Mikor e kis írás megjelenik, alig néhány nap választ el bennünket a “közgáz” története – ha jól számolom – 55. évfolyamának indulásától.#<# Tisztes idő ez, hiszen akik 1948-ban itt kezdték tanulmányaikat, ma már enyhén szólva meglett emberek, és már unokáik koptathatják az egykori vámház helyén újjáépített intézmény padjait. Ki tudja: közülük, meg sok-sok ezer elődjük közül kiket is érdekel e nevezetes univerzitás viszontagságos múltja.
E hosszú bevezetés célja az volt, hogy örömmel méltassam Mátyás Antal Tények és visszaemlékezések című, szerény terjedelmű könyvecskéjét, amely az egyetem (h)ősi szakaszát idézi fel élvezetesen – és elgondolkodtatóan. A neves professzor, aki fiatalok hosszú sorát vezette be a gazdaságtörténet rejtelmeibe, egyúttal “a nagy idők tanúja”. (Ha azok valóban nagy idők voltak.) Emlékeinek sajátosságát az adja, hogy tanulmányait még a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaság-tudományi karán kezdte meg a háborús években, majd 40 hónapos szovjet hadifogság után már az új, marxistának titulált egyetemen fejezte be. Ezért módfelett érdekes a két intézmény összehasonlítása egy akkori hallgató, illetve egy mostani professzor szemszögéből. A figyelmet érdemlő megjegyzések közül emeljük ki a tanárokról és a diákokról szólót. A régi porosz típusú egyetemen ismert tudósok oktattak, és a professzoroknak általában a méltóságos úr megszólítás dukált. A hallgatók közül a fiúk urak, a lányok kisasszonyok voltak, természetesen a vizsgákon is, és még egymás között is megszokott volt a kolléga úr vagy kollegina megszólítás, ritkábban dívott a tegeződés. Hozzátehetem: akit ez a letűnt világ érdekel, olvassa el Déry Tibor Felelet című, sok vihart megélt könyvét.
ÚJ IDŐK. Az új világban minden megváltozott: a régi professzorok jó részét félreállították, nyugdíjba küldték, jóllehet néhányuk még egy-két évig a helyén maradt. Az “új műsorhoz”, az állami irányítású szocialista gazdasághoz “új férfiak” – új tanárok – kellettek. Ilyenek azonban kevesen voltak. Kezdetben még rektort sem találtak, így Nagy Tamás széles műveltségű közgazdász kurátorként vezette a “boltot”, majd rektorként Rudas László filozófus jött, akit Fogarasi Béla követett. Végül is a tanárok és az előadók között jó néhány ez idő tájt jól ismert, fontos állami és pártfunkciókat (is) betöltő szakember volt. Említsünk néhányat: Nagy Imre, Friss István, Berei Andor, Bebrits Lajos, Vajda Imre, Hevesi Gyula, Pach Zsigmond, Markos György, Haász Árpád, Csanádi György. Mellesleg: a ma ötven évnél fiatalabbaknak – és ez a nagy többség – e nevek, néhány kivételtől eltekintve, alighanem semmit nem mondanak. Emiatt megért volna egy rövidke mellékletet, hogy bemutassák őket.
Mátyás Antal meggyőzően és sokoldalúan bizonyítja, ami e kor ismerői számára nem meglepetés, hogy a politika közvetlenül és közvetve milyen nagy mértékben befolyásolta az egyetem életét. S nemcsak a hallgatókét, hanem a tanárokét is. Ne felejtsük: ezek voltak a Rákosi-rezsim legsötétebb évei. Remélhetően a szerző megbocsátja, s az olvasók is, hogy ezt igazolandó, e sorok írója, aki éppen 1948 és 1952 között járt az egyetemre, felelevenítse egy csúf emlékét. Íme: indexem tanúsága szerint az 1948/1949-es tanév második felében az alkotmányjogot egy Szebenyi Endre nevű, rendkívül rokonszenves és művelt jogász adta elő, aki hirtelen eltűnt, óráit nem tartotta meg. Kérdezni erről akkoriban veszélyes volt, így csak jóval később tudtam meg, hogy a korábban kommunistákat védő ügyvédet, belügyi államtitkárt a Rajk-perben halálra ítélték, és még 1949 októberében kivégezték. 1956-ban szép csendben rehabilitálták. Ki emlékszik még rá?
Tárgyunkhoz visszatérve csak egyetérthetek szerzőnk megállapításával: “A mai diákság és oktatói gárda egyik korszakot (mármint a háború előttit és az azt követő éveket – KD) sem tudná elviselni.” Befejezésül azt kívánom Mátyás Antal professzornak: jó egészségben tanítsa még sokáig a fiatalokat, akik számára ez a régmúlt ne legyen több megismerésre ugyan érdemes, ámde soha vissza nem térő történelemnél.
