Június vége hagyományosan a nyaralási szezon kezdete Európában: ilyenkor kelnek útra a családosok, s ilyenkor startolnak el a legrangosabb művészeti fesztiválok is.#<# Hogy a pihenni vágyók és a kultúra "szakmunkásai" miképpen találnak egymásra, az manapság elsősorban a kínálat és a fizetőképes kereslet függvénye. Ma már ezek az események nem támaszkodhatnak kizárólag állami és helyi forrásokra, a reménybeli "fogyasztók" pedig igencsak megnézik, hogy mire költik a pénzüket. Mindazonáltal a hazai színházszerető közönség évről évre megkülönböztetett figyelemmel kíséri a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját, amely az idén immár 14. alkalommal várja az érdeklődőket június 20-a és 29-e között. Némi hiányérzetet kelthet, hogy az ausztriai magyarok rendre nem képviseltetik magukat ezen a seregszemlén. Pedig nyugati szomszédunknál különösen pezsgő fesztiválélet várja az átruccanó magyarokat: az 1985 óta működő grazi Styriarte eseményei június 21-én kezdődnek a Stefaniensaalban, ahol Beethoven-műveket élvezhet a közönség az Európa Kamarazenekar és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész előadásában, a karmester pedig az a Nikolaus Harnoncourt lesz, aki az egész fesztivált annak idején megálmodta. Fantáziában persze nem volt hiány Miskolcon sem, ahol immár másodszor rendezik meg a Nemzetközi Operafesztivált: a sztárokat is felvonultató, ezúttal Bartók+Puccini elnevezésű rendezvénysorozat június 23-án zárja kapuit. A táncművészet kedvelőit Győrbe invitálják a szervezők, ahol június 21-28-án rendezik meg a harmadik Magyar Táncfesztivált, többek között olyan közreműködőkkel, mint a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett, a Bozsik Yvette Társulat és természetesen a Győri Balett. A könnyedebb műfajok kedvelői június 25-én a Petőfi Csarnokban igazi kubai karneváli hangulatba csöppennek, ha jegyet váltanak a Wim Wenders dokumentumfilmjéből ismert Buena Vista Social Club-illetőségű Eliades Ochoa és a Cuarteto Patria együttes koncertjére. Július 28-ig tekinthető meg a Gödöllői Királyi Kastélymúzeumban az I. Ferenc József és Erzsébet királyné megkoronázásának 135. évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállítás. A gödöllői kastély mint koronázási ajándék címet viselő tárlat az 1867-es ünnepségsorozat eseményeit és szereplőit mutatja be. Június 23-a és július 3-a között Sisi és kora címmel hat kamarakoncertre kerül sor a kastély díszudvarán, illetve dísztermében. A hangversenyeken többek között Csaba Péter, Szabadi Vilmos, Gulyás Márta, Onczay Csaba tolmácsolásában jórészt olyan szerzők – Brahms, Dvorak, Liszt, Smetana – művei csendülnek fel, akik Erzsébet királyné kortársai voltak.
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 12:44 Nem értette, mi áll a végrehajtóktól kapott iratban, ezért egy oltári nagy hazugsággal lakására csalta a rendőröket
- 15:23 Magyar Péter megduplázta az online közmédia átlagos nézettségét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!