Ha az orvosok időben azonosítják a rosszindulatú daganatokat, s még korai stádiumban eltávolítják vagy elpusztítják azokat, akkor jó esély van arra, hogy az egész szervezetet veszélyeztető áttétek kialakulását meggátolják.#<# Arra természetesen továbbra sincs garancia, hogy a rák később nem alakul ki újra. Amerikai kutatók szerint azonban növeli a végleges gyógyulás esélyeit, ha a betegeket az első beavatkozások után speciális oltóanyaggal kezelik: ez felkészíti az immunrendszert arra, hogy kordában tartsa az újonnan megjelenő tumorsejteket. A Massachusetts állambéli Therion Biologics molekuláris biológusai a prosztatarák ellen fejlesztettek oltóanyagot. Ez úgy működik, hogy serkenti a rákos sejteket elpusztító immunsejtek termelődését. A tumorsejtek felszínén ugyanis mindig megjelenik egy olyan molekula, amely csakis és kizárólag a rákos sejtekre jellemző; a szervezet védekező rendszere ezt felismeri, és amíg bírja, elpusztítja az ilyen jelzéseket hordozó parányokat. A vakcina ilyen molekulákból áll, így adagolásával több, a tumorsejteket megölni képes immunsejt termelődik a szervezetben. Az oltóanyagot eddig hetven olyan betegen tesztelték, akiknek dülmirigy-tumorjait sugárterápiával vagy sebészeti beavatkozással távolították el korábban. A kétéves vizsgálatok során a páciensek több mint felében mértek stagnáló tumorsejt szintet, és csaknem háromnegyedükben nem alakult ki újra daganat. A prosztatarák a férfiak körében vezető halálok, csak az Egyesült Államokban évente több százezer személynél diagnosztizálják, így a megelőző beavatkozások kiegészítő terápiájában óriási piaci siker érhető el. A Therion ezért jelenleg több gyógyszergyártóval is tárgyal az anyag termékké fejlesztéséről. Amennyiben a nagyobb mintán végzett további klinikai vizsgálatok pozitívak lesznek, a vakcina tíz éven belül piacra kerülhet.
- 15:02 Egy kávé áráért kölyökmacskák tojnak az exed nevére – így lovagolja meg a Valentin-napot egy állatmenhely
- 14:47 Megjöttek az EU-s minimálbér adatok, ezt nem teszi ki az ablakba az Orbán-kormány
- 14:29 Eljárást indítottak az első olyan férfi ellen, aki Szarajevóban pénzért lövöldözhetett civilekre
- 14:21 Zelenszkij több mint egy év után beszélt arról, hogy mennyi ukrán katona halt meg a háborúban
- 14:17 Rossz eladónőbe kötött bele a késes rabló, pedig kínjában még dezodorral is lefújta a nőt
- 14:17 Kutatás: a magyarok többsége nem ismeri fel a kamuvideókat
- 14:15 Közbeszólt a vírus: elhalasztottak egy hokimeccset az olimpián
- 14:10 Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén
- 14:07 „Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
- 13:54 Kiderült: ő lesz A Nagy Duett első élő adásának külföldi vendégítésze
- 13:47 Meglepő dolog derült ki az autizmusról
- 13:45 Kováts Eszter: Mire érdemes figyelni a Tisza-programban?
- 13:39 Dunai hajókatasztrófa, új elsőfokú büntetőper: megtagadta a vallomást a Viking Sigyn kapitánya, újra meghallgatják a 26 tanút
- 13:25 Pintér Bence: Eltűnt 1,7 milliárd forint, de a Fidesz és a Győr-Szol továbbra sem válaszol
- 13:19 A legtöbb magyar maffiaállamnak nevezné az Orbán-rendszert
- 08:11 FBI segítségével csaptak le három magyar fiatalra, akik százmilliókkal húztak le Amerikában élő befektetőket aranylapokkal
- 07:13 Vitézy Dávid: 114 milliárd forint kárt okozott Lázár János Magyarországnak
- 10:46 Elgázoltak, majd simán sorsára hagytak egy borsodi kisfiút
- 10:37 Kormányinfó: A főváros fordítva ül a lovon, Lázár-ügy pedig nincs
- 06:00 Ádáz küzdelemre készülnek Ruszin-Szendi körzetében, ahol a Fidesz eddig választásról választásra erősödött
- 13:08 Új pláza épül Budapest mellett, íme, a nyitás várható dátuma
- 11:47 A Nagy Ő kiesője szerint „csalódás, mennyire nagyon sovány” Stohl András
- 12:55 Török Gábor közzétette, mekkora esélyt lát a választáson a különböző kimeneteleknek
- 08:35 Bár András herceg tagadta, egy új Epstein-e-mail alapján valódi a 17 éves Virginia Giuffrével készült képe
- 12:09 Iman Helif a nemi vizsgálatról: Nem rejtegetek semmit
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
