Európai cégvezető-cserék – Vezéráldozatok

Épphogy csak kinevezték, máris átesett a tűzkeresztségen James J. Schiro, a Zurich Financial Services új vezérigazgatója. Az 56 esztendős amerikai májusban foglalta el a helyét a svájci biztosító élén, s heteken belül már ő jegyezhette azt a jelentést, amelyben a társaság az első félévre rekordnagyságú, 2 milliárd dolláros veszteséget mutatott ki. Elődjének, Rolf Hüppinek a részvényesek nyomására kellett távoznia. Az új vezérigazgató feladata most nem kevesebb, mint felpumpálni a jócskán megcsappant tartalékokat, csökkenteni a költségeket, és jobban fókuszálni a vállalat tevékenységét. Ha pedig mindez nem volna elegendő kihívás, akkor tegyük hozzá: Schirónak, aki korábban a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég vezérigazgatója volt, semmilyen biztosítási tapasztalata nincs. Mi több, amerikai állampolgárként soha nem élt Európában, és még németül sem beszél.

LAPÁTON. Európa-szerte azonban jó néhányan vannak még, akik Schiróhoz hasonlóan mostanság azért küzdenek, hogy kiismerjék magukat az új pozíciójukban. Az elmúlt hat hónapban a kontinens harmincöt legnagyobb vállalata közül hétnél került sor vezérigazgató-váltásra. E körbe tartoznak olyan nemzeti idolok, mint a Deutsche Telekom, a France Télécom, a Fiat, valamint a Vivendi Universal globális médiaóriás. Legalább fél tucat további nagynevű cég szintén lapátra tette első számú vezetőjét, köztük a Bertelsmann német médiacsoport és a francia Alstom gépipari vállalat. Végül több társaságnál jó ideje nyomás nehezedik a vezérigazgatókra – például a Graham Wallace-re a brit Cable & Wireless távközlési szolgáltatónál -, hogy mondjanak le posztjukról. Európában egészen a legutóbbi időkig az volt a jellemző, hogy a vezérigazgatók “a nyugdíjba vonulásig megmaradtak tisztségükben, hacsak a vállalat helyzete nem fordult katasztrofálisan rosszra” – emlékeztet Mina Gouran, a Korn/Ferry International fejvadász cég londoni ügyvezető alelnöke.

Mára megváltozott a kép. Olyannyira, hogy amikor sűrűsödnek a gondok, az európai társaságok immár hamarabb megválnak a vezetőiktől, mint az amerikaiak. A Booz Allen Hamilton tanácsadó cég nemrég közzétett tanulmánya szerint Európa legnagyobb vállalatainál az 1995-2001-es időszakban 145 százalékkal nőtt a vezérigazgató-menesztések száma, márpedig ez több mint kétszerese az amerikai rátának. Tavaly az Egyesült Államokban a leváltott vezérigazgatók 22 százalékának kellett a vállalati eredményekkel kapcsolatos kifogások miatt távoznia, Európában viszont 34 százalék volt ez az arány. Míg egy amerikai cég első embere átlagosan 9,5 évet tölt el a tisztségében, addig egy európaié csupán 6,5 évet.

Az okokra nem nehéz rálelni. Az európai vállalati szférát súlyosan visszaveti a globális gazdasági lassulás, lerontva az eredményeket és a mélybe nyomva a részvényárfolyamokat. Ezzel párhuzamosan erősödik a részvényesi aktivitás, nem utolsósorban annak hatására, hogy külföldi befektetők is érdekeltségeket szereznek mindazon társaságokban, amelyek előzőleg a toleránsabb belföldi tulajdonosok kezében voltak. Néhány megroggyant vállalat – mint a Zurich Financial vagy a brit Royal & Sun Alliance Insurance Group – éppen azért küldte el vezérigazgatóját, hogy a részvénykibocsátás előtt javítsa tőkepiaci megítélését. Ám a bankárok szintén bekeményítenek. Jean-Marie Messier-nek, a Vivendi volt vezérének akkor kellett mennie, amikor a bankok nem voltak hajlandók újabb hiteleket adni.

ÚJ STÍLUS. Ebben a könyörtelen klímában az új főnökök pontosan tudják, hogy gyorsan kell cselekedniük. Jürgen Dormann szeptemberben vette át a svéd-svájci ABB gépipari csoport irányítását, és nem sokkal később már be is jelentette, hogy a 148 ezer alkalmazottból elbocsátanak tízezret. A Zurich Financialnél Schiro 2,5 milliárd dollár friss tőkét vont be, és megszüntetett 4,5 ezer állást a 75 ezerből. Mint mondja: “Gondoskodnunk kell arról, hogy maximálisan ki tudjuk venni a részünket a biztosítási ágazat következő ciklikus felíveléséből.”

Kemény környezet, kemény vezérigazgatók. Ez így is van rendjén. Kérdés azonban, hogy miután éveken át kesztyűs kézzel bántak a vezetőikkel, az európai vállalatok nem esnek-e át most a ló túloldalára. A Swiss Life néhány hete csábította át a Credit Suisse Grouptól Rolf Döriget, aki az idén már a biztosítótársaság harmadik vezérigazgatója. Elődjének, Roland Chlapowskinak az pecsételte meg a sorsát, hogy a számviteli hibák és a menedzsment saját zsebre folytatott befektetései miatt a Swiss Life válságos helyzetbe került. Árfolyama az év eleje óta közel 80 százalékot zuhant. Az adattároló kártyákat gyártó francia Gemplus az elmúlt nem egész három évben szintén kétszer cserélt vezérigazgatót, de ez idő alatt eredményei folyamatosan romlottak.

Miközben Európában divat lett a vezérek menesztése, a legújabb kutatások éppenséggel megkérdőjelezik e gyakorlat értelmét. Margarethe Wiersema, az irvine-i University of California menedzsment-professzora azokat az amerikai vállalatokat vette górcső alá, amelyek 1997-ben és 1998-ban mondtak fel vezérigazgatóiknak, és azt találta, hogy két évvel az új főnökök hivatalba lépése után semmilyen számottevő javulás nem mutatkozott sem az üzemi eredményben, sem az eszközarányos megtérülésben, sem a részvényárfolyamban. “Egyetlen mérce alapján sem lehet arra következtetni, hogy a vezérigazgatók menesztése pozitív hatással lenne a vállalatok teljesítményére” – mondja Wiersema. Európa persze fel tud mutatni olyan vezetőket, mint Carlos Ghosn, aki a Renault embereként 1999-ben került a kisebbségi francia tulajdonban lévő Nissan Motor élére, és azóta megfordította a japán autógyár sorsát. Csakhogy ehhez fogható drámai javulást kevés új vezérigazgató képes ilyen rövid idő alatt véghezvinni.

JÖVEDELMEK. Felmerül mindezek után a kérdés, hogy az európai cégek által kínált fizetések elég nagyok-e a legjobb tehetségek megszerzéséhez. Ron Sommer ugyan 13 millió dollárnyi bánatpénzt kapott, amikor a nyáron kirúgták a Deutsche Telekom éléről, ám előzőleg hivatali ideje nagy részében ennél jóval kevesebbet, évi 1,5 millió dollárnak megfelelő összeget keresett. Thierry Breton, a France Télécom újonnan kinevezett vezérigazgatója ennél is kisebb összeget, 1,2 millió dollárt vihet haza évente, habár a jövedelme így is négyszerese elődje fizetésének. Az említett Gemplus nagy megdöbbenést keltett, amikor egy 5 millió dolláros csomaggal csábította magához Alex Mandlt, az AT&T volt elnökét.

Még ezek a fizetések is elhalványulnak azonban azok mellett, amilyen javadalmazást az Egyesült Államokban kapnak a máshova szerződő vezetők. A WorldCom például 30 millió dollárt ígért részvényekben a minap vezérigazgatóvá kinevezett Michael Capellasnak arra az esetre, ha jövőre kihúzza a vállalatot a fizetésképtelenségből. Európa és az Egyesült Államok között “még mindig nagy a különbség a részvényalapú javadalmazásban” – állapítja meg Michael H. Kramarsch, a Towers Perrin tanácsadó cég ügyvezető partnere.

Ám ha az európai vállalatok igazgatóságai egyre inkább hajlanak is amerikai léptékű fizetéseket megszavazni, másfelől az új vezér kijelölésénél gyakran kétes módszereket követnek. A Vivendi élére került Jean-René Fourtou például nagy elismertséget vívott ki magának gyógyszeripari vezetőként, viszont – mint maga is bevallja – egyáltalán nem ért a Vivendi központi tevékenységéhez, a médiaüzlethez. Fourtou-t a kulisszák mögötti egyezkedés nyomán választották ki, és a felkérést leginkább barátjának, Claude Bébéar francia pénzembernek köszönhette. Nagyon ritka az, hogy a vállalatok messziről hozzanak új vezérigazgatót, miként a Zurich Finan-cial tette Schiróval. Az igazgatóságok általában nem tekintenek túl az országhatárokon, s odahaza is csak a velük jó kapcsolatban lévő személyek szűk körét veszik számításba. “Minden a személyes találkozásokon múlik, és akik a döntéseket meghozzák, azt hiszik, hogy már mindenkit ismernek” – hangoztatja Luca Pacces, a Spencer Stuart fejvadász cég milánói ügyvezető partnere.

Túl korai volna még ítéletet mondani az európai nagyvállalatok új vezérigazgatóiról. A piacok azonban nem toleránsak velük. Fourtou júliusban vette át a Vivendi irányítását, azóta a társaság árfolyama több mint 30 százalékkal romlott. A Deutsche Telekom részvényei közel 50 százalékot veszítettek értékükből az év eleje óta, s a trend azóta sem fordult meg, hogy november elején Kai-Uwe Ricke foglalta el a vezérigazgatói tisztséget. Igaz, Ricke legalább ismeri a szakmát, hiszen előzőleg a DT mobil üzletágát vezette. Viszont ő is szerepet játszott a Sommer-korszak egyik legnagyobb kudarcában, az amerikai VoiceStream mobilszolgáltató 39 milliárd dolláros tavalyi felvásárlásában. Ami pedig a Zurich Financialt illeti, a svájci biztosító árfolyama 52 százaléknyit süllyedt, amióta Schiro a vezérigazgató. Úgy tűnik, az új főnök még egy jó ideig túl elfoglalt lesz, hogysem ráérjen németül tanulni.