Gazdaság

Hangfalat mindenből – Kémiai rezonátor

Haditechnikai kutatólaborból szűrődött át a mindennapokba az a technológia, amelynek alkalmazásával szinte bármilyen felület – például az ablaküveg, a számítógép képernyője, vagy akár az asztallap is – hangszóróvá alakítható.#<# Az amerikai Olympia cég Soundbug nevű készüléke képes úgy megszólaltatni a szilárd anyagokat, hogy azok a hangfalakéhoz hasonló hangzást produkáljanak. Hangfalat mindenből – Kémiai rezonátor 1A Soundbug bármilyen sima felültre felragasztható, s azokat úgy rezegteti meg, hogy az emberi fül számára is élvezhető hangokat állítsanak elő. Mindezt az eszközben lévő speciális anyag, a Terfenol-D teszi lehetővé. Ez vas, valamint két rendkívül ritka elem, terbium és diszprózium ötvözete. A Terfenol-D-t először az iowai Ames Laboratory kutatói állítottak elő harminc évvel ezelőtt, céljuk akkor az volt, hogy a tengeralattjárók és hajók szonárrendszereinek hangját erősítsék, a pittyegést ugyanis gyakran elnyomta a hajómotor hangja. Sikerrel jártak: a furcsa anyag elektromos áram hatására megváltoztatja belső szerkezetét, és folyamatosan mozogva képes megrezegtetni a vele érintkező felületeket. A Terfenol-D-t ma az Ames Laboratory fiókvállalkozása, az Etrema Products állítja elő; ebből gyártja az Olympia a hangtechnikában újdonságnak számító Soundbugot.

A tapasztalatok szerint a Soundbuggal érintkező különböző anyagok eltérően “szólalnak meg”. Az üveg például inkább magasabb hangokat bocsát ki, az asztallap pedig a mélyebbeket adja vissza. Az így elért hangminőség ugyan nem felelne meg a stúdiókövetelményeknek, de a felhasználók számára a fülhallgatóhoz vagy a hangfalakhoz képest bizonyos többletet jelent: a felületekkel kísérletezve a megszokott hangszórókkal elérhetetlen, érdekes hangokat élvezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik