágazatokba. A menedzsereknek szintén pontos adatokkal kell rendelkezniük a riválisokról, hogy megállapíthassák, melyek közülük a legsikeresebbek, melyeket érdemes utánozni. Végül a vállalatok nagyban függenek a saját teljesítményüket tükröző hiteles jelentésektől, hiszen ezek nélkül nem tudható, mikor jött el az ideje egy komolyabb szerkezeti átalakításnak vagy személyi változtatásnak.
Kezdjük a tőkepiacokkal, az amerikai gazdaság „szívével”. Az elmúlt húsz évben a trend az volt, hogy a társaságok egyre inkább a részvény- vagy kötvénypiacon elégítették ki tőkeigényüket, azaz e téren csökkent a bankok és az állam szerepe. Amikor a pénzpiacok jól működnek, az Egyesült Államok jelentős versenyelőnyt élvez Európával és Ázsiával szemben. Az amerikai tőkepiacok gyorsan tudnak hatalmas pénzeket ömleszteni új technológiákba, és képesek ugyanilyen gyors korrekcióra is, ha a felkapott társaságok nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.
ELVESZETT MILLIÁRDOK. A csúcsvezetők félretájékoztatásai viszont veszélyeztetik a pénzpiacok hatékonyságát. Különösen súlyos fejlemény volt, hogy a távközlési szektorba túl sokáig túl sok pénz áramlott egyes szolgáltatók – mint a WorldCom vagy a Qwest Communications – számviteli manipulációi miatt. Az összeg akár a 30 milliárd dollárt is elérheti, és ennek jó részét olyan kötvényekbe fektették, amelyek visszafizetésére már nincs semmi esély. Ezt a pénzt sokkal nagyobb hatékonysággal és nyereségességgel lehetett volna máshol felhasználni.
Ha egy társaság hamis adatokat szolgáltat, azt nem csupán a pénzpiacok szenvedik meg, hanem a konkurensek is az adott ágazaton belül. Nagyon lényeges a számukra, hogy tudják, miként szerepelnek vetélytársaik, kiváltképp azokban a szektorokban, amelyekben gyors technológiai változás zajlik. Amikor egy cégnek kivételesen jól megy, a többiek mind arra törekszenek, hogy kiderítsék, hogyan teszi, és utánozzák. Ez a módja annak, ahogyan az újítások elterjednek a gazdaságban.
A folyamatot azonban megzavarja, ha egy vállalat hazugságokat közöl teljesítményéről. Az Enron jelentéseiből 1997 és 2000 között az derült ki, hogy árbevétele 70 százalékkal, üzemi nyeresége pedig 35 százalékkal nőtt évente. Ennek hatására sok más áram- és gázforgalmazó is beszállt az energiakereskedésbe. Akkor még nem volt nyilvánvaló, hogy a javulás nagy részét az Enron az adósságoknak a könyvekből való eltüntetésével és más számviteli trükkökkel érte el. A WorldCom 1999-re és 2000-re az árbevétel 21,4 százalékának megfelelő üzemi nyereséget jelentett, miközben két fő riválisánál, a Sprintnél és az AT&T-nél a ráta csak 15,4, illetve 11,8 százalék volt. Ám ha a WorldCom kozmetikázta az adatait, akkor a konkurens cégek valójában rossz jelzéseket kaptak: egyáltalán nem teljesítettek olyan gyengén a WorldComhoz képest, mint az látszott.
ÖNSORSRONTÁS. Végezetül a kifelé hamis információkat közlő társaságok saját maguknak is ártanak. A belső pénzügyi jelentéseknek – normális esetben – segítséget kell nyújtaniuk a vezetőknek annak megállapításában, hogy a vállalat mely részein van szükség javításra. Ezzel szemben az Enronnál, a WorldComnál és másoknál a számvitel inkább elrejtette, mintsem megmutatta az igazságot, így amikor e társaságok bajba jutottak, nem is hajtották végre azokat a változtatásokat, amelyek a túléléshez kellettek volna. A következmény: két óriáscsőd, méghozzá akkorák, hogy az egész amerikai gazdaság megroggyant tőlük.
Arra nyilván senki nem gondol komolyan, hogy „a gazdaság ellen elkövetett bűnök” címén új típusú jogi tényállást kellene bevezetni. Mindazonáltal a kár, amelyet az említett vezetők okoztak, milliárdokra rúg – és az adófizető polgárok fizetnek értük.
