Egyáltalán tér nyílik-e számukra a következő parlamenti ciklusban – az áprilisi választásokon még ez volt a tét a kispártok számára. Az MDF biztosra ment és a Fidesz-MPP-vel közös listán, a “polgári oldal” tagszervezeteként juttatta képviselőit a parlamentbe. Az SZDSZ viszont harmadik erőként – az MSZP-hez hasonló kormányváltó szándékkal, de önálló politikai szereplőként – mérette meg magát. Az októberi önkormányzati választásokon mindkét párt stabilizálta helyét a magyar politika helyi szintjein, ám egyúttal az is bebizonyosodott, hogy ez csak a nagypártok által leszűkített térben, korlátozott mértékben érvényesült. Van-e jövőjük a nagy múltú kispártoknak? Támad-e még irántuk kereslet a lassan kétpártrendszerré egyszerűsödő politikai piacon?
LEVÁLÓBAN AZ MDF. Sokáig úgy tűnt, hogy az MDF stratégiája az elhúzódó agónia útja, ahol a pártelit ugyan időről időre átmenti magát, de a párt hajszálgyökerei fokozatosan felszívódnak. Orbán Viktor és Dávid Ibolya politikai duettje olyan jégtáncos páréhoz hasonlított, ahol csak az egyik fél volt törékeny, a másik pedig törhetetlennek tűnt. Ameddig kapcsolt listán, közösen állított jelöltekkel indult a két párt, Dávid Ibolya úgy viselkedett, mint a falubéli Zsanett a Big Brother házában: Szabi ölelését fogadta, de titkon már a házon kívüli Lacira gondolt. Dávid Ibolya megértette a helyzet paradox voltát. A parlamenti vereséggel párosuló áprilisi kiszavazó show – amikor a nézők a Fidesz-kormánnyal együtt az MDF-et is eltávolították a hatalomból – valódi felszabadulást hozott számára. Hiába kiabálták a Millenáris fiataljai a politikai párosnak, hogy “maradjatok együtt!”, Dávid Ibolya már akkor és ott egyértelművé tette, hogy a játéknak vége.
Miként a drámai szerelmi történetekben, Orbán Viktor is nehezen viselte a csalódást. Csalafintaságokra, posztkommunista furfangra, a pesti prolik prehumán ösztöneire és egyebekre gyanakodott, valamint a szavazatok újraszámlálását követelte. Híveit polgári körökbe szervezte, izzó hangulatú utcai demonstrációkat tartott. Lelkesebb, “polgári engedetlen” követői megvívták az Erzsébet hídi csatát, amivel egészen Budaörsig leállították a forgalmat.
Az MDF-nek épp ez kellett, hogy ismét az alkotmányos demokrácia rendíthetetlen híveként jelenjen meg, s ezáltal önálló arculatra tegyen szert. Miközben a nyári nagy forrongások idején a Fidesz és a MIÉP hívei egyre inkább felolvadtak az “egy a tábor, egy a zászló” gondolatában, a fórumosok némelyike decensnek és rezerváltnak kezdett mutatkozni. Az a Dávid Ibolya, aki egy évvel korábban igazságügyi miniszterként még úgy reagált a futballpályák közönségének antiszemitizmusára, hogy “nem értek a focihoz”, ezúttal mérsékelt, európai arcát villantotta a vakuk fényébe. A parlamentben az MDF maroknyi frakciója olykor látványosan a Fidesz-MPP-től eltérően szavazott.
Az MDF önmagához képest jól szerepelt az önkormányzati választásokon, Dávid Ibolya megerősítette pozícióját a népszerűségi listák élmezőnyében, a radikális Balsi Istvánt pedig a joviálisabb Herényi Károly váltotta a frakcióvezetői székben. Kérdés, hogy tartósan visszatér-e az MDF az egykori “békejobbos” politizáláshoz. Mindez nemcsak szándék, de szervezeti erő, politikai infrastruktúra kérdése is. A Centrum Párt áprilisi meglepő sikere felbuzdíthatja az MDF vezetőit, hogy – megfelelő pártépítéssel – akár egyedül is nekifuthassanak a következő választásoknak.
BELSŐ VITÁK AZ SZDSZ-BEN. Az SZDSZ ennél jóval rágósabb falatnak bizonyult – önmaga számára. Ellentétben az MDF-fel, a párt hívei és egyes politikusai még nem teljesen barátkoztak meg a politikai társutas és kistestvér reájuk osztott szerepével. A hatalomba visszatérve egyfelől kompenzálni akarják önmagukat az előző ciklus sanyarú éveiért, másfelől még komoly vitákat folytatnak identitásuk maradványainak megőrzéséért. Hack és Kis kilépett, míg Bauer Tamás belülről ostorozza a kelleténél talán mackósabb mozgású pártvezetést. Mintha az MDF már túl lenne azon, ami az SZDSZ-re még csak ezután vár. Néhány szabad demokrata politikus legszívesebben csöndesen meghúzódna a szocialisták szélárnyékában, míg másokon úrrá lett a “kapuzárás előtti pánik”. Az SZDSZ szavazatai folyamatosan csökkennek, ám az áprilisi relatív siker (a parlamenti bejutás) októberben újabb relatív sikerrel (Demszky győzelme) párosult és ez alkalmat adott a pártvezetésnek a mélyebb problémákkal való szembenézés elodázására.
A kispártok nagy gondjai – hanyatlásuk vagy túlélésük – a magyar demokrácia karakterének kérdéseit érintik. Mindazok a politikai ínyencek, akik nemcsak kétféle menüből szeretnek választani, ugyancsak szoríthatnak azért, hogy legközelebb is maradjon még választék az étlapon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
