Nem akarják a véletlenre bízni Európa elkövetkező éveit a közelmúlt és napjaink európai politikusai. Brüsszelből soha nem látott mértékben és mélységben próbálják formálni a kontinens jövőjét, hiszen érzékelhetően döntő szakaszához érkezett a földrész integrációs folyamata. A “biztos jövő” érdekében az Európai Unió (EU) új testületet is alkotott, az alkotmányozó konventet. Az elnevezés sok mindent elárul, és a “mi lesz Európával?” alapkérdésen túl az sem mellékes, milyen szerkezetű, milyen politikai beállítottságú, s milyen módszerrel irányított Európa tűnik a legkívánatosabbnak.
Egy esszépályázat tényeiA TÉMAKÖRÖK
• Lesz-e az Európai Unióból föderális állam?
• A magyar társadalom és az EU-csatlakozás: nyertesek és vesztesek
• A szubszidiaritás szerepe az euró-pai gazdaságpolitikában
A RÉSZTVEVŐK
• Az egyetemi és főiskolai hallgatóknak kiírt esszépályázatra összesen 62 pályamű érkezett, közel 20 különböző felsőoktatási intézményből
• A legtöbb pályamunka a Közgáz és az ELTE hallgatóitól érkezett
• A pályázók többsége a Lesz-e az Európai Unióból föderális állam? témát választotta
A FŐVÉDNÖK
• Martonyi János akkori külügyminiszter
A ZSŰRI
• Merényi Miklós, a Figyelő főszerkesztője
• Martin József Péter, a Figyelő főszerkesztő-helyettese
• Balás Gábor, a Városkutatás Kft. munkatársa
• Karácsony Gergely, a Medián kutatója
A DÍJAZOTTAK
• I. díj: Rácz Péter, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
• II. díj: Horányi Márton, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
• III. díj: Molnár Tamás, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Különdíj: Szőcs Árpád, Budapesti Közgazdaságtudományi
és Államigazgatási Egyetem
Abban akár biztosak is lehetünk, hogy érdemi változtatások nélkül a lassú vegetálás időszaka köszöntene az EU-ra. Az unió ugyanis folyamatos harcban áll a világgazdaságban elfoglalt helyének megtartásáért. Adva van egy gazdaságilag erős és politikailag büszke közösség, valamint a körülötte lévő “maradék Európa”, amelyet az előbbinek politikai és gazdasági okoknál fogva is integrálnia kell. Különben nincs új piaca a fejlődéshez. Oroszországnak és Törökországnak szintén partnerséget ajánlottak, a Balkánt pedig segélyekkel vonták be ismét Európa életébe. S jóllehet, a lehetséges bővülésnek kétségtelenül vannak határai, azt elkönyvelhetjük, hogy az EU nem áll meg 15 tagállamnál. Az unió jövőjéről alkotott terveknek pedig – függetlenül a tagországok számától – egy egész kontinensre kell vonatkozniuk.
A tizenötnél több ország pedig egyre nagyobb területet, több tízmillió újabb európolgári érdeket, különböző történelmi múltat, kultúrát és fejlettségi szintet jelent. A kibővülő Európában a döntéshozatali mechanizmus, az intézményi keretek betartása, a közös költségvetés pénzeinek elosztása gyakran megoldhatatlannak tűnő problémának ígérkezik. Pedig ezek a kérdések minden korábbi bővülés alkalmával is előtérbe kerültek. Nem véletlenül alakították ki azokat a kohéziós politikákat, amelyek az összefogást voltak hivatottak elmélyíteni. Az összefogás magasztos tervének hangoztatása közben az együttélési szabályok egyre rugalmasabbá váltak, sőt, egyes területeknél a többsebességes Európa megszületéséről beszélhetünk. Ez tehát a valódi Európa napjainkban, és a jelek szerint a bővülő EU fejlődése is erre vezet.
Az egyre több szereplő által is elfogadható együttélési mechanizmus legjobb formájának keresésekor jutunk el a föderális Európa gondolatához, amely néha burkoltan ugyan, de meghatározó szerepet játszik a jövőről szóló vitában.
SZŐCS ÁRPÁD”Fontos lenne tudatosítani a cseh, a lengyel, a szlovák, a magyar és a többi tagjelölt ország közvéleményében, hogy az unió nem külön-külön veszi majd fel ezeket az államokat. Ha a franciák, a németek és az angolok félre tudták tenni évszázados történelmi sérelmeiket egy mindannyiuk jövőjét szolgáló együttműködésért, akkor ennek a térségnek is ideje lenne előre tekinteni. Hangsúlyozni kellene, hogy a keleti irányú bővítésre az Európai Unió hosszú távú céljai miatt kerül majd sor, olyan globalizációs folyamatban, amelyben a nagyobb egységek versenyképesebbek a “kicsiknél”. Mindezt figyelembe véve saját érdekeinket a szomszédos országokkal összefogva tudjuk igazán érvényesíteni. Nem véletlen, hogy Brüsszel nem igazán erősíti a térségbeli együttműködést; számára könnyebb tárgyalópartnerek vagyunk mindaddig, amíg egymásra mint versenytársakra tekintünk.”
Két politikai gondolkodó, Altiero Spinelli és Jean Monnet két fontos irányvonalat képviseltek egykoron, a föderalistát és a funkciona-
listát. Mindkettő az európai integráció megvalósítását tűzte ki célul. A föderalista megközelítés lényege, hogy a helyi, regionális, nemzeti és európai hatóságoknak együtt kell működniük, és ki kell egymást egészíteniük. A funkcionalista megközelítés ezzel szemben a szuverenitásnak a nemzetitől a közösségi szintre való fokozatos átadását támogatja. Mára a két irányvonal ötvözete érvényesül, eszerint a nemzeti és a regionális hatóságok mellett szükség van független, demokratikus, európai intézményekre azokon a területeken, ahol a közös fellépések hatékonyabbak, mint az egyes államok lépései. A föderalizmus Európája tehát a résztvevők között a szuverenitás megosztását követeli meg, amelyben közös megegyezés alapján közös entitásra ruházzák át érdekeiket. A föderális Európa felépítése semmiképpen sem jelenti egy mindenható, EU-szintű nemzetállam megteremtését, azaz a nemzetállamok feloldódását valamifajta szuperállamban. A föderalizmus lehetővé teszi a különböző döntési szintek egymástól történő elkülönítését, összhangban a szubszidiaritás elvének szigorú betartásával és alkalmazásával.
HORÁNYI MÁRTON”Mi szükséges egy föderatív Európa megvalósításához? Először is el kell különíteni a központi és a helyi (nemzetállami) szintet, mivel ma az EU minden szervére erős tagállami nyomás nehezedik, és ezért nem is alakult ki független központi hatalom. Másrészt szükség van a közösségi hatáskörök katalógusának meghatározására, valamint azok “denacionalizálására”. A központi szintet pedig közelebb kell hozni a polgárokhoz, ami egy átlátható alapszerződéssel, igazságügyi reformmal és hatékonyabb jogszolgáltatással valósítható meg. Ezek a lépések azonban nem csak a föderális Európa létrehozását segítik elő, hanem az unió hatékonyságának és működőképességének fenntartásához is szükségesek. Így tehát kimondhatjuk, hogy a föderális Európa megvalósítása nem csupán kívánatosnak, hanem elkerülhetetlennek is tűnik.”
Monnet az egykori Montánunióban a “nemzeti szuverenitás falának megbontását” látta, mára azonban el kell fogadnunk, hogy a tagországok és tagjelöltek is csak vonakodva mondhatják magukénak az alapgondolatot, annak ellenére, hogy többnyire persze készek és képesek a szuverenitás fokozottabb mértékű átruházására. Az eltelt évtizedekben megszűnt a fenyegetettség, megfakultak a háborús emlékképek. A később csatlakozók már nem valaminek a kivédésére, elkerülésére szavaztak igennel, hanem a jóléti társadalom kiépítésére, a jól szervezet piacnyitásra és a döntés-befolyásolási szándékok érvényesítésére.
A szuverenitásról való lemondás csökkenő hajlama tehát részben szembekerült a bővítésből adódóan szükséges kohéziós elemek erősödésével. A jelek szerint a két folyamat egymás mellett is képes létezni, ami egyre bonyolultabb együttműködési formákat eredményez. Lesznek ezentúl is a kohéziót erősítő tényezők, hiszen a gazdasági és biztonsági fejlődés minden tagállamnak érdeke. Az euró, a Schengen-övezet, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni fellépés, valamint a környezetvédelem terén a létező legmagasabb együttműködési fokozat elérése a cél. Ugyanakkor ezzel egy időben jelen vannak a különállást hangsúlyozó, identitást erősítő tényezők: egyfelől a szubszidiaritás a döntéshozásban, másfelől a regionális és agrárpolitikák újra-nacionalizálása.
MOLNÁR TAMÁS”Bár Maastricht és Nizza nem teremtett sem szövetségi államot, sem független államok konföderációját nem hozta létre, tartalmilag és gyakorlati szempontból mégis kvázi-államként kezelhetjük az EU-t. Ám ha egy föderális állam csírájaként fogjuk fel, tisztáznunk kell, melyek annak államszerű vonásai. Köztudott, hogy megalakulása óta vannak bizonyos területek (mezőgazdaság, kereskedelem, versenypolitika), ahol kizárólagos közösségi kompetenciák állnak fenn, azaz “szövetségi” szinten szabályozottak. Ma már csak a kimondottan nemzetspecifikus kérdések hiányoznak ebből a repertoárból. A másik kézenfekvő sajátosság a tagállamok jogrendjétől független, sui generis jogrendszer létrejötte, mely más nemzetközi szervezetekkel szemben a tagokra közvetlenül kötelező és a polgárok által is kikényszeríthető önálló jogtest. Az unió közös hadsereggel is rendelkezik (Eurocorps), Nizza óta a bűnügyi együttműködést “szövetségi” nyomozóirodaként egy közösségi szerv koordinálja (Eurojust). A közös pénz, az euró végleg felváltotta a nemzeti valutákat, amelyek a szuverenitás egyik legféltettebb elemei voltak valaha. Az unió harmadik országok felé is homogén versenytársként jelenik meg; gazdasági téren Japán és az Egyesült Államok már régen felismerte e tényt, illetőleg az átlagember is ezt olvashatja a kontinens nyugati feléből érkező termékeken: Made in EU.”
Az EU az amszterdami szerződés életbelépésével egy rugalmas és aszimmetrikus integrációt követ. Az európaiak többsége nem szeretne központosított föderális államot. A politikai gondolkodók egy része szerint viszont az unión belüli “demokráciadeficitet” csak akkor lehet megszüntetni, ha összeurópai törvényhozás és ennek alárendelt végrehajtó hatalom jön létre, tehát az intézményi reformokat már ez alapján kell véghezvinni.
A tagországok egyenként eldöntik majd, hogy érdekeik alapján melyik oldalt erősítik. A föderális Európa esetleges megalkotásakor végleg eltűnhet a “régi-új”, “szegény-gazdag” besorolás. Egyik oldalon az egyre növekvő együttműködést követelő országok, többnyire az alapító tagok, valamint a visegrádi négyek foglalhatnak majd helyet. A másik oldalon pedig az önállóbb, csak szükségszerű mértékben együttműködő országok sorakozhatnak fel: a hajdani EFTA-országok és a tagjelölt baltiak is hasonló jegyeket mutatnak politikájukban.
Amennyiben mindezek már kiforrott elképzelések lennének, akkor a Konvent valószínűleg ezt a kettős elképzelést próbálná meg alkotmányba önteni. Az unió még jó ideig meglehetősen távol áll majd egy Európai Egyesült Államok típusú formációtól, de egy darabig még föderalizmusnak sem lesz nevezhető. Az öreg kontinens integrációja valószínűleg továbbra is egy nehezen megmagyarázható, új fogalmi kereteket igénylő szerveződésként fog továbbműködni. Neve: Európai Unió. Államformája: ismeretlen.
