A gének megőrzésének ma még leghatékonyabb módja, ha sejt- vagy szövettenyészetet hoznak létre az adott szervezetből#<#, de évezredekre tartósíthatja az örökítő anyagot az alacsony hőmérséklet is. E hagyományosnak tekinthető módszerek mellett a Solexa nevű brit cég genetikusai most CD-n tárolnák az egyedre jellemző genetikai információt. Tervük az, hogy az általuk szolgáltatott információból ügyfeleik örökletes betegségeikre következtessenek. A Solexa nemrég olyan eljárást dolgozott ki, amellyel minden eddiginél gyorsabban fejthető meg a genetikai kód. Ezzel gyakorlatilag hetek alatt elkészül a DNS pontos elemzése – ez a munka korábban évekig, sőt évtizedekig is eltarthatott. A Solexa hosszú távú célja, hogy még ennél is rövidebb idő alatt, egyetlen nap alatt „feltörjék” megrendelőik genetikai kódját. Mindezért pedig csupán ezer dollárt kérnek majd, amiért cserébe az ügyfelek az egészséges élet lehetőségét kapják: a DNS-t alkotó hárommilliárd építőkő pontos sorrendjével szakértő orvoshoz fordulhatnak, aki időben figyelmeztetheti a még egészségeseket a rájuk váró veszélyekre. Bár a Solexa olcsó szolgáltatására még jó ideig várni kell, az emberi genom felderítésében élenjáró amerikai Celera Genomics már ma is képes arra, hogy egyetlen hét leforgása alatt készítsen egyedi génkönyvtárakat. Igaz, áraik kissé borsosabbak: a cég 712 ezer dollárt kér el a genetikai kóddal teleírt CD-ért.
- 15:24 „Nem vagy köteles fegyvert fogni, bandaháborúzni, drogozni” – Haiti büszkén viszi ki a pályára a szülőföld reményét
- 14:38 Ha ilyen szalámit vett a Lidlben, ne fogyassza el
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 14:00 Árstopot vezettek be a mohácsi csata előtt
- 13:42 Joga Bonito – libabőrös lesz az ember Henry és Ibrahimović trükkjeitől, amiket szakértés közben bemutattak
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 13:37 Cristiano Ronaldo azt ígérte, sok örömet okoznak a portugál szurkolóknak
- 13:24 Nagy Ervin szerint négymilliárdja van a filmszakmának, megmentenék az elkaszált inkubátoros győzteseket is
- 12:55 Nem akármilyen ruhában mutatta meg a foci vb-n gömbölyödő terheshasát Palvin Barbara
- 12:37 Nagyvárosi élet a Dunán – folyami uszodák és hidroplánok Budapesten
- 12:34 Katalin, a stílusikon, Vilmos lóháton, nagyra nőtt gyerekek – képeken a királyi család legfontosabb ünnepsége
- 12:13 David Beckham is csillagot kapott Hollywoodban, felhördült miatta az internet népe
- 12:06 Bár Wesley, az utolsó mohikán kiesett, csak összeáll Brazíliának a futball abrakadabrája
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 06:26 „Hiányzott a rendes, harapós ütem” – Kalapács József nem volt maradéktalanul elégedett a Metallica Pokolgép-feldolgozásával
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 10:06 Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban
- 06:56 Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet
- 06:55 Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
