Ember, félek tőled – Recenzió

Immár harminc éve jelent meg sokmillió példányban a gyorsan bestsellerré vált A növekedés határai című röpirat#<#, amely a gazdasági fejlődéssel együtt járó ártalmakra, valamint a természeti erőforrások kimerülésének fenyegető veszélyére hivta fel a döntéshozók, és a közvélemény figyelmét. Azóta jeles magyar szakemberek is cikkek, tanulmányok, könyvek hosszú sorában taglalták, elemezték környezetünk megóvásának bonyolult problémáit. Erről (is) szól Simai Mihály Zöldebb lesz-e a világ? című száraz és színtelen dolgozata, amelynek középpontjában a fenntartható fejlődés vizsgálata áll. Hogy szerzőnk mondandója olvasójában sem kelt különösebb izgalmat, arra is visszavezethető, hogy magának a fő fogalomnak, a fenntartható fejlődésnek meghatározása tisztázatlan, zavaros. Sőt az sem világos: minek a fenntarthatóságáról kell beszélnünk. Például: "A fenntarthatóság feltételrendszerének számos megfogalmazása nemcsak a gazdaság környezeti hatékonyságával kapcsolatos, hanem a társadalmi igazságossággal és a politikai rendszerrel is. A fenntarthatóság kérdései ennek kapcsán különböző politikai, ideológiai dimenziókban fogalmazódhatnak meg." Vagy egy nemzetközi dokumentumból kölcsönzött megállapítás: "A fenntartható termelés és fogyasztás a javak és szolgáltatások olyan felhasználása, amely lehetővé teszi az alapvető szükségletek kielégítését, az életminőség javítását, a természeti erőforrások felhasználásának, a mérgező anyagok kibocsátásának minimalizálásával..." Bizony, bizony. Talán majd a politika megoldja a gondokat, hiszen “a nemzeti, politikai rendszerekben és a nemzetközi együttműködésben a vállalt kötelezettségek jellege, teljesíthetősége és teljesítése alapjában véve politikai döntések függvénye”. Ez is igaz, de hogy hogyan is lehetne a “nagypolitikát” rávenni: törődjenek többet a környezettel, a világ sorsával, azzal könyvünk nem foglalkozik. Ami pedig hazánkat illeti, Simai értekezése e tekintetben sem szolgál sok újdonsággal. Maradtak a semmitmondó közhelyek. Íme: Magyarországon a rendszerváltás után az ökológiai biztonság problematikája nem kapott megfelelő súlyt az új értékrendben. Vagy: “Helyzetünk nem jellemezhető egyértelműen a fenntartható fejlődés társadalmi és ökológiai feltételeit illetően.” A teendőnk nem lehet más, mint az, hogy az üzleti élet, a kormányszervek, a civil szervezetek, a tudomány képviselői között “állandó dialógus és együttműködés alakuljon ki a fenntartható fejlődéshez vezető feltételek megteremtésében”. Akadémikus szerzőnk eszmefuttatásai alapján arra a következtetésre jutunk, hogy nem javultak a fenntartható fejlődés feltételei szűkebb és tágabb környezetünkben, országunkban és a világ más tájain sem. Félő: az új században sem lesz zöldebb a világ. Méghozzá mindannyiunk hibájából. Ezért is eltűnődhetünk Kosztolányi Dezső mintegy nyolcvan éve írt búbánatos sorain: Ember, félek tőled… Ha majd nagyon szomorú leszek és vigasztalásra vágyakozom, elmenekülök egy ketrecbe s ölembe ültetem a jávai tigrist.