Talán egy kis rozé – javasolta elgyötörten Dionüszosz Ráday utcai kis fiókjának vezetője, midőn beszédültem hozzá a durva melegben.#<# A nyüzsgő utcán, mely Pest egyik legörvendetesebben fejlődő kulturális és társasági terévé fejlődött az elmúlt évtizedben, jóarcú fiatalok szörpölték változatos italaikat a jobbnál-jobb teraszokon, és a múlt büdös szürkeségét mediterrán nyüzsi váltotta fel, szóval a remek Ráday utcában úgy negyven fok lehetett. Noha nem szenvedélyem a rozé, igazat adtam az elgyötört úrnak. Vad nyáridőn a jól behűtött rozé kicsit rendbe hozza a szétesett személyiséget. Egyébként is: a nyár és Balaton jegyesek. Borbarát nyáron kösse össze a balatonozást, a tó megunhatatlan, selymes gyógyvizét a megunhatatlan balatoni borokkal. A víz néha ma is olyan tiszta és édes, mint régen, fatojás koromban, az első nagy halpusztulások előtt, amikor a nászukat irdatlan csoportszexuális orgia formájában ülő halak úgy ficánkoltak a parti kövek között, hogy az ember csak úgy kézzel közéjük kanalazhatott. Sok minden le, sok minden felfelé hullámzott azóta, de a tó vizét, a hegyek látványát nem lehet megunni. A felfelé ívelő fenomének közé tartozik a minőségi borokat készítő pincészetek számának növekedése. E műhelyek egyike a kővágóőrsi Szakálvin a Káli-medencéből. Bő 23 hektáron gazdálkodó családi pincészet, egyre korrektebb borokkal. A Káli-medence a Balaton egészén belül is kiemelkedő szépségű, kompakt, elhatárolható kistáj, az erdős hegygerincek fehér kőházak tagolta sziluettje az egyik legartikuláltabb magyar kultúrtájat öleli körül, ahol a bebírók, a városi extraneus entellektüellek élesztették újjá a kihaló falvakat, és ugyanazt a mediterrán fílinget érzed, mint a Ráday utcában. Változatos erdőtalajok és kőzet-törmelékes vályog fedi a szelíd dolomitlejtőket, sok évszázados borkultúra virágzott a tájon, mely állítólag hajdan a honfoglalók legfőbb ügyészének, Kál harkának volt a szállásterülete, de római pénzek is előpenderednek a földből, mi több, itt székelt a kies Béke Tsz is egykoron. E heti nyári rozénk korrekt és friss ital, hagymahéj-színűnek szokás nevezni ezt a pikáns selyemcukor-színt, melyben pompázik. Némi vegetalitás keveredik benne a gyümölcsösséggel, a szép savakkal, az alacsony alkohollal és a rozés szénsavval, szóval jó ötlet volt levenni Dionüszosz Ráday utcai polcáról. Csak drasztikusan, 10-12 fokra hűtve igazán jó, nyári beszélgetőbor, mely bármilyen ételsorhoz illeszthető.
- 14:45 Tasó Lászlóék addig telefonálgattak a képviselőknek, míg végül sikerült megtartani a ciklus utolsó ülését
- 14:38 Budapest legnagyobb futóünnepén az egész ország megmozdul
- 14:35 Török Gábor szerint a kegyelmi ügyhöz hasonlóan a Fidesz politikájának magját kezdi ki Orbán Balázs nyilatkozata
- 14:31 Elmondta a brutális Hős utcai gyilkos, hogy többször is segített rajta az áldozata
- 14:26 Hivatalosan is levonult az árvíz: majdnem kétmillió homokzsákot használtunk a védekezéshez
- 14:21 Hosszabbított az Eintracht Frankfurt magyar légiósa
- 14:14 Náci köszöntés miatt büntették meg az FC Barcelonát
- 14:09 Több ezer fertőző betegséget azonosíthatnak Budapest szennyvizében
- 14:05 Harry herceg kipróbálta Jimmy Fallon horror-labirintusát
- 13:55 Nincs börtönben és templomba is járhat a pedofíliával vádolt SZ. atya
- 13:54 Medve jelenléte miatt fokozott óvatosságra intik a kirándulókat a Nyírerdő területén
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
- 13:36 Grafika készült a népligeti pénzpörgetős csalóról
- 13:10 Dave Grohl botrányát követően törölték a Foo Fighters fesztiválkoncertjét
- 13:08 Lábon lőtték az egykori válogatott csatárt, aki kritizálta a közelmúltban a Fenert
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 07:32 Orbán Viktor: Ha megint harcolni kell a hazáért, Orbán Balázs ott lesz velünk a Corvin közben
- 08:02 Aláírásgyűjtés indult a 21-es főút zenélő útszakasza ellen, hangos a Nélküled
- 09:33 Milliókat vett fel más bankkártyájával ez a fiatal Budapesten – videó
- 10:33 Olyan szél jött, hogy kibillent a Balaton, a meder is előbukkant
- 06:30 Annyira részeg volt, hogy véletlenül felvett 5 millió forintnyi kölcsönt
- 11:09 „Az én fiam megint elkezdte a hasát csapkodni” – kihúzták az autista gyerekek lába alól a talajt
- 05:57 Dombóvár volt DK-s polgármestere Tisza Szigetet alapított
- 10:05 Változik a benzin ára hétvégén
- 11:21 Megkéselte a párját, majd felakasztotta magát egy férfi Kecskeméten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!