Nehogy oda merjétek adni a szovjeteknek, majd megveszik tőlünk, amit termelünk! – hangzott Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója, a legendás “vörös báró” ellentmondást nem tűrő hangja, amikor gondosan bezárva irodájának párnázott ajtaját, személyesen vette át azt a fermentáló anyagot, amelyet a tengerentúlról szerzett be a magyar hírszerzés – nem éppen hivatalos formában. Bábolna mintagazdaságnak számított abban az időben az egész keleti tömbben – ez aligha alakulhatott volna így a korszerű nyugati technológia és alapanyagok alkalmazása nélkül. Ezeket pedig abban az időben csak részben lehetett legális úton beszerezni.
Ha megvizsgáljuk, hogy az 1968-as gazdasági reformot követően mely ágazatok indultak virágzásnak a magyar gazdaságban, érdekes összefüggésekre jöhetünk rá. A nagyüzemi mezőgazdaság, a vegyipar (különösen a gyógyszergyártás), valamint az elektronika mind kiemelkedően korszerűnek számított a KGST-n belül. Ezeket az ágazatokat egyebek mellett azért fejlesztették, mert termékeik nem csupán a keleti tömb piacain voltak kelendőek, így azok egy részét meglehetősen rossz cserearányok mellett, de még konvertibilis valutáért is lehetett értékesíteni. Erre pedig égető szüksége volt az országnak.
Olyannyira, hogy a szovjet tömbben a magyar pártvezetés elsőként állította célként az általa közvetlenül irányított hírszerzői szervezet számára a gyakorlatban is hasznosítható gazdasági, valamint a tudományos-technikai információk begyűjtését. “A szovjetek szinte kinevettek bennünket, hogy ilyesmivel foglalkozunk. Nem is értették a jelentőségét. Ők nagyobb falatokra vágytak…” – nyilatkozta a Figyelőnek egy egykori magas rangú tiszt, aki közel volt a tűzhöz.
Lehetséges forgatókönyvekJohn LeCarré híres kémregényének címére, “A kém, aki a hidegről jött”-re sokszor hivatkoztak az elemzők, mivel az üzleti élet résztvevőit is komolyan foglalkoztatta, milyen gazdasági hatása lehet annak, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárítói múltja kiderült. Íme három szcenárió:
1. MEDGYESSY BELEBUKIK A BOTRÁNYBA.
Ennek ma már szinte a nullával egyenlő a valószínűsége, hiszen a konstruktív bizalmatlansági indítványnak csak akkor van esélye, ha azt a kormánypárti képviselők közül is megszavazzák. Ha viszont az ellenzék mégis le tudja váltatni Medgyessyt – például néhány SZDSZ-es honatya átszavazásával (ennek valószínűsége egy-két százalék), vagy az államfő feloszlatná a parlamentet (ezrelékekben sem mérhető esély) -, akkor komoly válság alakul ki, amely elriasztja a befektetőket. Emellett a hónapokig tartó belpolitikai bizonytalanság megakadályozza az állami szabályozás működtetését és számos vállalatot (például a Molt, az MVM-et vagy a Malévet) tesz nehezen irányíthatóvá. A 2003-as költségvetés kialakítása is elhúzódna, ráadásul az uniós csatlakozási tárgyalások legélesebb szakaszában nehéz helyzetbe kerülne a magyar delegáció.
2.MEDGYESSY A CIKLUS KÖZBEN MOND LE. Politikai elemzők ezt a lehetőséget nem zárják ki, mivel nem világos, ki áll a “dokumentumok” megjelentetésének hátterében. Elképzelhető, hogy olyan szocialista körök, amelyek a megnyert választás után úgy érzik, a pártonkívüli Medgyessy elvégezte feladatát, és át kellene már adnia a helyét. Bárkik is legyenek a felbujtók, nem ismeretes, mi van még a tarsolyukban és a kormány mely tagját tudják még kompromittálni. A koalíció csekély többségére való tekintettel az ilyen “csöpögtetéses” kiszivárogtatás tartósan izgalmi állapotot teremthet, ám amíg a kormány működőképes, az üzleti élet vélhetően nem “pánikol be”, igaz fokozottan óvatos. Ilyen helyzetben középtávon elképzelhető, hogy – mondjuk egészségügyi okokra hivatkozva – Medgyessy átadja a helyét más szocialista politikusnak. Az esetleges utód személyétől függően ez akár pozitív jelzés is lehet a gazdaság szereplőinek.
3.MINDEN MARAD A RÉGIBEN. A dolgok jelenlegi állása szerint a kormány komolyabb veszteség nélkül átvészelheti ezt a krízist. Az ellenzék saját bázisát ugyan megerősíti, de a kormányra szavazók közül csak keveseket ingat meg. Az SZDSZ végül is kiállt Medgyessy mögött és ezt pozitívan értékelik az üzleti életben, mert pragmatizmusról tanúskodik. A befektetők és a vállalkozások számára az “ügynökbotrány” menedzselése arra bizonyíték, hogy működőképes a koalíció. Ez tűnik a legvalószínűbb szcenáriónak, amely néhány nap idegesség után megerősödött bizalmat teremthet az üzleti szféra részéről a kormány iránt.
DICSTELEN TERÜLETEK. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a magyar titkosszolgálatok ne működtek volna együtt számos területen akkori szövetségeseikkel, meglehetősen dicstelen területeken is. Az egyházi vonal például – különösen a Vatikán – Magyarországra volt leosztva. A hírszerzés különösen aktív volt a magyar emigráció körében, ami persze részben a belső elhárítással összefüggő munka volt. Részben viszont számos külföldre szakadt magyar vállalt segédkezést “hazafias alapon”, egy kifejezett kikötéssel persze. “Ha megtudom, hogy a szovjetekhez kerül az anyag, azonnal megszüntetem kapcsolatunkat” – hangzott a fenyegetés.
A környező országok magyarlakta területein a magyar szervek kerülték a magyar származásúak beszervezését, nehogy ezzel kompromittálják az egész kisebbséget. A nyolcvanas évek végére a romániai magyarok helyzete már csak a falurombolások kapcsán is olyannyira ellehetetlenült, hogy a magyar hírszerzés kevés aktív műveletének egyikébe belefogva mindent megtett annak érdekében, hogy a moszkvai vezetés elhidegüljön Ceaucescutól.
A kádári elit óvatos önállósulási törekvései nemcsak a gazdasági reformok és a keleti blokk átlagánál szabadabb kulturális életben jelentek meg, hanem például abban a titkosszolgálatban is, amelynek munkáját talán a legnagyobb homály fedi mind a ma napig.
A II. világháború után a szovjet rezidensek például nem pusztán irodával rendelkeztek a magyar titkosszolgálatok épületeiben, de szabadon mozogtak és tartották a kapcsolatot magyar partnereikkel. “A hetvenes évek közepére ez a helyzet alaposan megváltozott: kifejezett vezetői utasításra igyekeztek a szovjet tanácsadókat elszigetelni, kapcsolattartásukat a vezetői szintekre korlátozni” – állítják egykori titkosszolgálati források. A szovjetek erre előbb idegesen reagáltak, majd egyre inkább beletörődtek. Politikai értelemben persze mindez nem ment konfliktusok nélkül: számtalan pártbizottsági vizsgálat indult a nyugati politikai rendszerre meglehetősen nagyobb rálátással bíró, ezért nyitottabb gondolkodású “renitens” hírszerzők ellen. Különösen azért, mert a hetvenes évekre sokan kifogásolták, hogy a mindent elleplező “internacionalista érdekre” való hivatkozás valójában szovjet vagy keletnémet érdekeket fed, de semmi esetre sem magyarokat. Sőt, a hetvenes évektől kezdve megfigyelhető volt, hogy – minden szövetségesi deklaráció ellenére – a keletnémet és a román hírszerző szervek elkezdtek Magyarország ellen dolgozni. Velük leginkább éppen annak a III/II. csoportfőnökségnek gyűlt meg a baja, amelynek Medgyessy Péter kormányfő 1977 és 1982 között “szigorúan titkos állományú tisztként” dolgozott.
MEGKÉSETT VALLOMÁS. “Ez titok volt, de nem bűn” – értelmezte szerepét néhány nappal később a miniszterelnök, aki folyamatosan azt hangsúlyozza: mindvégig a magyar érdekeket szolgálta azzal, hogy a szovjet KGB-vel szemben segített titokban előkészíteni hazánknak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) történő csatlakozását.
Vannak azonban, akik vitatják ezt a magyarázatot. “Nehezen hihető, hogy a Szovjetunió és a KGB ne tudott volna egy olyan tárgyalási folyamatról, amely évekig tartott az IMF és a magyar kormányzat között” – kérdőjelezi meg Gálszécsy András volt nemzetbiztonsági miniszter azt az állítást, hogy Budapest csupán az 1982-es tárgyalások lezárása után közölte volna Moszkvával a magyar IMF-csatlakozást.
“Minden minisztériumban voltak szovjet tanácsadók, mi több, a BM-ből csupán 1989 augusztusában távozott az utolsó. Mindezek ismeretében igencsak valószínűtlen, hogy a Kreml már csak utólag szembesült volna a kész tényekkel, miként az is, hogy a KGB ellenében ilyen szintű elhárító tevékenység folyt volna” – szögezi le a nyugalmazott titkosszolgálati miniszter. Amennyiben Moszkva meg akarta volna akadályozni a magyar IMF-csatlakozást, amúgy sem lett volna szüksége Magyarországra beépített ügynökök aknamunkájára. “Elég lett volna egy telefon Kádár Jánosnak: ha Budapest belép a valutaalapba, azt a Szovjetunió megtorolja, például gazdasági retorziókat alkalmaz” – állítja Gálszécsy.
Erre nem került sor. Minden bizonnyal azért nem, mert a hivatalos Moszkva a nyolcvanas évek elején már nem tiltakozott a magyar IMF-tagság ellen. Addigra az ország gazdasága válság közeli állapotba került, és egyedül a külföldi hitelek jelenthettek megoldást. A Szovjetunió pedig nem volt abban a helyzetben, hogy dollármilliárdokat utaljon át Budapestre, ezért végül – az “ortodoxok” tiltakozása ellenére – áldását adta a magyar IMF-belépésre. “Ez a jóváhagyás elengedhetetlen volt, Magyarország ugyanis két évtizeddel ezelőtt nem volt abban a világpolitikai pozícióban, hogy a Szovjetunió ellenében keresztülvigye az akaratát” – vélekedik az egykori MDF-kormány minisztere. “Ám még ha ezt meg is próbálta volna, akkor sem hihető, hogy ennek kivitelezését egy főhadnagyra bízza” – utal Medgyessy egykori titkosszolgálati rangjára.
Gondolatmenetével Gálszécsy azt a legendát véli szertefoszlatni, amely szerint Kádár János még a Politikai Bizottság tagjait sem hagyta kimenni arról az ominózus ülésről, amelyen döntöttek az IMF-tagságról, csak miután a Washingtonban tartózkodó Fekete Jánosnak személyesen adott utasítást a csatlakozási dokumentumok benyújtására.
Antall József miniszterelnök egykori titokminisztere szerint egyébként akkoriban Budapest sokkal inkább arra gyanakodhatott – mégpedig kétségkívül joggal -, hogy a valutaalap delegációjában hírszerzők is ülnek. Éppen ezért volt szükség a magyar küldöttségben elhárító tisztekre, akik azt figyelték, hogy a tárgyalóasztal túloldalán ki hogyan viselkedik, mi iránt érdeklődik, netán megpróbál-e a témához közvetlenül nem kapcsolódó kérdésekre is választ kapni. “Ne legyenek illúzióink, a magyar fél nyilván ugyanígy megpróbált kifürkészni bizalmas információkat a túloldalon. Erre valók például az esti beszélgetések a szálloda bárjában, de hasonló tárgyalásokon az sem elképzelhetetlen, hogy a házigazda küldöttség megkísérli lehallgatni a vendégek telefonjait, esetleg bemikrofonozni a szobáikat” – világít rá a nyugalmazott miniszter, aki úgy véli, az effajta információszerzésre, illetve az ellenkező oldal hasonló próbálkozásainak kiszűrésére Medgyessy kiválóan alkalmas ember. Nyelvtudása mellett remek a kapcsolatteremtő képessége és megnyerő a modora, továbbá felkészült közgazdász, aki a pénzügyi tárca nemzetközi főosztályának vezetőjeként tökéletesen illett is a magyar küldöttségbe. “Most, 2002-ben persze sokkal jobban hangzik a KGB elleni elhárító tevékenység fölemlegetése, és ha a jelenlegi kormányfőnek húsz évvel ezelőtt akár csak részben is volt ilyen feladata, ma nyilván ezt érdemes hangsúlyozni” – jegyzi meg Gálszécsy András.
A lengyel párhuzam 
“Államérdekből mondok le, hazámnak soha nem ártottam. Nem alkotmányos válságot élünk meg ma Lengyelországban, hanem brutális politikai harcot” – mondta 1996. január 26-án tartott televíziós beszédében Józef Oleksy akkori lengyel miniszterelnök, egy hónappal azt követően, hogy a személyét érintő kémkedési botrány 1995. december 19-én kirobbant. Kémkedés vádja már korábban is felmerült lengyel politikusok – még az ellenzék vezére, Lech Walesa ellen is -, Józef Oleksy akkori kormányfő kémügye azonban belpolitikai válságot kavart és nem tett jót az ország nemzetközi hírnevének. Azok szerint a dokumentumok szerint, amelyeket Andrzej Milczanowski akkori belügyminiszter a katonai ügyészséghez eljuttatott, Oleksy 1983-tól szoros kapcsolatot tartott fenn szovjet KGB-s tisztekkel és folyamatosan adott át nekik bizalmas adatokat. A miniszterelnököt delegáló nagyobbik kormánypárt, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) a botrány kipattanásakor igyekezett a kémügyet az 1995-ös elnökválasztáson sikertelenül szereplő és a szintén SLD sorokból érkezett Aleksander Kwasniewski által leváltott Walesa provokációjának beállítani. Nem tett jót Oleksy hitelének, hogy bizalmatlanság ürügyén leváltotta a kémügy kivizsgálását ellenőrző helyettesét, Jasikot, helyére pedig a kommunista titkosszolgálat egykori tisztjét, Andrzej Anklewiczet nevezte ki. Sokan ezzel magyarázták, hogy az ügyészség nem sokkal ezután bizonyítékok hiányában befagyasztotta az ügyet.
Az Oleksy körül kirobbant botrány heves társadalmi reakciókat váltott ki, a lengyelek csaknem 60 százaléka azt tartotta volna helyesnek, ha a miniszterelnök az ügy tisztázásáig felfüggeszti hivatala gyakorlását. Oleksy sokáig halogatta a döntést, a nyomozás megindulásakor azonban már nem húzhatta tovább – le kellett mondania. E lépése nem okozott törést politikai pályafutásában, a Baloldali Demokratikus Szövetség taggyűlése a kémügy ellenére újraválasztotta pártja vezérének. A koalíció sem bomlott fel, csupán a kormány alakult újjá, az új miniszterelnök a szintén SLD-s színeket viselő Wlodzimierz Cimoszewicz lett.
Az 1997-es választásokat követően megalakuló konzervatív-liberális kormány alatt megszületett a lengyel átvilágítási törvény, amely azután ismét előtérbe hozta az Oleksy-ügyet, és kellemetlenül érintett más képviselőket is. Ekkor az ügyészség is újrakezdte a nyomozást, de bizonyítékok hiányában ismét elvetette a vádakat, Oleksyt ártatlannak tartva. Az Oleksy-ügyben a legfrissebb fejlemény az, hogy 2002 júniusában a varsói kerületi ügyészség az 1995-ben a terhelő bizonyítékokat bemutató Andrzej Milczanowski ellen államtitok megsértése címén emelt vádat, egyúttal lezárta az Oleksy-ügyet azzal, hogy kémkedésre utaló nyomokat nem talált.
Az állampárti titkosszolgálatok valódi ténykedéséről – az egykori szemtanúk sokszor magamentegető elbeszélésénél és az új éra néhány politikusának történelmietlen, papír ízű okoskodásánál – lényegesen többet lehetne megtudni, amennyiben valóban kutathatóvá válnának a Belügyminisztérium egykori III. főcsoportfőnökségének iratai.
Ezzel az elvi pozitívummal szemben azonban számos tartalmi és gyakorlati probléma merül fel. Az első mindjárt az, hogy ki és milyen szabályok szerint kutathatná az iratokat. A külföldi elhárítások ugyanis aligha zárták le azokat az aktáikat, amely egy-egy eredményes magyar hírszerzőakció kapcsán elszenvedett káraik miatt keletkeztek. Amennyiben az archívumok kutathatóvá válnának, az ellenérdekelt felek megkísérelhetnék rekonstruálni az egykori eseményeket, feltérképezhetnék a benne szereplő magyar hírszerzők kapcsolatrendszerét. Így pedig – súlyos jogkövetkezményekkel – olyanokat buktatnának le, akik segítették Magyarországot. De az egykori magyar hírszerzők is komoly hátrányokat szenvedhetnének: kitilthatnák őket egy-egy országból, vagy büntetőeljárást indíthatnának ellenük – a civilizált nyugati országokban. Mert a jogelvekre kevésbé fogékony országok esetleg nyersebb formában torolnák meg egykori sérelmeiket…
Mert mi van például akkor, ha kiderül, hogy az egykor gazdag és fejlődő afrikai állam kórházait a Medicor úgy tudta felszerelni egyébként korszerű orvostechnikai műszereivel, hogy az ottani egészségügyi minisztérium egész vezérkarát az úgynevezett “alkotmányos keret” terhére győzték meg a vásárlás szükségességéről: magyarul alaposan megkenték… Persze akkor arra is fény derülne, hogy egy másik alkalommal ki volt az a magyar üzletkötő – ma a szórványmagyarság köztiszteletben álló képviselője -, aki az afrikai főváros helyett Zürichben landolt, s vele az “alkotmányos keret” is egy bank széfjében kötött ki…
A titkosszolgálatok – természetesen nevük és beosztásuk elhallgatását kérő képviselői – olyan történeteket sorolnak, amelyekben az egykori magyar kémek sikeresen befolyásoltak egy-egy üzleti, gazdaságpolitikai döntést, ám fennáll a veszélye annak, hogy amennyiben fény derül a régi cselekményre, annak máig ható következményei lesznek. Például ha kiderül, hogy a világ másik felén azért vásárolták meg a magyar gyártású turbinát, mert a magyar külkereskedő időben fülest kapott arról, hogy meddig mehet el az árban. Arra is volt eset, hogy a magyar miniszterelnök előző este tudta meg: milyen kényes kérdést tesznek fel neki másnap annak a nemzetközi szervezetnek a képviselői, ahová Magyarország éppen belépni készül.
Nem csupán magyar érdekeket érinthet – de jelenlegi szövetségesekét is -, ha részleteiben fény derül arra az esetre, amikor a nyolcvanas évek elején Budapesten porig égett egy elektrotechnikai üzem új gyártelepe, ahol másnap a legkorszerűbb, Cocom-listás technológia alkalmazásával számítógépekhez szükséges elektronika gyártásába kezdtek volna.
Krimi? Kémregény? Mese? Maga a mindennapi valóság – amelynek elvarratlan szálai ki-kitüremkednek a történelem takarója alól, de nem szakadnak meg még a hidegháború végeztével sem. A tisztánlátás szinte reménytelen, a nem körültekintő igyekezet miatti károk azonban felmérhetetlenek.
CSONTVÁZAK A SZEKRÉNYBŐL. “Ki kell teríteni a lapokat és szembe kell nézni a közelmúlttal is” – fogalmazott Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, miután átesett az első sokkon, amit Medgyessy D-209-es aktája okozott. Szerinte ez az egyetlen módja annak, hogy ne lehessen a jövőben az ilyen iratokkal visszaélve politikai célokat szolgálni.
A kormány azonnal megkezdte annak az előterjesztésnek a kidolgozását, amelylyel módosítaná az ügynöktörvényt. Eszerint a kabinet fontosnak tartja az egykori III-as főcsoportfőnökséggel kapcsolatos iratok esetében a teljes körű hozzáférést, és a megszorítások nélküli kutathatóságot. Fontos elv az irategyesítés is – ami azt jelenti, hogy ezekhez a dokumentumokhoz lehetőleg egy helyen lehessen hozzáférni -, miként az is, hogy mindezeknek egy nyilvános szaklevéltár adjon helyet.
Az elképzelések szerint a III/III-as, vagyis a belső elhárítást végző csoportfőnökség ügynöklistáját teljesen nyilvánosságra hozzák, a hírszerzésnél, a kémelhárításnál és a katonai titkosszolgálattal kapcsolatban állók közül pedig azok nevét ismerheti meg a közvélemény, akik 1990 után valamilyen közéleti szerepet töltöttek be. A Medgyessy Péter által jegyzett és koalíciós indítványként benyújtandó javaslat országgyűlési vitájában vélhetően az lesz majd az egyik legnehezebb kérdés, hogy ki tekinthető közéleti szereplőnek. A kormány első elképzelése szerint az, aki a parlament, vagy az államfő előtt tett esküt.
Még tovább megy a Fidesz. Az ellenzéki párt az MDF-fel közösen olyan összeférhetetlenségi törvényjavaslatának előkészítését kezdte meg, amely nem csupán a III-as főcsoportfőnökség tagjaira terjedne ki, hanem eltiltaná a közéleti szerepléstől az MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának volt tagjait, valamint az állampárt egykori függetlenített párttitkárait is. Az MDF ezenkívül kezdeményezi egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is, amely kifejezetten Medgyessy kémelhárító tevékenységével foglalkozna. A kormányszóvivő ugyan azt hangsúlyozta erre reagálva, hogy a kabinet nem fogja engedni az általa beterjesztett javaslat alapelveinek szűkítését, de ha tartja magát a házszabályhoz, akkor kénytelen lesz beletörődni a testület megalakításába.
A kabinet helyzete az ügynöktörvény-módosítása kapcsán sem egyszerű. A szakértők szerint ugyanis az egykori III-as főcsoportfőnökség iratai ma már hiányosak. Vannak olyan személyi dossziék, amelyek teljesen megsemmisültek, más iratokból pedig csak egy-egy dokumentum maradt fenn, ebből azonban nem lehet a valóságot megtudni. Ráadásul az állambiztonsági szolgálatokon belül meglehetősen nagy volt az átjárás, így lehetséges, hogy valakinek több helyen is volt dossziéja, ma viszont már nem ez a helyzet.
ÓVATOS BEFEKTETŐI REAKCIÓK. Benke Ákost, a CA IB vezérigazgatóját meglepte, milyen sok külföldi befektetési bank érdeklődik a múlt héten kirobbant események iránt. “Kedden még úgy látszott, ezek a dolgok a határon túl senkit nem érdekelnek, aztán, a nemzetközi sajtóban megjelentekre reagálva, megnőtt az érdeklődés” – hangzik a befektetési szakember beszámolója.
A túlzott aggodalom jeleit azonban eddig nem tapasztalta a befektetési bankár. A telefonhívások célja alapvetően a tájékozódás volt: a belpolitikai helyzet várható alakulásáról faggatták a hazai elemzőket, mindenekelőtt arról, lesz-e kormányválság, sor kerülhet-e a miniszterelnök leváltására. Mindazonáltal a befektetők egy része, akikre a Budapesti Értéktőzsde múlt heti londoni road show-ján az ott megjelent magyar pénzügyminiszter, László Csaba személye nagyon jó benyomást tett, csalódottságának adott hangot a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságának esetleges csorbulása miatt.
A pénz- és tőkepiaci események is azt mutatják, hogy a befektetők összességében nyugodtan fogadták a történteket. Kedden ugyan az állampapírpiacon számottevő mértékben nőttek a hozamok, ám Barcza György, az ING Bank Rt. makroelemzője szerint a hazai emelkedés a nemzetközi trendek nyomán alakult ki. (Brazília kedvezőtlen belpolitikai történéseinek hatására ugyanis 4-5 százalékkal emelkedtek a hozamok a meghatározó piacokon.) A szerda délelőtt bekövetkezett 10 bázispontos hozamemelkedés már inkább tulajdonítható a magyarországi hírek hatásának (lásd a grafikont) – Medgyessy Péter ekkor ismerte be nyilvánosan is, hogy a kémelhárításnak dolgozott. Ezt a vélekedést erősíti a délutáni korrekció. Az SZDSZ sajtótájékoztatóját követően ugyanis – ahol bejelentették, hogy továbbra is támogatják Medgyessyt – azonnal megjelentek a vásárlók, ami visszanyomta a hozamokat. Csütörtökön viszont a befektetők elkezdték eladni állampapírjaikat, s az eladások pénteken is folytatódtak, ami egyrészt visszavezethető arra is, hogy a bizonytalanság nem szűnt meg, másrészt a háttérben akár a Lengyelországból induló hozamnövekedési hullám is állhat.
Hasonló “játékot” mutatott be a forint árfolyama is (lásd a grafikont). A nemzeti valuta Medgyessy bejelentését némi megilletődöttséggel tudomásul véve gyengült – euróhoz viszonyított árfolyama 243 forintról 244,50 forintra nőtt. E hír 1,50 forintos “árából” azonban 1 forintot ledolgozott a szabad demokraták délutáni állásfoglalása, az árfolyam visszaállt 243,50 forintra. A némileg bizonytalan belpolitikai hangulat azóta is dolgozik: a levegőben lóg a gazdaságpolitika esetleges változásának lehetősége, ami enyhén, de folyamatosan gyengíti a nemzeti valutát.
A részvénypiac sem volt teljesen érzéketlen, ám a börzét rázta meg a legkevésbé a múlt heti belpolitikai sokk. “A BUX mozgása, bár veszített értékéből, sokkal inkább a nemzetközi piacok hatását viselte magán” – állapítja meg Szabó Zsombor, a Quaestor Értékpapír Rt. elemzője. Az európai börzék mutatóihoz hasonlóan kedden és hétfőn az itthoni tőzsdeindex is stagnált, majd szerdától péntekig mintegy 4 százalékot zuhant, szintén a nemzetközi trendet követve. Mindazonáltal némi bizonytalanság a részvényvásárlók körében is tapasztalható volt, ami egyelőre nem is látszik megszűnni.
A válság esetleges tovagyűrűzésével, a legdrasztikusabb forgatókönyv bekövetkeztével – új választások kiírásával – azonban a szakemberek szerint valamennyi piacon komolyabb reakciókra kellene számítani. Az események ilyetén fordulatát vélhetően a forint árfolyama sínylené meg leginkább, mivel az a külföldiek devizakészletének drasztikus apasztásához és ezzel a nemzeti valuta számottevő gyengüléshez vezethetne.
