 |
Rabár Ferenc töltötte a legrövidebb időt, csupán csekély hét hónapot ebben a népszerűtlen funkcióban a rendszerváltozás óta a pénzügyminiszteri székben megfordult nyolc szakember közül (a jelenlegi pénzügyminiszter, László Csaba értelemszerűen kimarad ebből az összevetésből, hiszen a mostani kormány maga nincs enynyi ideje hivatalban). E szokatlan rekord magyarázatát segíti A kötéltáncos magányossága című kötet, aminek Bácskai Tamás bevezetője szerint nem célja emléket állítani egy bátor, sokoldalú és független személyiségnek. Mégis, a könyvben szereplő újságcikkek, előadások, hozzászólások, előterjesztések, beszélgetések, ha emléket nem is, ám jellemző képet adnak erről az alapos felkészültségű, rokonszenves, szerény emberről, aki inkább való volt matematikusnak, számítógépes szakértőnek, tudósnak, egyetemi tanárnak, mint – urambocsá! – miniszternek, politikusnak.
PROTOKOLL NÉLKÜL. Annyit tudunk, hogy Antall József kezdeményezésére került be az első rendszerváltó kormányba. S ez már azért is meglepő, mert a hetvenéves korában, 1999-ben elhunyt Rabár Ferenc sohasem tartotta magát politikusnak, nem ismerte az MDF programját, újságot sem nagyon olvasott, s fogalma sem volt a protokollról, még “államférfiként” is szeretett nyáron az utcán rövidnadrágban járni. “Én teljesen kívülálló voltam” – állította.
Hát akkor miért is vállalta e hálátlan feladatot ez az öntörvényű, szuverén ember, akit nem izgatott sem a hatalom, sem a dicsőség? A válasz e kötet írásai, valamint Rádai Eszternek adott interjúja (Pénzügyminiszterek reggelire, ismertetés: Figyelő, 2001/30. szám) alapján az lehet, hogy naiv idealista volt, aki hitt az “erkölcsös” politikában, meg abban, ő majd tehet valamit a közjóért. Szakmai ismeretei, számviteli érdeklődése, matematikai gondolkodása éppúgy, mint makroökonómiai nézetei egyébként alkalmassá tehették a miniszterségre. A gazdasági liberalizmus híve volt, noha nem hitt a piac mindenhatóságában. Rövid hivatali ideje alatt az akkori nehéz gazdasági helyzetben a sokkterápiát javasolta, ami ellenfelei támadását váltotta ki. Ez inkább ürügy volt lemondása kikényszerítésére. “Engem saját minisztertársaim buktattak meg” – mondotta indokoltan.
Könyvünkre térve, elsőként jegyezzük meg: ma “a szakadékok szorgos mélyítésének idején” szokatlan, hogy Rabár publikációi eltérő politikai, világnézeti irányzatú sajtótermékekben (csúnya szó!) jelentek meg. Íme néhány: Népszabadság, Magyar Nemzet, Új Ember, Vigília, HVG, Figyelő, Valóság, Magyar Szemle. Ez “mindkét fél” előítéletektől való mentességét, nyíltságát dicséri. Rabár Ferenc valóban kilógott a sorból. Ezt alátámasztandó, több itt közölt dokumentum érdemli megkülönböztetett figyelmünket. Így Antall Józsefnek írt lemondó levele, amelyben kiemeli: a kormány gazdaságpolitikáját egységben kell kialakítania és keményen kell végrehajtania. Mivel pedig “a kormány gazdaságpolitikájának irányítása mindig is kétpólusú volt és rengeteg kárt okozott”, le kell vonnia a konzekvenciákat, és vissza kell vonulnia. Ám e levélben felhívja még a miniszterelnök figyelmét: ahhoz, hogy az ország úrrá legyen a nehézségeken, szükség van a nyílt tájékoztatásra, s a megegyezésre az ellenzéki pártokkal.
KRITIKUS SZEMMEL. Hogy pedig hű maradt elveihez, szemléletesen kifejezésre jut az előző kormányváltást elemző, a Magyar Nemzetben megjelent, 1998. karácsonyi cikkében. Itt a Fidesz győzelmét annak tulajdonítja, hogy “az emberek bíztak a beígért alternatívában, elegük volt a hazugság, a képmutatás, a csúsztatások, elkenések világából”. “A választók hitelességet, erkölcsi tisztaságot, szociális érzékenységet és humánumot várnak az új kormánytól, s nem akarnak még egyszer csalódni” – írja. Ugyanezek a gondolatok térnek vissza “a Fidesz munkáját teljes szívvel támogató, segítőkész barátnak” a Fidesz-kormány egyéves munkáját értékelő alapos és tárgyilagos kritikájában. Néhány észrevétel: “A kormány új jelenségekkel, új kihívásokkal szembesült, és azokra hagyományos gondolatokkal és régi eszközökkel reagált, s nem úgy, mint egy új szellemben gondolkodó vezetéstől elvárható lett volna.” A folytatás: “A cél nem szentesíti az eszközt, mert az embert, aki használja, éppen az eszköz minősíti.”
FIGYELMEZTETÉS. A fentiekhez Rabár hozzáteszi: “a Fidesz a jelenlegi küzdelemben úgy győzhet, ahogyan indult: kíméletlen igazmondással (befelé, saját ügyeiben is), erkölcsi tisztasággal, az ellenfél (bármilyen ellenfél) emberi méltóságának tiszteletével”. Hogy mi lett ennek a Fidesz felkérésére írt levélnek a további sorsa, nem tudjuk. Ám az “eredmény” közismert.
Rabár Ferenc alapvető elveit az Új Embernek írt cikkében ilyenformán foglalja össze: “nincs értékmentes gazdaságpolitika, intézmény vagy kormány; a gazdasági döntésekben először az emberi életet és méltóságot kell szem előtt tartani, s csak ezután a hatékonyságot”. E nézetek értékelésétől eltekintünk, s befejezésül csupán arra a megjegyzésre szorítkozunk, hogy amiképpen mintegy tizenkét éve, úgy mostanság sem teremne sok babér a közélet porondján egy hozzá hasonló kívülálló politikusnak, legyen bármily bizalomkeltő, vonzó egyéniség.
