Gazdaság

Vészjósló számok


Vészjósló számok 1

Gazdaságunk összteljesítménye, a GDP 3,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben – jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Idáig rendben is volna. A növekedés tempója gyorsult a második negyedévi 3,1 százalék, hát még az első három havi 2,9 százalékhoz képest. Látszatra az sem rossz, hogy a gyarapodás leginkább a szolgáltatásoknak köszönhető, csakhogy ezen általános megjelölés mögött nyilvánvalóan a költségvetési szektor expanziója áll.

Novemberben az államháztartás – egyetlen hónap alatt – 154,5 milliárd forint hiányt produkált, így a 11 hónap alatt fölhalmozódott, 956,4 milliárdos deficit már az 505,5 milliárdos eredeti előirányzat 189 százalékára rúg. Sebaj, a most készülő törvényben srófolják föl az előirányzatot 1540 milliárd fölé. Csakhogy az év végi, úgynevezett egyszeri kiadások nélkül a módosításban tervezett hiány „csupán” 862 milliárd. Vagyis decemberben már többletet kell(ene) produkálni az államháztartásban.


Vészjósló számok 2

Közben ijesztően nő a deficit a fizetési mérlegben. Az októberi 264 millió eurónyi, az egy évvel korábbit három és félszeresen meghaladó passzívum – a jegybanki előzetes adatok szerint – azt jelenti: a folyó külső fizetések mérlegének romlása szisztematikusan, hónapról hónapra ismétlődik. Tíz hónap alatt már 2,7 milliárd eurónyi hiány keletkezett, több, mint a teljes 2000. és 2001. évben együtt.

A harmadik negyedévben látszólag remek ütemben, 5,2 százalékkal gyarapodtak a beruházások. Ám ezen belül messze az egészségügyi és szociális szféra vezet 86,9, illetve a közigazgatás 48,9 százalékos beruházás-növekedéssel, utána jön az ingatlan- és az államilag támogatott lakásszektor, 17,8 százalékkal. Közben a feldolgozóipari beruházások 14,8 százalékkal – az első háromnegyedév átlagában pedig 10,8 százalékkal – estek vissza. Költségvetési deficitből növekedés: ebből még csőd lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik