Továbbra is csempésznek Magyarországra szépművészeti alkotásokat, bár erre egyáltalán nem volna szükség. Az illegális művészeti import – hacsak a műtárgy forrása nem problémás – bő másfél éve rendeletileg vált okafogyottá: a Pénzügyminisztérium eltörölte a behozatal 25 százalékos áfáját, vámterhe pedig eladdig sem volt. Amennyiben tehát a műkereskedő, a gyűjtő vagy éppen a hazatérő turista mondjuk festményt hoz át a határon, azt ingyen teheti, éppen csak bejelentenie kell.
A csempészet márpedig dívik, s nem csupán akkor, ha a műtárgy illegális forrásból származik. A kerülőút választásának az az egyszerű oka, hogy a honpolgár nem ismeri az importot ingyenessé tevő szabályt. Ezzel ráadásul nem kizárólag az alkalmi csempész, a nyaralásán műtárgyra is áldozó turista van így.
A vámosok egy része ugyancsak híján van az ismeretnek, és a határon áfát számítana fel. Bátortalan magánszemélyekkel állítólag megesik, hogy fizetnek is, a jártasabb műkereskedő pedig addig üvöltözik, míg tovább nem engedik – összegzi tapasztalatait egy galerista. A műtárgy-szállítmányozással foglalkozó For-Ant-Ex társaság ügyvezetője, Lipták Erzsébet olyan telefonokról számolt be, amikor is határállomásokról kétségbeesett magánszemélyek hívták a céget, árulnák már el, melyik a vonatkozó rendelet, hátha úgy elhiszik neki az áfamentességet. A legtöbb műalkotás az Egyesült Államokból és Németországból érkezik, a Vám- és Pénzügyőrség adatai szerint csempészni inkább Ukrajnából és Romániából kegytárgyakat és ikonokat szokás. Tavaly 250 esetben intézkedtek a vámosok, 185 millió forintnyi csempészett műtárgyat derítve fel.
Vámot, adót tehát a titkon behozott festménnyel nem csalnak, csak éppen a statisztikát és az adminisztrációt kerülik ki a csempészek. Amennyiben ugyanis kereskedelmi mennyiséget hoz be a határon az illető – azaz fejenként egy műtárgynál többet -, függetlenül attól, hogy saját gyönyörűségére vagy eladásra szánja-e, a Gazdasági Minisztérium engedélyét kell kérnie. S habár a minisztérium behozatali kérelmet már jó ideje nem utasított el, mégis csak utánajárást igényel e feltétel teljesítése.
Ugyanez a feladat, ha egyszerre egyetlen képről, ám céges – műkereskedői – importról van szó. Ugyanakkor nem érdemes a kereskedőnek ezt a macerát megspórolnia – s mondjuk magánemberként lépni be a festménnyel az országba -, mert azonnal terem helyette újabb teendő. Ahhoz ugyanis, hogy a kiállító terembe legálisan kerüljön a műtárgy, azt a cégnek az importáló egyéntől meg kellene vásárolnia – ez pedig természetesen még kevésbé vonzó módszer.
IMPORTHATÁS. Habár az adó eltörlését a szakma üdvözítőnek tartja, az importon túl sokat nem lendített e jogszabályi segítség. Legalábbis ami a Figyelő által megkérdezett galériák forgalmát illeti – megbízható statisztika híján másra viszont nemigen támaszkodhatunk. Lengyel László, a Szépművészeti Múzeum műtárgybírálati vezetője szerint számottevő hatása akkor lesz a rendeletnek, ha kialakul a tőkeerős, külföldről vásárolni képes réteg. A hazaiakon kívül mindazonáltal külföldi – elsősorban olasz és német – műkereskedők is hoznak be műtárgyakat: a múzeum látókörébe az elmúlt években mintegy félszáz ilyen festmény került. A honi gyűjtők ez irányú tevékenységét minimálisnak értékeli Lengyel László: legfeljebb ha száz műtárgy vándorolt ily módon az országba, bár külföldi aukcióról származott már vissza Bogdány Jakab- és Markó Károly-mű is. A hazatelepült magyarok sem siettek műtárgyaikat idehozni, azok többnyire svájci bankokban maradtak.
Az áfamentesség fejleménye mindenestre az áru legalább egy részét korábban is külföldön kereső társaságoknak tetemes megtakarítást hoz. Ahogy Jurecskó László, a – Svájcban és az Egyesült Államokban vásárló, az elmúlt években az előbbi helyszínről 32 Czóbel Béla-festményt, Spanyolországból 16 Mattis Teutsch-művet hazahozó – MissionArt Galéria egyik tulajdonosa mondja: most sincs a boltban több importból származó műtárgy, mint két éve. A forgalomnak jelenleg is mintegy az ötödét teszi ki a határon túlról hozott anyag, ám most jóval kevesebbért jut hozzá a galéria, s végső soron olcsóbban a vevő. E spórolási lehetőséget nagyon is tudja értékelni az Erdész Galéria. Mint Gallai Gergely, a cég illetékese meséli, több millió forintnyi áfába került csak az, hogy nagy szerzeményükre – közel két tucat Scheiber Hugó-műre – néhány hónappal a rendelet életbe lépése előtt bukkantak egy svájci galériában, egy magyar férfi hagyatékából. Fizetnie kellett a BÁV-nak is, ha nem is ennyire bosszantóan rövid idővel az áfamentesség bevezetése előtt. A műtárgyak négyötödét hagyományosan lakossági forrásból szerző cégnél a külföldi beszerzés általában nem játszik szerepet, bár tavaly például Hollandiából importált a társaság. Volt viszont egy jelentősebb beszerzése még 1996-ban. Akkor vásárolták vissza egy tönkrement német régiségkereskedőtől nagyjából ugyanazt a több tízmilliós készletet, amit még a nyolcvanas években adtunk el.
A Figyelő által megkérdezett műkereskedők a határon túl egyébként javarészt magyar vonatkozású műveket keresnek: külföldön alkotott vagy ottani gyűjteménybe került műtárgyakat kutatnak fel kapcsolataik révén. A hazafias szándék mellett az elérhető haszon is kifejezetten motiváló. Magyar műnek mindig is itthon lesz a legmagasabb ára, ami egy jó külföldi vásárlás nyomán – az egyik galerista szerény becslése szerint – 60-70 százalékos profitot is hozhat. Kiváltképp, ha – mint az szokás – a külhoni adásvételi számla nem a valódi vételárat, hanem a felek által megállapodott alacsonyabb összeget tartalmazza. Ezzel együtt van műtárgy, amelyet – szerelemből – akár nullszaldósan is behoz a kereskedő, illetve arra is akad példa, hogy ritkaságot piaci ár alatt múzeumnak, közintézménynek kínál fel a szerzemény gazdája. Így tett néhány éve az említett Erdész Galéria: egy Medgyessy-szobrot adtak el kedvező áron a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának.
GONDOK. Az import mindazonáltal gyakorlott galeristának sem megy simán. S bár nem gyakori, hogy a vásárlandó, mondjuk interneten fellelt mű előzetes megtekintéséről a kereskedő lemond, a külföldi vásárlás és behozatal nehézségei miatt előfordul, hogy a teljes lebonyolítást egy megbízható speditőrre bízza. Az áfamentességet kimondó rendelet egyik fő problémájának a műkereskedők azt tartják, hogy a képzőművészetben vélhetően nem igazán jártas adózási szakemberek alkotta szabályokat nehezen hozzák összhangba a napi teendőkkel. Kiváltképp így vannak ezzel a jóval inkább használtautó-importhoz, mintsem műtárgybehozatalhoz szokott vámosok. Ebből következően nemigen van két vámudvar – egyébként speditőr sem – , ahol ugyanazokat a papírokat és adatokat kérnék. Gondot okoz a rendelet hatályának többféle értelmezése is. A világban főként a klasszikus magyar avantgárd, tehát a húszas-harmincas évek festményeit, kisplasztikáit kereső Erdész Galéria legutóbb nemzetközi klasszikus modern kiállításához gyűjtött anyagot, s mikor Picasso, Dali, Chagall, Toulouse-Lautrec sokszorosított grafikáit hozta Magyarországra – talán a külföldi szerző miatt -, megint csak az áfa felszámításának, sőt, más, korábbi importoknál nem alkalmazott tételek, például vámáru továbbítási díj, belföldiesítési díjtétel kirovásának szándékával találkozott.
Mások eleve szűknek találják a mentességet élvező kört. Iparművészeti termékekre – így bútorokra – ugyanis bizonyosan nem terjed ki a rendelet hatálya. A Magyar Műkereskedők Szövetsége, s élén az elnök, Nagyházi Csaba most azt kezdeményezi: a 97-es vámáruosztály után, minden más műtárgy is kerüljön a kivételezett körbe, többek között anyagától – fa, nemesfém, agyag, stb. – függetlenül. S mivel kereskedők nem szeretnének úgy járni, mint másfél éve – amikor a várva várt rendelet vámszakértői értelmezése derítette ki, hogy hatálya a műtárgyak körét illetően erősen korlátozott – a szövetség a parlamentbe is belobbizandó tervezetéhez most vámszabályokban jártas ügyvédet kíván alkalmazni.
