Gazdaság

Ipar – Lassú hullámzás




 Lepsényi István,


Ipar – Lassú hullámzás 1

 a Knorr-Bremse Kft. ügyvezető igazgatója: „Miközben Magyarországon jelenleg bizonytalan a gazdasági növekedés jövőbeli mértéke, a legfejlettebb országokba mintha visszatért volna az optimizmus. A legfontosabb mutatók alapján úgy tűnik, globális szinten véget ért a recessziós időszak, igaz egyelőre a fellendülés nem indult meg. Idehaza a recessziós folyamatok és a forinterősödés mellett a meginduló tőkekivonás, az export visszaesése, valamint a tőkebefektetések stagnálása okozott gondot, mégis optimista vagyok, mert úgy gondolom, mindez csupán átmeneti állapot.

A Knorr-Bremsét kevésbé érintették a negatív folyamatok, mert termékeink jó részét a régió országaiban értékesítjük, ott viszont kifejezetten élénkülnek a gazdaságok. A forint erősödését a hedge ügyletek mellett hatékonyságjavítással ellensúlyoztuk.”

A fejlett ipari országokban a beruházások élénkülésére 2003 fordulóján sem számíthatunk, a kitörési pontok csak bizonytalanul érzékelhetők. A hagyományos termelői-szolgáltatói struktúrában a felesleges kapacitások leépítése, a termelés összevonása, koncentrálása fokozódik, aminek kedvezőtlen hatása hazánkat is elérte. Nálunk a beruházások a múlt évi igen alacsony ütemnél gyorsabban bővülnek, a beruházási ráta csökkenése megáll, a ráfordítások összetétele kedvezően módosul, élénkülnek a termelő jellegű fejlesztések.

Az ipari termelés változékonysága – amikor visszaesések és nekilendülések váltják egymást – az ősszel is folytatódott; a növekedés mozgatója továbbra is az export volt. Az év egészére 2,5-3,0 százalékos tempó várható. Jövőre az ipari termelés erősödésével számolhatunk, 5 százalék körüli emelkedés valószínű.


Ipar – Lassú hullámzás 2

A feldolgozóipari beruházások volumene két egymást követő évben csökkent. A gépipari és a lakásépítkezésekhez kapcsolódó ágazatok beruházásai emelkedtek, a többi ágazatban pótló, kiegészítő fejlesztéseket hajtottak végre. A feldolgozóiparban 2003-ban 8-10 százalékos felhalmozás-bővülés valószínűsíthető, zömében gépek, berendezések pótlásaként.

Az építőiparban jelentős átrendeződés ment végbe, nőttek a beruházások, a felfutás második éve töretlen – az építőipari termelés növekedése az idén megközelítheti a 20 százalékot -, s a jövő évi kilátások is kedvezőek.

Industry – Slow fluctuation


Ipar – Lassú hullámzás 3

Investments are not likely to pick up in developed countries at the beginning of the new year and there are only unsteady signs of encouragement. In the traditional production and service sectors the liquidation of surplus capacities and the concentration and merging of production continue, exerting an adverse influence on the Hungarian economy, as well. Here, however, investments grow much faster than the very slow rate of the preceding year, the slowdown of the investment rate has come to a stop together with a favourable change in distribution; production-oriented developments are on the rise.

Fluctuations in industrial production – when ups and downs follow one another – continued in the fall, too; growth was still exports-driven. The annual growth rate is expected at 2.5-3.0 percent. Industrial production is likely to pick up next year, growth is expected to reach 5 percent.


Ipar – Lassú hullámzás 4

The volume of processing industry investments has decreased for the second consecutive year. Investments in the machine industry and in housing construction branches were up, elsewhere developments were of a supplemental nature. The processing industry is expected to show 8-10 percent accumulation growth, mostly in the form of machine and equipment replacement.

The construction industry underwent a significant change, investments have risen and – with production increasing close to 20 percent for 2002 – growth has been steady for the second consecutive year and the forecast for the following year is promising, as well.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik