Egy héttel a szeptember 22-i választások előtt Németországban közzétették a legfrissebb munkanélküliségi adatokat, és ez a kampány finisében ismét fegyvert adott Edmund Stoiber kezébe. “Schröder kudarcot vallott a munkanélküliség elleni küzdelemben, a koncepció hiánya jellemzi a szociáldemokrata-zöld koalíció politikáját” – dörgölte a bajor keresztényszocialista Stoiber újfent a német kormányfő orra alá, hogy utóbbi nem tartotta be négy évvel ezelőtti választási ígéretét, az állástalanok 4 milliós táborának csökkentését.
Tény, a szövetségi munkaügyi hivatal adatai szerint Németországban a munkanélküliek aránya augusztusban 9,6 százalékos volt, azaz a probléma több mint 4 millió főt érintett. Minderre Schröder egy szakértőkből álló bizottság összehívásától remélte a megoldást, és a testület élére Peter Hartzot, a Volkswagen konszern foglalkoztatási igazgatóját állította. A testület által előterjesztett javaslat szerint a megoldás a jelentősebb állami támogatás és a hatékonyabb munkaközvetítés lehet, ami 2005-ig a felére csökkentheti az állástalanok számát. A bizottsági elképzelés kivitelezhetősége azonban fölöttébb kétséges egy olyan gazdasági környezetben, ahol csak igen kismértékű növekedés várható. Márpedig a sorozatos csődök, a csökkenő adóbevételek, az adóreform késlekedése, a növekvő államháztartási hiány nem kecsegtetnek közeli kedvező fordulattal.
Európa Berlinre várBrüsszelnek sosem volt közömbös, ki irányítja legnagyobb és leggazdagabb tagállamát, az Európai Unió (EU) szempontjából a szeptember 22-i németországi választásokon most mégsem ez a legizgalmasabb kérdés. Az unió intézményeitől kezdve tagállamain át a bebocsátásra váró országokig mindenki türelmetlenül várja, hogy Németország végre legyen túl a voksoláson, és azokra az igazán fontos ügyekre koncentrálhassanak, amelyeket helybenjárásra ítélt a hosszúra nyúlt választási kampány.
Az EU-ban hallgatólagos megállapodás volt arról, hogy a bővítés húsbavágó pénzügyi kérdéseiről a döntést, a téma kényessége miatt, a német választási párviadal utáni időkre halasztják. Németország a közös költségvetés legnagyobb befizetője, s az marad a bővítés után is, amikor előreláthatólag 10 új tagállam köti majd össze sorsát az unióéval. A közös agrárpolitika régóta megérett reformja sem haladhat egy tapodtat sem előre addig, amíg Berlinben el nem ül a választási csatazaj, és az új – vagy régi – kormány az érdemi munkára nem összpontosít. Emellett az eurózónára gyakorolt hatása miatt az is mindenkit élénken foglalkoztat, vajon a német gazdaság ki tud-e lábalni hosszú ideje tartó válságából.
Mindazok, akik Németországnak az európai integrációban betöltött hagyományos szerepét féltik, egy évvel ezelőtt még gondolkodás nélkül a regnáló Schrödert támogatták volna az euroszkeptikus hírében álló Stoiberrel szemben. Ám azóta sok víz lefolyt a Rajnán. A szociáldemokrata kancellár euroszkeptikusabb retorikára váltva próbálta meg kifogni a szelet kihívója vitorlájából, aki a gazdag és önállóságára kényes Bajorország befolyásos vezetőjeként az elmúlt években kétségkívül gyakran pengetett unió- és Brüsszel-ellenes húrokat.
A Helmut Kohl idealizmusától és euróvizióitól mentes Schröder megváltozott retorikáját a Brüsszel és Berlin között az utóbbi egy évben kipattant számos konfliktus is magyarázza. Schröder nagyon zokon vette például, hogy az Európai Bizottság a tetemes költségvetési hiány miatt intőt küldött Berlinnek. A tartományi bankoknak nyújtott állami támogatások törvényen kívül helyezése vagy a német autóipar érdekeit sértő új autóértékesítési szabályok további súrlódásokhoz vezettek. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Schrödernek egy brüsszeli vendéglőben kellett tisztáznia az ellentéteket Romano Prodi bizottsági elnökkel és a testület több tagjával. A kancellár azt kérte Proditól, hogy tanúsítson nagyobb megértést a német iparpolitika érdekei iránt.
A CDU/CSU kancellárjelöltje viszont ahelyett, hogy túlharsogta volna ellenfele EU-ellenes szólamait, hirtelen a bölcs és megfontolt politikus szerepét öltötte magára. Azzal vádolta meg Schrödert, hogy kéretlen stílusával nem a megfelelő módon képviseli a német érdekeket az EU-ban. Stoiber a kancellár “tévelygését” arra használta fel, hogy jó európainak állítsa be magát, aki a róla költött hírekkel szemben valójában elkötelezett az integráció mellett. A konzervatív kancellárjelöltnek – aki sokak szerint az elveszett francia-német harmónia újramegtalásának reményét is hordozza -, úgy tűnik, sikerült azt a benyomást keltenie, hogy Németország EU-kötődése semmivel sem lesz gyengébb, ha őt választják meg kancellárnak. Ez akkor is igaz, ha Stoibernek a nemzetek feletti intézményekkel szemben tanúsított bizalmatlanságán aligha változtatott a két jelölt EU-politikájában érdekes metamorfózisokat hozó elmúlt egy esztendő.
Gyévai Zoltán
ÁRVÍZI “KAMPÁNY”. A gazdasági helyzet nehézségei és a munkanélküliség ellenére a kancellárnak a kampányhajrában mégis sikerült előnyére alakítania a belpolitikai hangulatot. Ügyesen és határozottan kezelte az augusztus végi árvíz okozta válságot, s ennek köszönhetően az elmúlt hetekben jelentős népszerűség-növekedésre tett szert. A kritikus árvízhelyzetben Schröder ott volt a gátakon; nemcsak ígért, hanem a gyakorlatban is megmozgatott mindent a szükséges források előteremtésére. Mire választási kihívója, a bajor tartományi kormány élén álló Stoiber nyaralásáról a helyszínre érkezett, addigra Schröder már elfogadtatott egy összesen 385 millió eurós segélyprogramot. Mi több, annak részeként létrehoztak egy 100 millió eurós azonnali segélyalapot, amelyből minden károsult közvetlenül részesedhet. Átcsoportosították a katonaságot, és az árvízkárosultak megsegítésére segélygálát is szerveztek a kancellár feleségének aktív részvételével. Rendkívüli ülésén a német kormány arról is döntött, hogy a program részeként felfüggesztik a háromszakaszos adóreformot. Így a jövedelemadó-kulcsokat 2003 helyett csak egy évvel később kezdik csökkenteni, és az így nyert pénzből – mintegy 7 milliárd euróból – szolidaritási alapot képeznek, amelyet a katasztrófa sújtotta tartományok között osztanak szét. Az sem mellékes, hogy nemcsak Schröder kiváló – az “Eljött a cselekvés ideje” jelszóval operáló – válságmenedzsmentje nyerte meg az emberek tetszését, hanem a koalíciós partner zöldek korábbi környezetvédelmi aggályai is megerősítést nyertek.
ADÓVITA. Az árvíz finanszírozásának kérdése a két kancellárjelölt televíziós vitáiban is felmerült, ahol világosan körvonalazódott a két oldal közötti megközelítésbeli különbség. Míg Schröder a kamerák előtt is azt erősítette meg, hogy a stagnáló gazdaság élénkítése érdekében bevezetett adóreform felfüggesztése révén szeretné előteremteni a forrásokat, addig Stoiber továbbra is arról beszélt, hogy a jegybanki nyereségből különítené el a szükséges pénzt. Ez egybecseng azzal, hogy bár a kereszténydemokrata/keresztényszocialista uniópártok (CDU/CSU) a választások előtt megszavazták a kormány programját, előrevetítették: hatalomra kerülésük esetén módosítják a törvényt. A kancellár azzal érvelt az adóreform felfüggesztése mellett, hogy az újjáépítési munkálatokra vonatkozó kormányzati megrendelések élénkíteni fogják a gazdaságot, vagyis a segély közvetve ösztönzi majd a beruházásokat, miáltal remélhetőleg beindítja a remélt növekedést is. Kihívója ellenben az adóreform gyorsítását részesítené előnyben, véleménye szerint ugyanis ez a növekedés kulcsa. Az árvízsegélyt Stoiber a kormányzati források átcsoportosítása révén teremtené elő. “Edmund Stoiber tisztában van vele, hogy a keleti tartományok a szociáldemokrata Schrödert támogatják, ezért mindenáron valamilyen negatívumot igyekszik találni a kancellár politikájában” – véli Christoph Hausen, a Commerzbank közgazdásza. Ennek eszköze lehet például az, ha rámutat, hogy az adóreform késleltetése nyomán az árvízkárok finanszírozásánál jóval nagyobb összeg folyik be az államkasszába. A többletpénz pedig jól jön majd Eichel pénzügyminiszter feszes költségvetésének, amit az idei vállalati csődhullám jócskán megcsapolt. Ami a növekedést illeti, mindkét fél érvelésében van igazság, hiszen az újjáépítés és a kormányzati befektetések valóban lendületet adhatnak a gazdaságnak, az adók csökkentése azonban szintén fontos lett volna a német lokomotív felpörgetéséhez. A választópolgárokat azonban a jelek szerint egyelőre inkább Schröder érvelése győzte meg.
Mindezek tetejébe a kancellár további jó pontok sorát szerezte a külpolitikai fronton. Irak amerikai megtámadásának a kérdését Schröder előszeretettel állította a kampány középpontjába. Míg a szeptember 11-i események után a “korlátlan szolidaritás” volt a jelszó, a kancellár most a német semlegességet hangsúlyozta, és kijelentette, hogy Berlin ENSZ-felhatalmazás nélkül nem vesz részt egy Irak elleni háborúban, majd a kampány hevében egyenesen “hibának” minősítette az amerikai háborús terveket. Kihívója sokáig kritizálta Schröder “német” álláspontját, és “európai” hozzáállást követelt. Ám a közvélemény reagálását látva az elmúlt héten már úgy nyilatkozott: hasonló helyzetben ő is a kancellár lépését tartaná helyesnek, s ezzel kénytelen-kelletlen Schröder pozícióját erősítette.
A felmérések azt mutatják, hogy a második televíziós vita után – a választási kampányban először – a szociáldemokraták vették át a vezetést. Az Infratest Dimap közvélemény-kutató cég legfrissebb adatai szerint a szociáldemokratákkal a szavazók 39 százaléka, míg a kereszténydemokratákkal csupán a 38 százaléka rokonszenvezik. A szociáldemokrata-zöld, illetve a kereszténydemokrata-liberális koalíció esélyei ennek ellenére kiegyenlítettek, hiszen míg a liberális FDP 8,5 százalékra számíthat, a Zöldek várhatóan 7,5 százaléknyi szavazatot gyűjtenek be. A választók majdnem fele pedig továbbra is a jelenlegi kancellárt látná szívesen az ország élén. Csakhogy népszerűsége meglódulása ellenére Schröder még mindig nem aludhat nyugodtan, a kampányfinis ahhoz túlzottan szoros küzdelmet hozott.
