Pénzmosás elleni szabályok – Tiszta lap

Túlbuzgóság – e ritkán kifogásolt tulajdonság megnyesegetésére kényszerült mostanában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A pénzügyi vállalkozások egy része ugyanis túl nagy erőfeszítéseket tett a pénzmosás megelőzését és felderítését célzó belső szabályzatának esedékes megújítására. A vonatkozó törvény tavalyi módosítása bankoktól, biztosítóktól, nyugdíjpénztáraktól, brókercégektől, pénzváltóktól és minden más pénzügyi vállalkozástól is e szabályzatok felújítását és felügyeleti jóváhagyását várja el. A PSZÁF rostáján azonban az első körben jónéhány írásmű akadt fenn, s a többségük meglepő módon azért, mert a kelleténél jobban belenyúltak a korábbi verzióba. Így kerültek a szövegbe végül elfogadhatatlan elemek.

Hogy milyenek, arról a szabályzatok titkossága miatt a felügyeleten nem nyilatkozhatnak, de mint mondják, látványosan nem a rosszhiszeműség, és nem a saját dolguk megkönnyítése volt e bankok, biztosítók célja. A hibák típusosak. A Figyelő úgy tudja, hogy a nagy cégeknél kiadták a munkát valamilyen külső vállalkozásnak, jogi irodának, tanácsadónak, s ez utóbbiak valamit félreértelmeztek. Mások viszont teljesen a mintaszabályzatra akarták bízni a sorsukat. A kisebb cégek egy része egyszerűen csak visszaküldte az alapdokumentumot, s nemcsak a vállalkozás nevét nem írta rá, de még a “minta” szót sem vette ki az anyagból.

E szervezetek új szabályzatainak február végére el kellett volna készülniük. A PSZÁF-nek 1900 társaság küldte meg jóváhagyásra a “művét”, a késlekedők jobbára a kisebb, még inkább az egészen apró, egyszemélyes vállalkozások közül kerülnek ki. A szabályzattal adósak között valószínűleg sok olyan pénzváltó lehet, amely a törvényben e szakmára szabott szigorítások miatt (Figyelő, 2002/3. szám) feladni készül a vállalkozását. A hírek szerint akadt olyan társaság is, amely nem akarta e kötelezettségét figyelmen kívül hagyni, ám – mint azt a felügyeletnek megírta – nála igazán nem mosnak pénzt, és így a pénzmosást megelőző, felderítő szabályzatra sincs szüksége. A törvénynek ilyetén – a felügyelők számára feltehetően derűs perceket okozó – értelmezését nyilván nem fogadhatja el a PSZÁF. Annak viszont örvendhetett, hogy nem egyszerre szakadt a nyakába az a 30 ezer oldal, amennyire a felügyelt vállalkozások szabályzatának együttes terjedelme összesen rúgna.

ÚJ SZEREPLŐK. A pénzmosás elleni törvény módosításával a szabályzatkészítés terhe új szakmákra is kiterjedt. Ezek kivétel nélkül a jogszabály valamilyen felülvizsgálatával próbálkoztak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az ehhez szóba jöhető valamennyi intézményt megcélozták. Az adatvédelmi biztosnak a műtárgykereskedők szegeztek kérdéseket, az országgyűlés alkotmány és igazságügyi bizottságához az ingatlanosok fordultak, többek között azért, hogy vajon a szakmán belül kikre is vonatkozik a törvény. Az Alkotmánybíróságot pedig megint csak a műkincsesek, valamint az adótanácsadók vették célba, és erről egyelőre az ingatlanközvetítők sem mondtak le teljesen: szövetségük jövő heti közgyűlésén döntenek e lépésről. Berzenkednek tehát, de tudomásul veszik új feladataikat, máskülönben börtönbüntetést kockáztatnak. Következésképpen kevés lelkesedéssel ugyan, de a pénzmosás elleni küzdelmük elemeit összefoglaló belső szabályzatukat is elkészítik.

Ennek megszerkesztéséhez mindenki segítséget kapott, csak éppen ki titkosat, ki nyilvánosat. Bárki olvashatja az adótanácsadók, ingatlanközvetítők, valamint nemesfém-, ékszer- és műtárgykereskedők számára kiadott pénzügyminisztériumi útmutatót. A könyvvizsgálóknak viszont e munkájukhoz mintaszabályzat áll rendelkezésükre – a pénzügyi és a belügyi tárcával egyeztetve kamarájuk írta e sorvezetőt. Ez pedig részletes példaként immáron bizalmasan kezelendő.

Titkos tehát, csakúgy, mint a pénzügyi vállalkozások számára készített mintaszabályzatok. Felépítésükben ugyanakkor nincs eltérés, valamennyi az ügyfelek azonosításáról, a szokatlan tranzakciók felismeréséről és közülük a gyanúsak jelentéséről rendelkezik, a konkrét minták azonban az útmutatónál jóval részletesebbek – kiváltképp a gyanúra okot adó tranzakciók ecsetelésekor. Pedig ez az a terület, ahol az érintettek kifejezetten tanácstalanok, vagy legalábbis annak mondják magukat: azt állítják, hogy nehezen citálnának egyértelmű példát pénzmosást valószínűsítő esetre. Ez az útmutatók szerkesztőinek is gondot okozott, így az ingatlanosok és műtárgyasok például nem kapnak más támpontot, mint hogy a piacitól nagyban különböző ár, vagy az egymást követő gyors adásvétel a szokatlan jelenség. “Az ingatlanpiacon ez utóbbi viszont nagyon sokszor előfordul, s ezernyi elfogadható oka lehet, legtöbbször családi tragédia van a háttérben” – mondja Szekeres Zoltán, a Magyar Ingatlanszövetség főtitkára.

FÉLREÉRTÉSEK. A szakmák képviselőivel egyeztetve előkerült azért más, konkrét példa is. Így a műkereskedőknél az, hogy óvakodjanak értéktelen tárgyat nagy áron bizományba venni, pláne ha az ügyfél erősködik, hogy biztosan lesz rá napokon belül vevő. E lehetőséget a szakma nevében Nagyházi Csaba, a Nagyházi Galéria tulajdonosa egyenesen visszautasítja, bár nem zárja ki, hogy történhet ilyen a magyar piacon. “Annak azonban inkább a hozzá nem értés, mintsem a pénzmosási segédkezés az oka” – védi a mundér becsületét. Leginkább egyébként az ügyfél-azonosítástól ódzkodik, szerinte ez kényelmetlenséget és legfőképpen bizalmatlanságot szül. Az utóbbit például azért, mert ha később betörnek az ügyfélhez, esetleg azt gondolhatja, hogy a kereskedőtől jött az éca. A galerista ezért most azután kíváncsiskodik, hogy miként kell titkosítania, védenie az így megszerzett ügyféladatokat. Ha nem is pont ebből az okból, de vásárlói méltatlankodásnak már így is célpontja lett. Egy árverés után a vevőt a boltból egy idegen alak követte autójáig, s a vásárló háborgott, hogy miféle alakokat engednek be e műintézménybe. Kiderült, hogy a kéretlen kíséretet a rendőrség adta, azt akarták ellenőrizni, nem külföldi készül-e éppen hazai műtárgyat az országból kicsempészni.

E szakmák és az adótanácsadók házi szabályzatát mindenesetre csak elkészíteni kell, jóváhagyatni nem. A könyvvizsgálókét viszont ellenőrzi a kamara. A mintaszabályzatot adaptálóknak azonban csupán nyilatkozatot kell tenniük, s csak a vadonatúj szabályzatot íróktól kívánják meg, hogy be is küldjék az írást a kamarának.

TITKOS MINTA. A hét elején postázott mintaszabályzat ugyan titkos, a benne sorolt feladatok viszont javarészt az adótanácsadókéira rímelnek. “Amit e szakmának észre kell vennie, azt a vállalkozás körül munkálkodó más cégeknek már többnyire ki kellett volna szúrniuk” – magyarázza Szebellédi István, a Budapesti Könyvvizsgálói Kamara elnöke. A könyvvizsgáló ugyanis a teljes láncolat legvégén áll, a cég tehát hamarabb találkozik a pénzmosás felismerésére predesztinált egyéb szereplőkkel, így mondjuk bankkal, adószakértővel. A vállalkozás természetétől általában elütő cselekedetekre mindenesetre fel kell figyelni, így például arra, ha egy cég mindenáron adóalapja növelésén fáradozik.