Valóságos népmozgalmat indított el annakidején George Lucas, amikor útjára bocsátotta a Star Wars űreposz első darabját#<#: a tömegével alakult Csillagok háborúja klubok arra mindenesetre jók voltak, hogy az emberek érdeklődését a fantázia világa és annak technikai megvalósíthatósága felé fordítsák. Az újabb epizódok megjelenése érthető módon újra meg újra megmozgatja a Lucas-hívőket: ez persze a sztori mellett a filmes technika dollármilliókba kerülő legújabb csodáinak is szól. Nem mintha a valóságban zajló „űrhonfoglalás” olcsó mulatság lenne. A tervek szerint 2004-ig felépítendő Nemzetközi Űrállomás – amely 16 ország együttműködésének az eredménye – csak az amerikai adófizetőknek több mint 40 milliárd dollárjába került és pénzügyi számítások szerint majdani tíz évig történő üzemeltetése is több mint 100 milliárd dollárt fog felemészteni. A NASA azzal érvel a mostani szűk esztendőkben, hogy az ISI fantázianevű űrállomás lesz az emberiség ugródeszkája a XXI. századi kutatások számára. Mint azt Wolfner András tudományos szakíró a FigyelőPlusznak elmondta, mindez akkor érthető igazán, ha végigtekintjük a két Boeing 747-es belső terével vetekedő 110 méter hosszú és 80 méter széles űrlaboratórium kutatási területeit. Ennek jelentőségéről csak annyit, hogy a világon termelt energiának mintegy 85 százalékát égéssel állítják elő, s ez az oka a légszennyezés zömének is. Számítások szerint, ha az égési folyamatok hatékonyságát akár csak 2 százalékkal tudnák javítani, ez csak az Egyesült Államokban évi 8 milliárd dollár megtakarítást hozna. Elgondolható, hogy amennyiben ennek az összegnek csupán a töredéke jutna mondjuk a kultúra területére, hány meg hány, a fantázia világát is megszégyenítő „valóságfilm” készítését mozdíthatná elő.
- 07:09 Trump vámot vetett ki az Iránnal kereskedő országokra
- 07:07 Nyugaton egyre többfelé ónos eső, keleten tartós havazás vár ránk
- 07:02 Valójában Orbán Viktor dönt a választás időpontjáról
- 07:01 Megyeri Csilla: Egy kórházban megkaptam, hogy ugye tudom, hogyha természetes úton szeretnék szülni, fél lábbal a sírban leszek?
- 07:00 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:50 A Dunántúl jelentős részére riasztást adtak ki ónos eső miatt
- 06:30 Horrorisztikus felvételen, ahogy egy cápa rátámad a nőre szabadtüdős merülés közben
- 06:27 Elszabadult majmok garázdálkodnak egy amerikai nagyvárosban, nem tudja senki, honnan jöhettek
- 06:24 Az Egyesült Államok felszólította az állampolgárait, hogy hagyják el Iránt
- 05:58 Jogellenes lett volna kifizetni az Országgyűlési Őrség vizsgálat alatt álló vezetőinek a jutalmukat – már nem az
- 03:46 Ekler Luca példát mutatott sportszerűségből a Nemzeti Sport Gálán
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 17:56 Grönland visszaüzent Donald Trumpnak
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 14:14 Évtizedek óta nem látott fagyos hideg szakadhat ránk hamarosan
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 15:48 Új ítélet: az Indexnek helyre kell igazítani a Tisza állítólagos adóterveit „szivárogtató” cikkét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 05:58 Jogellenes lett volna kifizetni az Országgyűlési Őrség vizsgálat alatt álló vezetőinek a jutalmukat – már nem az
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
