Ne ijedjenek meg. Nem pénzről van szó. “Csak” egy történelmi igazságtalanságot kihasználó felelőtlen politika örökségéről. Annak az adóját fizeti most az ország. A hét eseménye: az Orbán-kormány státustörvényének kényszerű módosításáról folyó tárgyalások teljes kudarca Szlovákiával és felemás, “ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes” kimenetele Romániával.
ELSZIGETELTEN. A megoldás esélyeit vizsgálva a kiindulópont az, hogy a trianoni katasztrófánál csak annak politikai kezelése volt katasztrofálisabb – méghozzá több mint háromnegyed évszázadon keresztül. Az első világháború után egy emberöltőn át a revíziót állította külpolitikájának középpontjába a félfeudális rezsim. Ennek a görcsös követése késztette a kurzus mindinkább jobbra csúszó kormányait, hogy “tizenkét óra után öt perccel” is ott maradjanak a nácik süllyedő hajójának fedélzetén. Így törvényszerűen következett Trianon II. Az ország továbbra is a régió elszigeteltje maradt: a továbbélő versailles-i szisztéma egyetlen kárvallottja, körülvéve e szisztéma haszonélvezőivel. A bolsevik diktatúra 45 éve alatt (ebből a szempontból mindegy, hogy brutális, vagy lágy változat) ez a helyzet nemcsak konzerválódott, hanem még romlott is. Moszkva birodalmi érdekeinek megfelelően a “testvériség” abszurd jelszavát hirdetve fiktív szövetségbe kényszerítette a kárvallottat a haszonélvezőkkel. Ez a hazugságra épített helyzet az összes résztvevő számára lehetetlené tette a tárgyilagos szembenézést a Versailles-szisztéma következményeivel, és így sehol nem volt feltáró értékű vita, vagy párbeszéd.
A szovjet összeomlás után az oly sokáig elfojtott nemzeti érzés így az egész régióban nacionalista köntösbe burkolózva tört a felszínre. Pozsony és Bukarest nacionalizmusa azonban nemzetközi értelemben konzervatív: a meglévő helyzetet akarja mindenáron fenntartani. Ebben pedig azonos irányú a világpolitika áramlatával. Hiszen ma nincs olyan hatalom, amely hajlandó lenne támogatni a versailles-i szisztéma határainak akárcsak minimális változtatását is. A világ ma elfogad és támogat minden olyan törekvést, amely védeni akarja egy nemzeti kisebbség jogait. Egy feltétellel: még rejtve sem hordozhat olyan üzenetet, amelyből akár csak sejteni lehet a leghalványabb határrevíziós szándékot. Az Orbán-kormány státustörvénye szövegében persze nem, de a kísérő retorika hangszerelésében (“a nemzet határokon átnyúló békés egyesítése”, copyright by O. V.) már ott rejtőzött egy ilyen üzenet.
Az Orbán-kormány persze tudta, hogy a státustörvény sorsa csak az ideiglenesség lehet, hiszen napirenden van az Európai Unió keleti kiterjesztése. Márpedig az EU tagországaiban tilos az állampolgárok etnikai alapon történő megkülönböztetése. Ezért nem terjeszthette ki a törvény hatályát Ausztriára. A státustörvény célja a retorikától függetlenül taktikai volt: monopolizálni a “nemzeti” politikát a Fidesz vezette jobboldalon és a választásokon kiterjeszteni a szavazóbázist. Feltehető, hogy ezt a hatást akarták semlegesíteni a szocialisták a törvény megszavazásával.
KÉNYSZERPÁLYÁN. Értelmetlen minden elmélkedés arról: miképpen alakult volna a helyzet, ha az ellenzékben lévő MSZP “nem”-mel szavaz. A Medgyessy-kormány már nem hátrálhat ki az akkori szocialista “igen”-ből. Megtette a helyes lépést: a nemzetközi követelményeknek megfelelőn módosította a törvényt, s a parlament elé terjeszti. Az “örökségi adó” megfizetése elől azonban nem térhet ki. El kellett viselnie a szlovákok kemény visszautasítását. (Ott néhány nap múlva törvényhatósági választások lesznek és Dzurinda kormányfőnek a nacionalista szavazók voksaira is szüksége van. Ennél is döntőbb azonban, hogy Szlovákia velünk együtt lesz az EU tagja 2004 táján. Dzurindának nincs semmi taktikai oka arra, hogy engedményekkel gyengítse belső pozícióit egy két év múlva számára amúgy is érvénytelené váló törvény feletti vitában. A román kormányfő kétértelműbb magatartását ugyanez az összefüggés magyarázza. Románia legkorábban csak 2007-ben várhatja az uniós tagságot, s így még évekig egy EU-tag Magyarország szomszédja lesz. Bukarest ezért érdekeltebb a kompromisszumban, mint Pozsony.
Mint látható, megmagyarázni mindent lehet. De az örökséghagyót ez nem menti fel a felelősség alól. Még akkor sem, ha helyette más kifizeti az örökösödési adót.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
