George W. Bush eddig megúszta. Az amerikai elnök meglepően tisztán került ki a milliárdos könyvelési csalást elkövető Enron energetikai óriás múlt decemberben kezdődött összeomlásából, annak ellenére, hogy a texasi székhelyű vállalat az előző évben igencsak bőkezűen támogatta az állam Washingtonba igyekvő kormányzójának választási kampányát. Csakhogy a múlt héten újabb, még az Enron-félénél is nagyobb bomba robbant. Kiderült, hogy a WorldCom, az Egyesült Államok második legnagyobb távközlési társasága a múlt évben és az idei első negyedévben mintegy 3,8 milliárd dollárt hamisan tüntetett fel a könyvelésében, és ennek segítségével tavaly 1,4 milliárd dolláros, az idei év első negyedében pedig 130 milliós nettó nyereséggé változtatta tetemes veszteségét.
TÖRTÉNELMI CSALÁS. Tény, az Enron-ügy kipattanása és e legújabb lelepleződés közötti időben is tucatnyi kisebb-nagyobb vállalati visszaélés botránya foglalkoztatta az amerikai üzleti és közéletet. A WorldCom-ügy azonban nem csupán azáltal teremtett új helyzetet, hogy a közel 4 milliárdos “tévedés” a gazdaságtörténet legkiemelkedőbb könyvelési csalása, hanem azzal is, hogy az amerikai nagyvállalatokat végérvényesen olyan színben tüntette fel, mintha a köreikben teljesen általános lenne a törvények gátlástalan – és minden eddig elképzelt mértéket felülmúló – kijátszása.
Elemzők szerint az elnök számára már csak azért is különösen kínossá válhat az ügy, mert az amerikaiak hajlamosak az effajta cégsvindliket éppen az ő pártjával, a republikánusokkal összefüggésbe hozni. A demokraták az őszi kongresszusi választások előtt máris elégedetten dörzsölgetik a kezüket, hiszen a “fehérgalléros bűnözők” szinte tálcán kínálják nekik a végre nem a terrorizmushoz kapcsolódó kampánytémát, mégpedig akkor, amikor az épphogy csak megindult amerikai – és nemzetközi – gazdasági fellendülés még korántsem visszafordíthatatlan folyamat. A tőzsdei árfolyamok mélyrepülése, a dollár szakadatlan gyengülése, a befektetési lendület elillanása mind-mind olyan tény, ami tökéletes kampányváddá formálható a George W. Bush fémjelezte ellentáborral szemben. Mi több, magának az elnöknek is vigyáznia kell. Hiába vívott meg ugyanis egy sikeresnek minősített háborút Afganisztánban – és áll elő ezzel összefüggésben új kezdeményezésekkel a Közel-Keleten -, ha otthon kudarcot vall, ugyanúgy járhat, mint apja, aki az Öböl-háborút megnyerte ugyan, 1992-ben mégis elbukott az újraválasztásért folytatott küzdelemben, mivel, úgymond, megfeledkezett az amerikai gazdaságról.
SZIGORÚ TERVEK. Ifjabb Bush el akarja kerülni ezt a csapdát. Már márciusban előállt egy tízpontos törvénytervezettel, amely az Enron-ügy tapasztalataiból kiindulva komoly megszorításokat alkalmazott volna mind a vállalatvezetőkkel, mind a könyvvizsgáló cégekkel szemben. A Kongresszus azóta sem lépett az ügyben, a WorldCom-botrány azonban minden bizonnyal gyors cselekvésre készteti a honatyákat, sőt a törvényhozásban most terítéken lévő jogszabályok számos területen jóval szigorúbbak a Fehér Ház elképzeléseinél. Az igazi különbség aközött van, amilyen szigorral a könyvvizsgáló cégek tevékenységét terelné új keretek közé az elnök, illetve a Kongresszus. Bush egy új szabályozó testületet hozna létre, amely az amerikai tőzsde- és pénzpiaci felügyelet (Securities and Exchange Commission – SEC) égisze alatt működne és függetlensége megőrzése érdekében a könyvvizsgálói szakmán kívül álló szakértők alkotnák. A törvényhozás viszont ennyivel nem elégszik meg: a honatyák szinte rendőri jogosítványokkal ruháznák fel a szóban forgó testületet, egyúttal időben korlátoznák, hogy egy auditor meddig működhet együtt egy adott vállalattal. Ám mindenekelőtt megtiltanák, hogy az érintett cégek a könyvvizsgálói tevékenység mellett tanácsadói munkát is vállalhassanak.
Ki ne emlékezne rá, hogy az Enron összeomlása maga alá temette a könyvelési manipulációk elleplezésében alighanem aktívan közreműködő Arthur Andersent, a Big Five, azaz a világ öt legnagyobb könyvvizsgáló cége egyikét? És micsoda véletlen, a WorldCom auditora – egészen év eleji csődjéig – nem más volt, mint az Arthur Andersen. Mi több, a könyvvizsgálók ezúttal még csak azt sem állíthatják, hogy olyan nehéz lett volna a csalást tetten érni, mint a fölöttébb bonyolult módszereket alkalmazó Enron esetében. A WorldCom ugyanis egyszerűen befektetésként tüntetett fel egy sor mindennapos működési költséget – például a más távközlési társaságoktól bérelt hálózatok díját -, ezáltal az azonnali leírás helyett akár tíz évre is elnyújthatta e kiadások levonását.
Hogyan tüntessünk el 3,8 milliárd dollárt?MIT IS TETT A WORLDCOM?
A cég 2001-ben és 2002 első negyedévében tőkebefektetésként tüntetett föl 3,8 milliárd dollárnyi napi kiadást, így ezt az összeget az adott negyedév helyett több évre elnyújtva kellett volna leírnia. Az ekként manipulált tételek között szerepelt például a más távközlési társaságoktól bérelt hálózatok hozzáférési díja.
HOGYAN HATOTT A CSALÁS A CASH-FLOWRA? A WorldCom machinációi drámaian megváltoztatták a cég könyvelésének kulcsfontosságú, működési bevételek elnevezésű sorát: mint kiderült, a 2001-es adatok között eredetileg szereplő 7,7 milliárd dollár valójában csupán 4,6 milliárd dollár volt. Az általános cash flow-adatok azonban nem változnak, mert ugyanennyivel csökken a befektetések sorban szereplő összeg.
HOGYAN HATOTT AZ ÜZEMI EREDMÉNYRE? A befektetők által a működési bevételeknél megbízhatóbb információnak tekintett üzemi eredmény (EBITDA) a WorldCom hamis könyvelése szerint 2001-ben 10,5 milliárd dollár volt, míg a javított adatok szerint csupán 6,3 milliárd. Az idei első negyedévi adat 2,1 milliárd dollárról 1,4 milliárdra módosult.
MIKÉNT MARADT EDDIG TITOKBAN? Az Arthur Andersen azt állítja, hogy a WorldCom auditálását az általánosan elfogadott szabályoknak megfelelően végezte. Csakhogy ez fölöttébb kétséges, hiszen a napi kiadások befektetésként való feltüntetése egyszerűen tetten érhető, és a csalás nyomban le is lepleződött, amint áprilisban a WorldCom új auditora, a KPMG kezdte vizsgálni a cég könyveit.
Forrás: Business Week
Az amerikaiak érthetően kételkedni kezdtek a vállalati adatok valódiságában, de legalább ennyire megingott a bizalmuk a könyvvizsgáló cégek szavahihetőségében. “Ahol egy rohadt alma van a kosárban, ott többnek is kell lennie” – mutat rá kérlelhetetlenül a brit The Economist, ám nyomban meg is állapítja: a WorldCom-csalásra éppen a Big Five egy másik tagja, a KPMG által az elmúlt hetekben lefolytatott átfogó felülvizsgálatnak köszönhetően derült fény. A KPMG-t az áprilisban menesztett Bernard Ebbers elnök-vezérigazgató helyére kinevezett John Sidgmore bízta meg a munkával, nyomban hivatalba lépése után. Ebbers és jobbkeze, Scott Sullivan pénzügyi igazgató a kilencvenes években látványos cégfelvásárlások sorával tette naggyá a vállalatot – a legjelentősebb trófea az 1998-ban közel 40 milliárd dollárért megszerzett MCI telefontársaság volt -, a távközlési szektor válsága azonban a WorldComot sem kímélte. A szaporodó pénzügyi gondok ellenére Ebbers ez év elején még 366 millió dolláros személyi kölcsönt vett fel a cégtől, ám ennek a pénznek a csalás nyomán elindult bűnügyi vizsgálat miatt valószínűleg nem sokáig örülhet. A vádlottak padjára azonban nem egyedül ül: ha az ügy eljut ebbe a szakaszba, kénytelen lesz helyet foglalni mellette a most kirúgott Scott Sullivan és a szintén lapátra tett David Myers, a vállalat belső kontrolljáért felelős alelnök is. Mindeközben John Sidgmore foggal-körömmel küzd a WorldCom megmentéséért: 900 millió dollár megtakarítást remél például a WorldCom-csapat 20 százaléka, azaz 17 ezer alkalmazott elbocsátásától, további 2 milliárd dollár bevételt pedig a mobiltelefon- és az adatszolgáltató-üzletág eladásából. Ám az új vezér széke is hamar meginoghat, ha kiderül, hogy áprilisi kinevezését megelőzően alelnökként ő is tudott Ebbers és Sullivan svindlijeiről, sőt netán aláírásával hitelesítette a hamis kimutatásokat.
ELNÖKI BIZTATÁS. Az eddig a WorldCom-botránnyal tetőző vállalati csalássorozat jócskán elvette a befektetők kedvét az amerikai cégrészvényektől. Csakhogy az éppen erőre kapó amerikai gazdaságnak aligha tenne jót egy nagyarányú tőkekivonás, aminek az első jelei máris látszanak. George W. Bush sietett is nyomban megnyugtatni a kedélyeket. A világ hét legfejlettebb ipari hatalma és Oroszország, azaz a G8 múlt heti kanadai csúcstalálkozóján “gyalázatosnak” nevezte azt, amit a WorldCom tett, és eltökélten szigorú felelősségre vonást ígért, amihez természetesen hozzátette a washingtoni döntéshozók által a múlt szeptember 11-i terrortámadás óta szinte mantraként ismételgetett mondatot: “… és a gazdaságunk erős”.
A befektetők azonban alighanem jobban hisznek a saját szemüknek, mint az elnök önbeteljesítő jóslatnak szánt kijelentéseinek. A múlt hét végén ugyanis – alig három nappal a WorldCom-ügy kipattanása után – robbant a Xerox-bomba. A The Wall Street Journal váratlanul azzal az értesüléssel rukkolt ki, hogy az irodai berendezéseket gyártó világcég 1997 és 2001 között a valóságosnál mintegy 6 milliárd dollárral több bevételt könyvelt el. Az, hogy a Xerox kimutatásaival sincs minden rendben, már a SEC előtt is hónapok óta ismert, csakhogy a végső adatok szerint 6,4 milliárd dollárra rúgó könyvelési módosítás több mint kétszer annyi, mint amennyit a felügyelet áprilisban feltételezett. Nem csoda, hogy a hírre a Xerox árfolyama azonnal zuhanásba kezdett. Rövidesen azonban kiderült, hogy ezúttal nem csalásról van szó, “mindössze” téves könyvelésről. Elsősorban arról, hogy a vállalat a megszokott értékesítés helyett bérbeadás címszó alatt szerepeltette latin-amerikai lízingügyleteit – amiért áprilisban már ki is fizette a 10 millió dolláros bírságot. Az azóta zajló könyvelési felülvizsgálat csökkenti ugyan a Xerox 1997 és 1999 közötti éves bevételeit, a tavalyelőtti és a tavalyi összeg viszont nő, a 2001-es bevétel például 16,5 milliárd dollárról 17 milliárdra ugrik. Sőt, a veszteség is csökken, a múlt évi például a Financial Times szerint nem kevesebb, mint egyharmadával. A befektetőket valamelyest meg is nyugtatták ezek a hírek: a Xerox-papíroknak a pénteki kereskedés elején regisztrált 1,90 dolláros árfolyamesése estére 1,03 dollárra mérséklődött.
A mai körülmények között azonban aligha meglepő, hogy – miként a Credit Suisse First Boston egyik elemzője a The New York Timesnak fogalmazott – “a befektetők előbb lőnek, és csak azután kérdeznek”. Sőt a pisztolyokat máris újratöltötték, csak arra várva, hogy kirobbanjon a mindenki által biztosra vett újabb botrány.
