A balesetek szimulálásának a gépkocsik tervezésében óriási szerep jut, és nem akad olyan gyártó, aki ne venné figyelembe a szupergyors kamerákkal rögzített karambolok tanulságait.#<# Az autóiparban jól bevált törésteszteket a szingapúri Robust Dynamics mérnökei most egyszerű elektronikai cikkek formatervezésében hasznosítják: egy guillotine szerű készülékkel roncsolják a különböző szerkezeteket, és a törésmintákból arra következtetnek, hol érdemes módosítani a külsőn, illetve a belső szerkezeten. A mérnökök eddig száz különböző maroktelefon modellen próbálták ki a módszert, és mindegyik esetében sikerült olyan gyönge pontokat azonosítaniuk, amelyek módosításával szerintük a termékek élettartama jelentősen növelhető. A legtöbb esetben a folyadékkristályos kijelző és az akkumulátor érintkezései bizonyultak a legsérülékenyebbnek. A mobilkészülék-gyártók ugyan jelenleg is alkalmaznak egyfajta „ejtéstesztet”, de ez csupán a selejtes, vagy lazán összeszerelt darabok kiszűrésére szolgál, nem a tervezést segíti. Éppen ezért most a Nokia, a Sony Ericsson és a Motorola is érdeklődik a Robust Dynamics technológiája iránt.
- 23:12 Női pólókapitány: Ennél többet nem tudott adni ez a csapat
- 21:55 Ezek a hatos lottó február 5-i nyerőszámai
- 21:54 Izomból kátyúzni kezdett Buda
- 21:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.05.
- 21:14 Nigériában kiszabadítottak 166 elhurcolt keresztényt
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 20:35 Családi teázás rég volt olyan kínos, mint Jim Jarmusch új filmjében
- 20:26 Agárdi Szilvia elmondta, létezik-e gyógymód a szembetegségére
- 19:59 Magyar Ügyvédi Kamara: Ez a rendelet közvetlen beavatkozást jelent a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 19:14 Rá sem ismerni a Hunyadi sztárjára – megvált hosszú szakállától Kádár L. Gellért
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 19:00 Ő lett a legszebb kutya a világ legrangosabb kutyaszépségversenyén
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 12:55 Török Gábor közzétette, mekkora esélyt lát a választáson a különböző kimeneteleknek
- 14:07 „Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 13:08 Új pláza épül Budapest mellett, íme, a nyitás várható dátuma
- 11:47 A Nagy Ő kiesője szerint „csalódás, mennyire nagyon sovány” Stohl András
- 17:29 Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház
- 10:00 „Hol van a pénz?” – éjszakába nyúló szópárbajt vívott a győri polgármester az önkormányzati cég vezetőjével
- 17:00 Megérkezett a jövő Magyarországra: A rendőrség egy ártatlan nőt gyanúsított az arcfelismerő rendszerük alapján egy plüssmackó ellopása miatt
- 16:33 Óriási mértékben ejtik Magyarországot a külföldi befektetők, friss kutatás érkezett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
