Akár a gazdák hagyományos hármas kívánságával – Bort, búzát, békességet! – is összefoglalhatta volna a magyar prioritásokat Juhász Endre, hazánk főtárgyalója abból az alkalomból, hogy az Európai Unióval (EU) hivatalosan is megkezdődött az alkudozás a csatlakozás után nekünk juttatandó termelési kvótákról. Az egyes tagjelöltek számára engedélyezendő gabonatermő terület nagyságát, vagy például az előállítható tej mennyiségét nem rögzítik külön jogszabályok, ezért ezek a két fél közötti tárgyalások részét képezik.
HATÁRPONTOK. A tagjelöltek korlátlan vágyainak egyszerre két tényező is határt szab. Egyrészt az újonnan csatlakozó országok beillesztése a közös agrárpolitikába nem vezethet túltermeléshez, és a műveletnek összhangban kell lennie az EU részéről a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) vállalt kötelezettségekkel. Másrészt, a kvóták a bővítésre rendelkezésre álló véges anyagi források miatt sem mehetnek túl egy határon. A plafon az 1999-ben Berlinben elfogadott költségvetési keret, amelyhez ha az unió tartja magát, törvényszerűen konfrontálódik a tagságra pályázó országokkal a termelési szintek kérdésében. A június utolsó napjaiban Brüsszelben tartott tárgyalási forduló ennek kézzelfogható jelét is adta: a tagjelöltek több területen is kevesellték az EU által javasolt kvótákat.
A tizenötök a Magyarország által igényeltnél például kereken 1 milliárd literrel kevesebb éves tejkvótát engedélyeznének (2,8 milliárd liter helyett csak 1,8 milliárdot), ami a magyar fél véleménye szerint nem veszi figyelembe a növekvő hazai fogyasztást, de még a jelenlegi termelési szintet sem éri el. Lengyelország amiatt zúgolódik, hogy számára az EU a sokkal kisebb Hollandiával azonos nagyságú tejkvótát javasol. A csehek pedig leginkább azt nehezményezik, hogy a tizenötök csak 17 ezer tonna cseh burgonyakeményítő előállítására látnak lehetőséget, miközben Ausztriának 47 ezer tonnát szabad termelnie.
A témát jól ismerő brüsszeli források mindazonáltal úgy vélik, nem ez az EU utolsó ajánlata, és a közös agrárrendszer alá tartozó egyes területeken, még ha szerény mértékben is, de reális az esély a termelési kvóták növelésére.
Brüsszel a jelek szerint eleve számolt ezzel a lehetőséggel, hiszen az agrárkiadásokra vonatkozó pénzügyi javaslat nem meríti ki a teljes keretet, bizonyos mozgásteret hagy a tárgyalásokra – mutatnak rá illetékesek. A biztonsági tartalékból szakértők szerint elsősorban országspecifikus igények kielégítésére futja majd, a jelenleg ajánlott kvóták látványos növelésére azonban aligha lehet számítani. Az unió készséget mutathat például a nemzeti termelési keret megemelésére, ha kiderül, hogy a többéves bázisidőszak valamelyik évében aszály sújtotta a termelést.
A legtöbb tagjelölt ország által erősen kifogásolt tejmennyiség is emelkedhet, bár az unió befolyásos tejlobbijának nyomására a tagállamok vélhetően nem szívesen növelnék majd érdemben a kvótát. Pedig a jelenleginél bőkezűbb tej- és cukorkvóta a költségeket nem vinné fel túlzottan, hiszen a két ágazat nem tartozik a közvetlen kifizetések rendszerébe.
Mindemellett pikáns helyzetet teremt, hogy a hazai tejfeldolgozók nem támogatják a magyar kvótaigényt. “A 2 milliárd liter tejtermelési kvóta hosszú távon fedezi a hazai piac szükségleteit” – véli Kiss Pál István, a hazai piacvezető tejfeldolgozó, a holland tulajdonú Nutricia-csoport vezérigazgatója. Szerinte a jelenlegi több százmillió literes túltermelés alapján a magyar fél által javasolt 2,8 milliárd literes hazai tejkvótánál 0,8 milliárd literrel kevesebb – még a mostanihoz képest valószínűsíthető fogyasztásnövekedést beleszámítva is – elfogadható lehet. (Az 1987-ben mért 259 literről 2000-re 176 literre apadt a lakosonkénti tejfelhasználás Magyarországon, viszont a négy esztendeje indított kollektív tejmarketing program hatására évi 2-3 százalékkal bővül a fogyasztás.)
Kiss Pál István érvelése mellett szól, hogy az elmúlt évben 1,7 milliárd liter tejet vásároltak fel a Tej Terméktanács feldolgozóipari tagjai, s e mennyiség mintegy 80 százaléka volt az EU-szabványnak megfelelő, úgynevezett “extra” tej, a többi a nehezen nyomon következő “házi” értékesítés, illetve feketekereskedelem révén cserélt gazdát. Az átvett mennyiség tehát kevesebb, mint az EU által javasolt 1,8 milliárd literes kvóta.
Földes urak A csatlakozás után az uniós ajánlat szerint a 0,3 hektárnál nagyobb földterületet használó magyar gazdák válnának jogosulttá a közvetlen kifizetések igénybevételére. Magyarország azonban kérheti az Európai Bizottságtól, hogy ehelyett 1 hektár legyen a támogatási jogosultság alsó határa, s információnk szerint a magyar fél élni is kíván a lehetőséggel. Ezt az indokolhatja, hogy így a fejlesztést, a vállalkozói kör megerősödését szolgáló pénzek nem a “szociális”, hanem az árutermelő agrárgazdaságokba jutnak.
Ha 1 hektárra nő az alsó határ, az egyéni gazdák több mint 70 százaléka – a 2000. évi KSH-adatok alapján 673 ezer ember – elesik az uniós farmerek bevételének háromnegyedét adó, úgynevezett “terület alapú” támogatástól. (Ez csak azon kistermelőkre vonatkozik, akik a művelt terület kevesebb mint 8 százalékán főállásuk mellett kiegészítésként, nem pedig árutermelőként gazdálkodnak.) Nem kis bevételről kellene lemondaniuk, hiszen egy átlagos holland gazda például napjainkban, magyar pénzben mintegy 90 ezer forintnyi támogatáshoz jut egy-egy hektár művelt terület után. Mivel az EU-ban a támogatás nem a föld tulajdonosának, hanem regisztrált használójának jár, a vállalkozónak érdemes lesz a jogszabálynak megfelelően bejegyeztetni a földhivatalban a bérelt területeket is.
Arra, hogy a csatlakozás után ténylegesen mennyit kapnak majd a gazdák, a tárgyalások lezárultával, az év végén derül fény.
TEJVÁLSÁG? A felhalmozott készletek miatt tejpiaci szakértők szerint augusztustól az egész tejpiacot blokkoló túltermelési válság várható, hacsak a szaktárca nem avatkozik közbe. Jelenleg országosan 400 millió liter eladatlan készlettől szenvednek a tejüzemek, amelyet állami intervencióval kellene feldolgozni és exportálni. A terméktanács a tejpiaci válság elkerülésére különböző intézkedési csomagokat javasolt a szaktárcának, egyebek között az iskolatej-program újraindítását, ami önmagában 40 millió liter felesleget szüntetne meg.
Ha július végéig nem érkezik meg a központi segítség, akkor a feldolgozók vagy nem veszik át a tejet, vagy nem tudják majd megadni a termelőknek a korábbi árat. A túltermelési válság tehát a legkényesebb időszakban érte a magyar uniós tárgyalókat, akiknek kevés aduja marad a 2,8 milliárd literes kvótaigény megvédésére.
Egészen más a helyzet viszont a gabonatermelők esetében, ahol az EU által elismert terméshozam akár csak 0,1 százalékos emelése is több millió euró pluszpénzt hozna a tagjelöltek konyhájára. Talán nem véletlen, hogy a magyar tárgyalóküldöttség éppen azt a referencia-időszakot vette célba, amelyből az unió levezette az országnak “megítélt” termésátlagot. Az EU az 1995 és 1999 közötti időszakból elhagyta a legjobb és a legrosszabb évet, valamint a fennmaradó 3 év átlagából számolta ki a hektáronkénti 4,49 tonnás hozamot, ami még mindig elmarad a Budapest által megjelölt 5,04 tonna/hektáros termésátlagtól. Ennek azért van jelentősége, mert a közvetlen jövedelemtámogatást a termésátlag alapján fizetik. Ha a tizenötök 1998-1999-es bázist vennének figyelembe, úgy hazánk már közel kerülne a bűvös hektáronkénti 5 tonnás hozamhoz.
A magyar fél azzal érvel, hogy miután a jelenlegi tagállamoknak már a bővítésnek elébe menő berlini csomag elfogadása után állapították meg a búza esetében a bázisidőszakot, az új tagországokra is ugyanezt kell alkalmazniuk, különben az eljárás diszkriminatív. A régi tagok terméshozamát az 1989-1991-es adatok alapján rögzítették, amikor a mai tagjelölteknél még tervgazdaság működött. Brüsszel válasza a magyar felvetésre, hogy a számukra megállapítottnál a jelenlegi tagállamok is többet termelnének, ha tehetnék. Juhász Endre főtárgyaló szerint a különbség 150 millió euró, igaz ez a szám azon a feltételezésen alapul, hogy a közvetlen kifizetéseket azonnal, teljes egészében megkapnánk. Mivel ez – finoman szólva – nem valószínű, a direkt támogatások levonása után a tényleges összeg körülbelül 35 millió euró lenne, amire még lehetne találni pénzt a kasszában. Ebben az esetben azonban vélhetően mások is bejelentkeznének, és akkor már túl nagyra duzzadna a számla – vélekednek uniós körökben.
A tej és a búza mellett a bor borzolja leginkább a kedélyeket a magyar térfélen. Budapest elfogadhatatlannak tartja az EU álláspontját, amely 3 különböző éghajlati-földrajzi kategóriába sorolja be a hazai bortermő vidékeket. Ez a besorolás elsősorban az Alföld középső és déli részének bortermelőit hozná hátrányos helyzetbe, hiszen a mediterrán térségekkel azonos kosárba kerülnének, ahol magasabb a nedű minimálisan előírt alkoholtartalma. Ezt pedig – cukor hozzáadása nélkül – csak nagyobb cukorfokú sűrítménnyel érhetné el a borász. Magyar félelmek szerint a gyakorlatban ez azt jelentené, hogy kedvezőtlen időjárás esetén jó néhány alföldi bortermelő becsukhatná a boltot. Ez a veszély mindenekelőtt a házi és asztali borokra leselkedne, amelyek a magyar bortermelésnek még mindig körülbelül a 75 százalékát teszik ki.
PÁLINKAVITA. Hazai bennfentesek szerint egyszerű félreértés miatt kerülne rossz besorolásba a magyar borgazdaság. Az országszerte 6 kutatóállomáson ugyanis nincs hivatalos kimutatás arról, hogy átlagosan milyen cukortartalommal szüretelnek a helyi gazdák. Az előzetes tárgyalás során ennek hiányában nem az egyes borvidékekre külön-külön jellemző, hanem csupán egyetlen, éppen a legforróbb, mediterrán éghajlati jellemzőkkel rendelkező mecseki termőtájon szokásos cukorfokot adta meg a magyar fél. Az uniós szakértők pedig ez alapján minősítették mediterránnak az alföldi területeket. Pontos adatokkal a hiba orvosolható lenne. Az ügyben kompromisszumos megoldást vetít előre az is, hogy nevük elhallgatását kérő EU-források bizonyos fokú megértést mutattak a magyar panasz iránt, és nem látják akadályát annak, hogy végül a Dél-Alföld is a többi hazai bortermő vidékkel azonos osztályba kerüljön.
Más boros kérdésekben harmónia uralkodott a tárgyalásokon, miután a tizenötök több magyar kérésnek is eleget tettek. Az unió elismerte és kész a közösségi joganyag (acquis) részévé tenni a tokaji máslás és a tokaji fordítás néven ismert sajátos hazai borászati technológiát. A tokaji esszenciát annak ellenére is minőségi bornak tekinti az EU, hogy alkoholtartalma nem mindig éri el a minimálisan előírt 4,5 százalékot. Egyelőre a rizlingszilvánit sem kell kitörölni a hazai borszótárból, miután az unió hozzájárult, hogy az elnevezést a csatlakozás után 5 évig a Müller Thurgau szinonimájaként használhassák.
További érvekkel kell alátámasztania Magyarországnak azt a kérését, hogy exkluzív használati joga legyen a “pálinka” névre. Úgy tűnik, Ausztriával kell kiegyezni, amelynek négy tartományában hasonló elnevezéssel forgalomba hoznak barackpálinkát. Brüsszel egyelőre azt is kifogásolja, hogy a más tagországokban előállított, de a hazaival teljesen megegyező pálinkát a magyar piacon “párlat” néven, ilyen címkével hozhassák csak forgalomba.
A fentiekből is kitűnik, hogy a csak később napirendre kerülő közvetlen agrárkifizetések nélkül is éppen elég kérdés vár tisztázásra a mezőgazdasági fejezetről szóló tárgyalásokon. A legfontosabb termelési kvótákról azonban vélhetően egészen addig nem is lesz megállapodás, amíg az unió nem rukkol elő a direkt támogatásokra vonatkozó ajánlatával. Ha ugyanis ez az ajánlat nem elégíti ki a tagjelölteket, vélhetően megpróbálnak majd a kvóták feljavításával vigasztalódni.
